Harmadik nap.

   Anyám mosolya volt nekem a napkelte, mely elűzte reggeleim árnyait, s meleg fénye átszőtte lelkem minden zugát, átjárta, mint tavaszi eső a száraz földet. Mosolya volt az iránytűm az élet viharos tengerén, hol minden hullám egy-egy félelem volt, s ő mégis biztos kikötőként állt a horizonton.

   Második nap.
   A reggel remekül indult.

Első nap.
   Vasárnap délelőtt kezdődik a nagy utazás.

   A vágyak folyamán utazom, lassan ringatózva, mint őszi levél a szelíd patakon. Minden kanyar egy új remény, minden örvénylés egy rég elfeledett álom ébresztője.

   Elmentél, és magaddal vitted a napfény minden cseppjét. Most az éj, mint fekete bársonyfüggöny ereszkedik az égre, elrejtve a csillagokat. A hajdan dús, zöld lombok halott, sárga emlékekként hullanak a földre, mint elfeledett ígéretek, melyek már sosem teljesednek be.

Három madár repült,
magasan a felhők között,
szárnyaikon napsugár ült,
csillogott, és fényben fürdött.

Tudhatták, merre az út,
mert vissza nem tértek,
a szabadságot keresték,
s csendes otthonra leltek.

Egyik álmot vitt a tájra,
másik a széllel szállt tova,
harmadik egy fára szállt,
s nem lett égbolt vándora.

Évezredek úgy suhannak,
mint szél a sivatag fölött,
idő, mit ember meg nem állít,
csak álmodik a porszemek között.

Piramisok, templomok álltak,
dicsőség volt és bukás,
istenek hangja zengte át
a világ vad zaját.

Bölcsek suttogták a titkot,
kövekbe volt zárva a szó,
s míg romba dőlt száz birodalom,
az idő maradt örök béklyó.

Nyári éjszakán,
álmaim teraszán,
izzik a lég a vágyaktól,
szívem gyorsabban dobban
a várakozástól!
Érezlek, itt vagy mellettem,
szemem lehunyom,
lecsúszott a paplanom,
kezed bársonya érinti testem,
oly érzékien,
hogy beleremegtem!
Izzik a vágy,
testem a testedre rátalált,
édes csókoddal halmozol el,

Szegedről indultam az emlékpark felé,
Szívem egyre gyorsabban vert,
Árpád vezért lássam, alig vártam.

Fényt terveztem oda,
Ahol nagyobb fényt láttam.
Árpád szobor előtt főt hajtottam.
Tiszteletem Árpád vezérnek megadtam,
Láthattam e szent helyet, boldog voltam.

Itt vagy a szívemben,
a szépet nem feledem,
a boldogságom Te vagy nekem!
A csodát, mit tőled kaptam, féltőn őrzöm,
hisz ez az én örömöm!
Templomi csendben érted imádkozom,
tiszta szívvel hozzád vágyakozom!
Őrzöm az illatod, mint rózsa a szirmaiban lévő illatot,
őrzöm a mosolyod, mely feledhetetlen,
és mindig magával ragad engemet!

Talán minden eldöntetett,
mikor a lélek beköltözött,
és választottunk születést,
nem kényszert, s nem büntetést.

Őseink szavát hordozzuk,
álmainkban újra hozzuk,
tudásuk ott él szívünkben,
vérünkben és a hitünkben.

A lélek célja nem titok,
minden érzés benne lobog,
vágyban, fényben, fájdalomban,
nyugalomban, viharokban.

Az éj csöndjén túl, hol nincsen szó,
álmok közt jár egy hajó,
lelkem evez benne hangtalan,
és kérdés visszhangzik számtalan.

Sorsunk vajon el van döntve,
életünknek minden perce,
kész tervekkel születtünk,
tervezett a küzdelmünk?