Szavak hullanak, mint kövek, az égre,
de az igazság fényén nem eshet folt.
Hazugság sodorja messze a békét,
a lélek lángja elfogyni sosem fog.
Nem félek, még ha sötét is begyűrűz',
a tiszta szó bátran állja a vihart.
Hisz bárki sújthat rám hamis bélyeget,
az igazság marad - örökké szabad.
2025. június 14.
|
elmentél - de hidd el, mégsem tűnhettél el
álmaimban újra, és újra visszatérsz
a sok bolondság, mit egykor gyerekfejjel
együtt műveltünk, ma emlék, mit újra élsz
sokat nevettünk, amíg gyerekek voltunk
minden bolondságban mi mindig részt vettünk
boldog voltam, és sohasem vitatkoztunk
boldogság és megértés volt mindig velünk
|
Amikor először belenéztem szemed tengerébe, nem az íriszek csillogását láttam, hanem az óceánok mélységét, hol elmerülhet a lelkem, és a felhők táncát a végtelen horizont felett. Szavaid, mint lágyan cirógató szellők, hozták el a tavaszi eső illatát, és minden egyes mozdulatodban a folyók hömpölygő erejét éreztem, melyek új földeket formáltak kietlen lelkem pusztaságán.
|
p 06/13/25
Kovácsné Lívia
Amikor hozzád bújtam, kedvesem,
megszűnt a világ énnekem,
csak Te és Én, így lett fantasztikus az éjszakánk,
lehet, hogy sosem lesz szebb talán!
Feledni sosem tudom,
nem is akarom,
Te vagy minden gondolatom!
Veled lenni, érezni a szerelem vad mámorát,
a mézédes csókod aromáját,
az eggyé válás csodás pezsgését,
|
p 06/13/25
Kovácsné Lívia
Úgy szeress,
hogy sose múljon el,
úgy szeress,
hogy mindig velem leszel!
Úgy szeress,
hogy két karod mindig átölel
és soha nem enged el!
Úgy szeress,
hogy mindig érezzelek,
hogy a szerelmed mindig velem legyen!
Úgy szeress,
hogy a csókod mindig a számon legyen,
hogy érezzem az édes ízt, mely
a mennyekbe emel.
|
A vadász lapult egy bokorban, levegőt is alig mert venni.
|
Belém költözött a nevetésed, mint tavaszi zápor a száraz földbe, ezzel életet lehelve minden sejtembe. Ott rezdülsz bennem most is, láthatatlanul, mégis tapinthatóan, mikor a nevem kimondod. A szemed fénye, az a különös, mély ragyogás, mintha két apró csillag lenne, amelyek éjszakáimra vetnek fényt, elűzve ezzel minden bánatot s árnyat.
|
Rózsa néni apró lakásában a homokóra lassan peregve mérte az időt. Minden egyes szem homok egy elmúlt pillanatot jelölt, egy emléket, amely Rózsa szívében élt. A szoba közepén egy öreg, kopott zongora állt, néma tanúja a múltnak. Ujjai remegve siklottak végig a billentyűkön, felidézve egy dallamot, ami egykoron megtöltötte a szobát élettel.
|
Az este leplet terít a tájra,
apró lámpások gyúlnak,
a telihold ragyogása mellett
halványan hunyorognak.
Az égbolt bársonyán
egy csillag zuhanva kihuny,
egy kívánság megszületik,
és végtelen útra indul.
A hajnal még messze,
nem nyitja fel szemét,
minden pislákoló fény ígér
egy új napot, új mesét.
|
Az idő fodros, selymes takarója alatt, ahol az emlékezés és a vágyak szálai összefonódnak, egy rejtett kert ölelésében nyugszik a béke fehér galambja. Nem egy tollas madár ő, sokkal inkább a remény eleven szobra, egy szelíd sóhaj, amely a szívből fakad, és a világ zajos forgatagában is utat talál a csendbe.
Virágok közt szunnyadó álom ő.
|
Az est lassan terült szét az égbolton, fekete pillangóként mosva el a nappal harsány színeit. Ott álltam, a lelkem csillagporos vándorútjának végállomásán, ahol az időtlen csend ölelt körül. A kapu előttem, nem aranyból, hanem valami fényszálakból szőtt, mint az emlékezet finom hálója, melyben minden elveszett pillanat apró gyöngyszemként ragyogott.
|
sze 06/11/25
Dáma Lovag Erdő...
Mi összetartozunk.
Emlékszel még egy hideg ködös napra?
Száz reménnyel jött elém a remény,
Vártatok rám, "mert Összetartozunk" jöttem én.
Mi magyarok, éljünk bárhol a Föld kerekén.
S betoppantam, száz boldog szem irányult felém,
S mint régi ismerősök, öleltetek át
Azon a szép ünnepen.
Örökre megtapasztaltam az összetartozás diadalát.
|
sze 06/11/25
Dáma Lovag Erdő...
Mi történt már megint?
Parajd omló sóbánya!
Rohanó patak, nincs remény?
Háromszék a romok tetején.
Székelyföld árvízben úszik,
Itt az idő, most menteni kell!
Bajban a testvér,
Bajban segíteni kell!
|
Balatoni nyár, vihar után sár,
haragos zöld víz, hínár rajta dísz,
lassan nyugvó hullámok, várakozó horgászok,
fagyisbódé nyitása, kislányok a hintába,
visszatérő forróság, felébredő szomjúság,
sétálgató emberek, szaladgáló gyerekek,
megnyugodott Balaton, napfény csillan lombokon.
|
kislány áll a folyó partján
vízbe lépni fél, még nem mer
vízcsepp csillan meg a lábán
megteszem... mondta ezredszer
de csak állt, a habok hívták
körbeölelték a partot
egyre, s egyre csalogatták
megyek... feladom a harcot
s belépett a fénylő vízbe
kezét ökölbe szorítva
testét fény ölelte körbe
lágyan, hűvösen simítva
|
v 06/08/25
Bíróné Marton V...
A ravasz róka nem sunyi,
jó barátja egy kis nyuszi.
Együtt alszanak a fűben,
melegítik egymást hűen.
Játszanak a réten ketten,
elemózsiát keresnek.
Egymást meg soha nem bántják,
hibáikat megbocsátják.
Friss, új ez a mendemonda,
megváltozott róka koma.
Megunta a ravaszságot,
egy kis melegségre vágyott.
|
v 06/08/25
Bíróné Marton V...
Tíz éve annak, hogy Csopakon élek. Gyönyörű a táj, a Balaton kéklő vizével, Csákány hegy kilátóval a tetején, onnan körbenézve csodálatos a látvány. Véd bennünket az erős széltől, vihartól, egy egészen Füredig húzódó hegygerinc, amely mögé bújik a nap és utolsó sugaraival, bíborszínű fényével simogat bennünket, szép álmokat kíván.
|
A sötét tengeren, ahol a horizont egybemosódott az éjszaka baljós fekete fellegeivel, hánykolódott a szellemhajó, egy gigantikus, háromárbócos óriás, melynek vitorlái szakadt lobogóként csapkodtak a szélben. Nem volt kormányosa, mégis szelte a hullámokat, mintha egy láthatatlan kéz vezetné a végtelenbe.
|
szo 06/07/25
Dáma Lovag Erdő...
Eljött a mi szép ünnepünk,
„Pünkösdi Király”-t választani megyünk.
Szól a zene, vigalom,
Ki lesz a pünkösdi királyom.
Király az egy ügyes legény,
Megüli a lovat szőrén.
Gerendarudat is nagyot emel,
Ő koronát megérdemel.
Egész évben ő nagy legény,
Rá hallgatni kész nyeremény.
|
p 06/06/25
Pitter Györgyné
Rohanó világ rabolja életem,
virtuális csápok nyúlnak érted, értem,
elvágja gyökerünk, kitépi múltunkat,
így szüli meg - mesterséges úton -
az élethamisítókat.
|