k 03/19/24
Bíróné Marton V...
Mikor apámat elvesztettem,
nem tudtam két éves fejemmel,
hogy többé nem láthatom soha,
nem sírtam és meg sem csókoltam.
Később vágytam, hogy újra lássam,
szívszorongva gondoltam rája,
a sírjára virágot vittem,
hogy nem láthatom, már elhittem.
|
k 03/19/24
Bíróné Marton V...
Első babám várva
beestem járványba,
tizenkettedik hét,
némi reményt ígért.
Tudatom felfogta,
mikor orvos mondta,
bízzunk az Istenben,
ép gyermek szülessen.
Szívem nem nyugodott,
erősen dobogott,
szívszorító helyzet
okozott félelmet.
|
k 03/19/24
Dáma Lovag Erdő...
Ha rám gondolsz,
Megtalálsz minden lepketáncban,
A tavasszal nyíló gyöngyvirágban,
Erdőt átfűző napsugárban,
A csillagos ég ragyogásban.
Ha rám gondolsz,
Szívedbe zárva veled vagyok,
Mindenben rád mosolygok,
De választ nem adok.
|
k 03/19/24
Bíróné Marton V...
Születéskor felsír, aztán
lányos mosoly ül az arcán,
örök szépsége és egy név
kíséri őt, amíg csak él.
Előtte szülők példája,
jelleme alakulása,
oly sokféle arcú lehet,
útja sokfelé vezethet.
Képessége, amit kínál,
örökre karriert csinál,
játszik dalokat pikulán,
lelkében szerelemhullám.
|
kézen fogtál, és a szemembe néztél
valami szép meglepetést ígértél
nem értettem, nem oly rég ismertelek
de mégis elég, hogy megszeresselek
te csak nevettél, s átkaroltad vállam
"nem kell félned, hisz jó helyen vagy nálam"
egy kis meglepetés, csak ennyit szóltál
s gyengéd karokkal magaddal ragadtál
|
Hömpölygő szilánkok útvesztője,
ellepi sebzett lelkemet a törmelék,
óh, csak még egy csókért könyörögne
még a haldokló képzelet a kedvedért.
S ha mégis megszánnád ajkam,
hajolnál-e felém?
Vagy csak záport hintenél halkan,
hogy ne szeress újra belém?
|
szo 03/16/24
Dáma Lovag Erdő...
(Erdős Sándor)
Ragyogó napsugárral üzenem nektek,
Boldog névnapot kívánok.
Nyíljanak a réten a tavaszi virágok,
S a fák is virágfátyolba öltözzenek,
Névnapotokon benneteket így köszöntsenek.
Hisz oly szép a tavasz minden virága,
|
p 03/15/24
Pitter Györgyné
Már csitulnak a fájdalom tengerhullámai.
A rend köröttem lassan helyreáll.
Az élet új ritmusa fáj,
az óra egy ütemre jár.
Valóság álom nélkül,
álom valóság nélkül.
Futó találkozások, apró sikerek,
ó, milyen felszínesek!
Inkább sírnék.
Piros szemekkel vágnék veled hagymát,
és megkeresném széjjelhagyott zoknid párját.
|
p 03/15/24
Pitter Györgyné
megyek Feléd, már oly sok éve,
olykor bátran, a világgal szembenézve,
máskor önmagamba zártan, távol, - félve,
a nyájat oly sokszor kikerülve,
letérek a nagy, széles útról,
szívem elhagyott ösvényeken barangol,
a szembejövőknek szám a pásztorról dalol,
van, ki vezetne hozzá, de közben elveszít valahol,
van, ki fékez, elhárít utamtól,
|
p 03/15/24
Pitter Györgyné
Pár nap múlva nyolcvanéves lennél,
talán ezért vesz most körül
sok szép régi emlék.
Repítenek a némán száguldó gondolatok.
Velük szárnyalok,
a világ négy sarkában egyszerre ott vagyok.
Járok erre-arra, tekergő utakon,
csak úgy össze-vissza visz a gondolatom.
Kézen fog sok barát, kísér a nevetés.
aztán a búbánat, keserű könnyezés.
|
p 03/15/24
Pitter Györgyné
Szeretetfonalak hálózzák be a világot.
Gondolatok és néma sóhajtások,
egymásért dobbanó emberszívek,
sűrűn szőtt, összefonódott évek,
ahogyan a tenger vizében fürdenek
a hajnali és alkonyi fények.
Mellénk szökő, felvillanó percek,
amikor parázslik, szikrázik a szeretet.
És itt vannak a néma versek, a levelek,
|
kezemben átnedvesedett zsebkendő
kabátom alatt vad, ziháló kebel
lépteim hangjára a sok macskakő
egyre hangosabb kopogással felel
kip-kop, kip-kop, érzem, fáj minden lépés
de lábaim egyre visznek előre
itt minden már csendes, nyugodt és békés
itt senki sem von már senkit kérdőre
|
Ha uralkodni akarsz a népen,
vedd el ünnepeit, a múltját.
Töröld ki a hazaszeretetét,
s ne kötelezd a nagy tanulást.
A tanulatlant idomítani
könnyebb, adjál kezébe cirkuszt.
S ki hazugságon nevelődött
Nem ismeri fel a himnuszt.
|
cs 03/14/24
Dáma Lovag Erdő...
Hazánk egén felragyog a szivárvány,
Mint piros-fehér-zöld kokárdán.
Ünnepre szólít, felrázva bennetek,
Ne aludjatok, emlékezzetek!
Emeljétek fel búsan lehajtott fejetek,
Petőfire, s többi márciusi hősre emlékezzetek!
|
Egy gyertya a múltba repít,
itt állok a sírodnál,
látom magam gyermekként,
felém kezet nyújtottál.
Védőn hajoltál fölém,
járni tanítottál, óvtál,
bátortalan lépteimnél
a támaszom voltál.
Örökké hálás vagyok neked
mindenért, amit kaptam,
összeszorul a szívem attól,
hogy vissza semmit nem adtam.
|
Ültünk a zöldre festett padon,
hallgattuk a lombsusogást,
kezed a kezembe fűzted,
éreztem a szívdobogást.
Álmodoztunk a jövőről
madárdalos délután,
elringató muzsikával
a lemenő nap bársonyán.
A kopott kicsi padra
egy szívet is karcoltál,
közben egy dallamot
csendesen dúdoltál.
|
Kortyol egy kis kávét, lassan kevergeti,
eltemetett emlékeit mélyről keresgeti,
mesél a sorsáról, én csak hallgatom,
érzem, hogy szívében mennyi a fájdalom.
Volt ő boldog is, valamikor régen,
szaladt pillangó után, vadvirágos réten,
de ennek az ideje rövidre volt szabva,
itt hagyta mindenki, anyja és az apja.
|
Búcsúztam tőled, amikor elmentél,
mosolyogva integettem,
de könnyeimet nem láthattad,
mert előled elrejtettem.
Átsírtam a délutánt és éjjelt,
sajgott a szívem utánad,
csak azt reméltem, megtalálod
az utat, ami a vágyad.
|
Késő délután jártam arra,
a nap sugara búcsúzott,
egy padon ültem egyedül,
amikor megszólított.
Kivitte a kiserdőbe
eltemetni a kutyát,
most leült, arra gondolt,
mond érte egy imát.
Megérdemli, jó barát volt,
sok évig a társa,
ő volt, aki minden este
úgy haza várta.
|
Még érzem a tarka rét illatát,
midőn újra éled a kikelet,
még hordoz a szél hűs tenyerén,
s világgá kürtöli jöttödet.
Még magához ölelnek dús ágak,
dédelgetnek a bokrok s a lombok,
remegek, úgy szeretlek téged,
oly boldogság, ha rád gondolok.
Nélküled bánatos, könnyező ég,
|