Hajtanánk az időt,
vagy visszatartanánk,
bármit teszünk,
vagy nem teszünk,
időnk megszabott,
- éljünk át lélekkel
minden jó, vagy rossz napot.

A jónak örülj, a rosszat fogadd el!
Életed itt a földön Isten ajándéka:
két évszám között - a kötőjel.

2025. május 18.

TM

  December eleje, nemsokára Mikulásnap. Vasárnap délután van, a kislánnyal kilovagolnak, apja nevet, ő nem szeret lovagolni, inkább a motor mellett érvel. Munka miatt ő is elmegy, szép délutánt kíván a lovagláshoz. Csendesen ügetnek a lovak egymás mellett, békés, nyugodt körülöttük minden. Az idő is kellemes, a nap ereje már nem érződik, de világít a lovasoknak.

   Vágtatott ló és lovasa. A szabadság könnyű érzése vezette mindkettőt. Amikor a ló elfáradt, lassabb tempóra váltottak, a csend ölelte át a rétet.  Szabad vagyok, suhant át a gondolat rajta.

Hova tűnt a régi nyár,
melengető napsugár,
a mesés délutánok,
gyermekkori álmodások.
Hova tűnt a régi ősz,
falevelet kergetős,
nehéz táska vállamon,
megnyúlt árnyak házakon.
Hova tűnt a régi tél,
szánkón fújó fagyos szél,
estig tartó hócsata,
kertek alatt korcsolya.
Hova tűnt a régi tavasz,

   Az erdő itt él belül, számomra nem a látvány emléke, hanem a lelkem mélyén gyökerező, örökzöld táj. Amikor belépek a fák közé, az nem egy kirándulás részemről, hanem egyfajta hazatérés, mintha a csontjaim is a gyökerek emlékeit hordoznák.

   Sírok között járok álmaimban, mint egy szürke köd a hajnali mezőn. A fejfák, mint néma katonák, sorakoznak, mindegyik egy-egy elnémult történet, egy bevégzett élet őrzője. A kövek hideg tapintása emlékeztet a hiány hűvös leplére, mely szívemet borítja. Keresem azokat, akiknek a hangja már csak a csendben visszhangzik, akiknek a mosolya a csillagok fényében él tovább.

   A Boldogság tava egy gyönyörű víztükör volt a zöldellő völgy szívében, maga az öröm esszenciája, egy csendes, mélykék mosoly a föld arcán. Vize nem csupán tükrözte az eget, hanem magába szívta annak legtisztább árnyalatait, s lágy hullámai úgy ringatóztak, mint egy álmodozó szív dobbanásai.

   Reggel az óra ébresztette. Ma is fáradtan ébredt, suhant át a gondolat rajta.

A lelkemben rég volt fény,
akár egy sötét szoba,
függönyök mögé bújt,
a nap nem látta soha.

Félelem volt fala,
a rettegés a zár,
kint zsongott az élet,
bent csak a néma gyász, mi vár.

De ma kezem remegve nyúl a kilincs felé,
egy új nap ígéretét érzem belé.

Az élet egy tenger, s én egyetlen levél,
szakadt faágról hullva elveszetten sodródom rajta,
ahogy tajtékzó hulláma elér.

Nincs gyökér, mi tartson,
nincs szél, mi irányít,
csak vize ringat lágyan,
s a végtelenben még látom,
ahogy egy torony halványan éjszakánként világít.

   Ébred a hajnal Noszlop fölött, mint egy álmos róka, lassan nyújtóztatja aranyló mancsait a Bakony zöldellő hátán. A falu, egy csendes ékszerdoboz az erdők ölelésében, még magába szívja az éjszaka hűvös leheletét. A házak, egymás mellé bújva, mint egy összetartó család, őrzik a bennük szunnyadó embereket, emlékeket és reményeket.

A csillagokat néztem,
gödörbe léptem.
Fénylő víztükörben úsztam,
belegurult könnyem.
Bálban táncoltam,
megbotlottam.
Madár szállt vállamra,
bagoly volt,
csalódtam.
Randevúra hívtál,
nem mentem el,
de belestem,
ott voltál.
Hazajöttem,
üres lakás.
Te valahol a mennyben
kávéztál.

Előttem papírom, üres és nem írom.
Nyakamon szép fejem, üres tekintetem.
Gondolom, leírom, de minek, ezt nem tudom.
Fejemben cikáznak, delfinként csobbannak.
Gondolat vihara kedvemre szárnyalna.
De szivárvány és felleg áll az útjába.
Kettős érzet, veled mire megyek?
Összezavarod szép fejemet!
Belső békémet veszély fenyegeti.

Végre itt vagy május,
te drága,
mindenki már nagyon várta!
Május a szerelmesek hónapja,
boldog, aki a szerelmet adja,
s aki a szerelmet kapja!
Vár sok szerelmes éjszaka,
szívünk boldogsága,
vágyak, álmok válnak valóra,
nincs ennél szebb valóba'.
Virágok nyílnak, amerre jársz,
illatuk messzire száll!

Hogyha szárnyam volna,
fel az égbe szállnék,
szívemből, lelkemből
neked énekelnék.
Minden reggel ablakodba szállnék,
édes énekemmel jó reggelt kívánnék.

Ó, ha szárnyam lenne,
hozzád szállnék este,
ott őrizném álmod mindig éjjelente,
boldogan ébredj fel reggelre.

   Néha az ember élete egy pillanat alatt megváltozik. Amikor a váratlan dolog az ajtódon bekopogtat, nem számítasz a legrosszabbra. De a jeges kéz, amely a szívedet szorítja, emlékeztet, ez most nem lesz könnyű.
   Először körülnézel, de nincs senki, aki a rád nehezedő terhet kicsit átvenné.
   Másodszor, már tudod, ezt neked kell cipelned.