Ahogy az alkonyat bíborszínű szárnya lassan az erdőre telepszik, és a fák árnyai megnyúlnak, mintha suttogó óriások kelnének életre, úgy ébred fel egy másik, titokzatos világ is. Ekkor, a nap utolsó leheletével, megkezdődik a szentjánosbogarak éjszakai tánca, egy olyan fényszínház, amely csodának nincsen párja.
|
Hallgat a szív, mint egy régi rom,
hol rég lehullt már minden szó,
nem zúg ének, sem panasz,
a némaság oly nyugtató.
Nem hall a világ, nem bánt a lárma,
kívül zord szél fúj, bennem a hiány,
ez a csend lesz magam határa,
hol nem fáj többé a magány.
|
p 05/23/25
Dáma Lovag Erdő...
Megálltam a Székely kapunál,
Csodáltam faragott díszeit.
Fejem felett fehér galamb szállt,
Kapuba rakta fészkeit.
„Isten hozott” köszöntött az írás.
Nem felejtem el a szép szavát.
Isten hozott felétek e tájra,
Mert eljöhettem, oly rég erre vágyva.
|
Ma reggel a nap is korábban kelt,
csodás nap vár ránk - hisz gyereknap lett!
Csiripelnek kint már a madarak,
s a játszótéren gyűlnek az ifjak.
Fagyi csábít, három, sőt négy gombóc,
megnyalod, s máris foltos a pólód!
Lufit is kapunk, pirosat, kéket,
a szélben táncol, a széllel éled.
|
Napraforgó tündér, a nyár mosolygó arca, nem más, mint maga a fény suttogása, mely arany szirmokba öltözve hajt fejet a Nap előtt. Minden egyes hajnalban, amikor a pirkadat első fényei a horizontra kerülnek, ő is ébred, mint egy álomból szőtt dallam, és lassan, méltóságteljesen fordul az égi tűzgolyó felé.
|
Egy apró kéz,
mint a hajnal sugarának fénye,
nyújtja a csokrot,
s a másik a csokorért,
majd szívét adja cserébe.
A sárga virágok
olyanok, mint a nap szelíd mosolya,
s az anyai szemekben tükröződik e tiszta csoda.
Édesanya arca fényesen ragyog,
mint az ébredő rét hajnalban,
akár a fűszálak a harmatban.
|
Ez egy szerdai nap története lesz. Talán csak azért lesz ez egy más szerda, mint a többi, mert egy születésnap teszi különlegessé.
|
Az erdőben árnyékok, fények futnak végig,
suttog a tölgyfa, majd elér az égig,
ágai közt a csend is másként hallgat,
mint aki tudja, az idő itt nem múlhat.
Állta a forró nyarat, fagyos télen fázott,
szelíd szélben ringott, viharban járt táncot,
karja az égbe nőtt, gyökere a földbe,
az idő font csendet minden kis göcsörtbe.
|
sze 05/21/25
Kovácsné Lívia
Érints meg,
érints meg, kedvesem, lágyan, puhán,
s érezni fogod szívem vad ritmusát,
mely tudatja veled, mily nagyon szeret.
Érints meg,
érints meg, kedvesem, érzékien, lágyan,
mint tollpihét a hajnali szél, oly kedvesen játszva.
Érints meg,
érints meg, kedvesem,
oly finom mozdulattal,
|
sze 05/21/25
Kovácsné Lívia
Sír a szív,
hozzám hív!
Számon az ajkad íze,
arcodon a tavasz színe,
mégis elrejt a távol,
a messzeség,
szívemet égeti a kétség,
vajon egyszer láthatlak-e még!
Érted ver a szívem,
mint a vihar dobog,
a vágy lobog,
hiányzol nagyon,
szeretlek angyalom!
Bár itt lennél velem,
csókod adnád nekem,
|
sze 05/21/25
Dáma Lovag Erdő...
Van egy vidék a kis hazánkba',
Ősi földje s strázsáló kapuja,
Megállított ő törököt, tatárt,
Visszafordította s megvédte a hazát.
Ő szenvedett legtöbbet, őrként állt!
Van egy kis vidék a magyar hazában,
Harccal védte hazát Európában,
Mikor már mindenki feladta.
|
Ha ma csak egy gondolat jutott az eszembe,
Akkor is hiszem, érdemes volt ezért felkelnem.
Őszintén azt gondoltam:
Köszönöm, hogy időt szántál arra, hogy
Észrevegyél engem, életed részeként,
És nem számít, hogyan akarsz látni engem.
A hála szemüvegén keresztül látni az életet,
Nyugodtabb testem, világom békés lett.
|
Az asztal csendes tengerén,
hol régmúlt gyertyák alszanak,
egy sárga sziget fekszik,
az idő pecsétjével rajta.
Egy boríték az,
mint az idő fogságába zárt pillangó,
szárnyait rég összecsukta,
de szíve még pislákol és vár.
A megsárgult papíron a ráncok mesélnek,
s múltat lehel minden szála,
mik közben halk sóhajt regélnek.
|
Csillogó víztükör, szivárvány szárnyak,
ködben látszik a Badacsony,
megnyúlt árnyak a kert füvén
és a fehérre festett falakon.
Vitorlások ringanak a tavon,
az alkony vörösre festett tüzén,
visszatérő nyári emlékek
a hullámzó Balaton vizén.
|
A világot szavak alkotják,
apró, láthatatlan hidak,
a szíveket közelebb hozzák,
de csak ha mind igaz.
Lehetnek lágyak, mint az eső,
simogató, mint a tavaszi szél,
mely csendes suttogássá halkul,
ha hosszú útra kél.
Van, aki hallgat, mégis beszél,
néha így is értjük őket,
egy sóhajba szőtt gondolat,
és néma megérzések.
|
v 05/18/25
Pitter Györgyné
Hajtanánk az időt,
vagy visszatartanánk,
bármit teszünk,
vagy nem teszünk,
időnk megszabott,
- éljünk át lélekkel
minden jó, vagy rossz napot.
A jónak örülj, a rosszat fogadd el!
Életed itt a földön Isten ajándéka:
két évszám között - a kötőjel.
2025. május 18.
TM
|
December eleje, nemsokára Mikulásnap. Vasárnap délután van, a kislánnyal kilovagolnak, apja nevet, ő nem szeret lovagolni, inkább a motor mellett érvel. Munka miatt ő is elmegy, szép délutánt kíván a lovagláshoz. Csendesen ügetnek a lovak egymás mellett, békés, nyugodt körülöttük minden. Az idő is kellemes, a nap ereje már nem érződik, de világít a lovasoknak.
|
Vágtatott ló és lovasa. A szabadság könnyű érzése vezette mindkettőt. Amikor a ló elfáradt, lassabb tempóra váltottak, a csend ölelte át a rétet. Szabad vagyok, suhant át a gondolat rajta.
|
Hova tűnt a régi nyár,
melengető napsugár,
a mesés délutánok,
gyermekkori álmodások.
Hova tűnt a régi ősz,
falevelet kergetős,
nehéz táska vállamon,
megnyúlt árnyak házakon.
Hova tűnt a régi tél,
szánkón fújó fagyos szél,
estig tartó hócsata,
kertek alatt korcsolya.
Hova tűnt a régi tavasz,
|
Az erdő itt él belül, számomra nem a látvány emléke, hanem a lelkem mélyén gyökerező, örökzöld táj. Amikor belépek a fák közé, az nem egy kirándulás részemről, hanem egyfajta hazatérés, mintha a csontjaim is a gyökerek emlékeit hordoznák.
|