Talán az élet nem is térkép, hanem egy erdőnyi ösvény,
melyen minden lépés egy újabb remény.
S nem csúcsa őrzi majd titkát, hanem útjának pora,
s a szívekben gyúló fény az igazi otthona.

Kellemesnek tűnő nyári délután
még mindig könyörgünk eső után!
Lassan vége a nyárnak,
a növények eső után kiáltanak!
Nem nőtt meg a körte,
a szilva
az alma,
víz nélkül nem volt alkalma!
Víz nélkül szenved a táj,
a hőség a húsunkba váj!
A föld mélyen berepedezik,
és némán esőért esedezik!
Ó, Uram, adj esőt,

Szorgalmas emberi kezek
ápolják a nagy kerteket.
Szeptember már megérkezett,
a sok gyümölcs mind megérett.
 
Augusztusi forró nyár,
édeni ízt hozott immár.
Szőlőfürtök mézédesek,
ízlelgetik is a méhek.
 
Kezdődhet a szőlőszüret,
a termelő mind örülhet.
Magas a must cukorfoka,
minőségi lesz a bora.
 

   Minden olyan gyalogos átkelőnél, ahol nem volt lámpa, nagyi az unokákat arra kérte, hogy szólítsák együtt az angyalokat, segítsenek a biztonságos átkelésben. Amikor kisebbek voltak, elmagyarázta, hogy azt kell kérni, az útról tartsák távol az autókat, amíg átmennek a túloldalra. Rendszeressé vált ez a szokásuk, egyre jobban hitték a kicsik az angyalok jelenlétét.

   Van egy hely, a mi kis menedékünk. A gyerekek kedvenc helye, ahová valahogy mindig jó megérkezni. Egy hely, ahol a világ lelassul, ahol a hétköznapok zaja elhalkul, és marad valami egészen más... A Sajó egyik kanyarulatánál bújik meg, két régi bányató között, a hegyek ölelésében. Már az odavezető út is olyan, mintha egy másik világba vezetne.

Lelkem egy lámpás e ködbe bújt világban,
s reményeim mécsese ring az éjszakában.
Ha majd minden csillag lehull a csend ölébe,
a szeretet marad az ég utolsó fénye.

Szívem egy folyó, mely némán érted árad,
partjain emlékek hajtanak, mint vad ágak.
Az idő köveit lágyan elsimítja,
de neved szívem a mélyben örökké visszahívja.

Tallóztam régi írások között. (Nem saját írás.)

III/III-as lista

1./ Máris  szomszéd 

Fáradt vagyok nagyon ma már,
engem az éjszaka, s édes álom vár!
Ágyam megvetve engem vár,
fáradt testem alélva rogy le már!
Álmodni vágyom valami szépet,
veled, kedvesem, oly szép az élet!
Álmomban futottunk a virágos réten,
fogtad a kezem és mienk volt az éden!
Gyönyörű álom, oly szép álmodás,
ez nem tabu, ez csodás látomás!

   Az őszirózsa a kertből először egy kisebb csokorba került. A kedves, idős néni egy szalaggal átkötözte, és a többi virággal együtt egy vödörbe helyezte. A piacra sietett. Szokott helyét elfoglalta, szomszédaival váltott pár mondatot. Nem a pénzért jött, csak társaságra vágyott, de a csokrokkal örömet is tud adni pár forintért.

MAGYARORSZÁG !
"Köntösödre kockát vetettek"!
Mint Krisztust, keresztre feszítettek.
Szaggatják, irtják nemzeted!

Nem múlik, nem csitul
Évszázadok harca.
Testedet száz irányból
Enyészet, ellenség marja.

Amikor körülötted hangos a világ,
és mégis csendnek érzed,
te csak ülsz, nézel magad elé,
várva, hogy valaki kérdez.

Az este lassan rád borul,
mint ablakra a sötét felleg.

Talán ez a csend őriz valamit,
egy képet, amit senki sem lát,
de örökre benned maradt,
és szívesen visszahoznád.

Leszállt az éjszaka, telihold vigyáz ránk ma!
Betakar az éj sötétje, lámpásként világít ezer csillagfénye!
Tücsök ciripel a bokor alján, az esti csendben, párját keresi kedvesen!
Esti szellő játszik a fák ágai között, a levelek suttognak egymás között!
Virágok bódító illata száll messzire a légben, ez a csodás illat szobámba most betévedt!

/Nándorfehérvár, 1456. július 20./

Halljátok a harangokat?!
Zúgnak, búgnak, giling-galang
Emlékeztek-e még szívetekben
A hősökre, a rendíthetetlenekre?

Érzitek azt a hatalmas erőt,
Amely elkísérte a csatába menőt?
Tudjátok-e, mit érzett szívében?
A hazaszeretet volt bevésve örökre.

Cseresznye, meggy, barack,
alma, szilva,
mind-mind a nyár ajándéka!
Színes virágok sora,
emberek boldogsága,
muskátli, szekfű, szarkaláb,
mézike, írisz, árvácska,
ablakok, kertek színpompában,
úszó virágok sora!
A nyár csodás ajándékai,
melyek szebbé teszik
rideg világunkat!
Oly jó ezt a sok csodát látni,