Hét esztendő,hét szál virág
Szó csokorban adtam át
Tavaszt hozó nap ragyogás
Számoltam a tavaszok sorát

575575
Kifordult világ. Furcsa lélek-képzelet
Öröm hiánya. Nyúlnál utána,
de a gondolat torzult.. Nincs ott semmi se.

Újévi varázsló pálcája int,
Ember szívében él a hit,

Híd a dicső múlt, s jelen között

Piros, fehér, zöld zászlóba öltözött
Leng a zászló magasra emelve
Ki még nem látja, most észre vegye

Hömpölyög az ünneplő tömeg
Nekik a haza szó, az édesanya, s becsület
Most kell hazánkért újra kiállni
Most kell a békére igent mondani!

Vidámságról kéne most már csevegni veletek,
boldogságban fürödni, mint porban a verebek,
rügyeznek a fák, nyílnak tavasznak virágai,
szeretőm csókjait, emlékeim mély zuga rejti, 

Változó a napok ritmusa, 
kinek van, kinek nincs humora,
nem akarom a múltat elemezni,
ami szép volt arra emlékezni.

A minap pont a kertben ások,
mikor épp jött a szomszéd Ákos.
Huncutul mosolygón nézeget,
nem titkolja, hogy méreget.

Pillantása zavartba ejtett,
mire mondókájába kezdett,
rafináltan jól megcsavarta,
a halandzsa nyelvet így tartva.

Aki ismeri a számokat,
nem biztos, hogy tud számolni.
Aki tud olvasni,
nem biztos, hogy tud írni
érthető gondolatokat,
mert ismeri a rímeket, ragokat,
és véli összecsengeni a hangokat.

Ámulat küszöbén egy pillanat,
lélek pillantásában ott maradt.
Szép kékségbe öltöző fellegek,
látványosnak tűnő műveletek.

Az éji vad
Zörren a bozót, lapul az éji vad
Langyos, baljós szellő susmorog
Minden oly nyugodt, ám gyomrom mocorog

                         Nagyapai sirám…

 Szeretettel :Anna.

575575

Pereg az idő, mint napraforgóból a szemek,
berobbant közénk ördög műve, védekezzetek,
habár az éltető Napunk most is éppúgy ragyog, 
ugyanúgy változatlan állásúak a csillagok.

Szörnyűség jött közénk, egy ismeretlen vírus,
a KORONA, felfordult a világ az életstílus,
ember hidd el, ez is az Ördög egyik műve,
fegyelmezetten viselkedjünk egymást védve.

        Hideg volt az este. Fáradt csend ült a fákra. Csak néha hallatszott egy-egy autó tülkölése.

Feszülnek a rügyek, nincsenek levelek,
virághavazásban minden oly üde, friss,
az ember ennél többet már nem is kérhet,
kit e partra sodort egykor a genezis.

Szirmokban fürdik a testem és a lelkem,
pedig már korhadó, öreg fatörzs vagyok
nyugalmamra eddig még sehol sem leltem,
szállnak, szállnak a hófehér menyasszonyok.

Piroska szép kis leányka,
És szófogadó szorgalmas,
Erdőben ül egy faárnyban,
Mellette az ordas farkas.

Előbb így szólt hízelegve,
Ha én veled olvashatok,
Nem bánom, barátod leszek.
Jó, s mosolyognak jó nagyot.

Nagyi kalácsa kosárban,
Várja már a  házikóban.
Piroskának mobiljában, 
Anyunak hangja megszólal.