Kedves Marika! 

Nagyon boldog születésnapot kívánok! (Elnézést, hogy most kissé letargikus hangulatban vagyok.)

ma éjjel mély álmomból arra ébredtem
arcomon lágy, puha érintést éreztem
becsukott szemem előtt anyukám láttam
puszit lehelt arcomra, erre úgy vágytam
eljött, s itt hagyta angyali üzenetét
így köszöntötte szülinapján gyermekét

2026. január 4.

Kérdezlek Szél, elfáradtál? Sosem pihensz.
Kérdezlek Hajnal, nem vagy álmos? Elsőnek kelsz.
Kérdezlek Hold, elég neked, hogy más adja fényedet?
Kérdezlek Napsugár, szomorú vagy, ha felhő takar tégedet?

Tudom, ma kacagnom kellene,
és röpködnöm, mint nektártól bódult lepke,
hiszen ma mulat a világ egyik fele.

Én nem tudok.

Talán a tapasztalás, mi szárnyamat szegte.
Mert nem változik az emberek fele.
Ki szeretetre vágyik, mind kudarcot vall,
kezet nyújt naivan, hiába,
jeges tekintet, számítás,
- és a gyűlöletből egyre épül a fal.

  Végtelennek tűnik az a 20 év, amióta tagja voltál újságíró szervezetünknek, barátságunk azóta is töretlen volt. Utoljára az MVSZ. XI.Világkongresszusán találkoztunk. Elmondhatatlanul büszke voltam, hogy a testvéremmel együtt tartottatok előadást. Amikor megtudtad, hogy a bátyám, azonnal bizalmadba fogadtad, mintha évtizedek óta ismerted volna.

Fehér álmot lehel a fákra a tél,
dermedt ágakon csillan a fény.
A szél imát suttog a völgyek fölött,
s a világ egy pillanatra jónak öltözött

Hópaplan ring a mezők vállain,
csönd ül a földön, s ring régi dalain.
A patak tükrét díszes jégcsipke fedi,
titkát a holdnak nem árulja ki.

Vásznat feszít a reggel elé,
hogy elcsípje a napfény sugarát,
ecsetje nyomán a világ hígul,
s megidézi a hajnal arany mosolyát..

Fest kéket a tóra, hogy igaz legyen,
vöröset az esti ég peremére,
de a festék sosem jut el egészen
a fájón dobbanó szív közepébe.

   Karácsony előtti sorban állás a piacon, a csirkés pultnál, ahol hosszú a sor! Előttem, nálam is sokkal idősebb, apró termetű nénike toporog és szorongatja aprócska erszényét! Ápolt, látszik rajta, jobb napokat is megélt!

Gondolatban
nálad járok,
gondolatban
hozzád vágyok!
Gondolatban
veled hálok,
gondolatban
két karodba bújok!
Gondolatban
forrón csókol a szám,
gondolatban
nem maradsz adósom ám!
Gondolatban
oly boldog vagyok,
gondolatban
a nap ránk ragyog!
Gondolatban
örökre miénk a boldogság,

Petárdáktól hangos az éj,
Csillagként repülnek az égre.
Sok kis madár hull a földre,
Világít a fény a tó tükrébe'.

Szólnak, visítanak hangosan a petárdák,
Szállnak fel a sötét égre.
Így jelzi keserűen az ember,
Egy küzdelmes évnek vége.

Előzmények...

   Azok a régi telek nem a naptárból lépik át ajtóm küszöbét, hanem a csontig hatoló hidegből és a csodás emlékekből. A hó akkor nekünk nem csapadék volt, hanem a csend vastag, fehér takarója, amely minden zajt és gondot elnyelt. A szalmával kitömött zsák, ez a rozoga trónus, amely megtartotta magában az elmúlt nyár aranyló melegét, várta feladatát.

   Erdélyben jártunk autós körúton a barátainkkal, egyikük ott született, az ő szülőfalujába tértünk vissza. Közben megnéztünk pár nevezetes helyet, aludtunk faházban, sátorban, mint rendes kirándulókhoz illik.
   Az én páromnak egy pár héttel előtti szemműtétből adódóan rendszeresen kellett szemcseppet használnia.

   Hirtelen nem jutott eszembe semmi, mert azt gondoltam, hogy nehéz írni olyat, ami megható, különleges, de nem azért, mert nem történt velem, hanem mert volt idő, amikor túl sok minden volt egyszerre, és az érzések mélyre kerültek.