​Már nem fagy le kezed a táskán,
bár a szél még rideg és durva.
Még minden sár és tompa szürke,
a kertben áll a tavalyi avar,
a napfény is csak olyan gyenge,
hogy egyetlen felhő is felzavar.

​Várod, hogy történjen valami végre,
de csak a szél rángatja a kaput,
felnézel a piszkos, foltos égre,
s keresed azt a régi, fényes utat.

​Átfúj a huzat a vékony ingen,
még korai volt a könnyű ruha.
Itt még az égvilágon semmi nincsen,
csak az a fagyos, néma éjszaka.
Percig a házaknak sarkán,
s a templomból kihallik a halleluja.

​Még szürke minden, a fű se zöldebb,
csak a levegőnek van más illata,
valami furcsa, tavaszi szörpöt
töltött a kertre a hűs éjszaka.

​A kabátod most már nehéznek érzed,
kigombolod, hadd érjen a szél,
nincs ebben semmi nagy, égi végzet,
csak múlik a fagy, és halkul a tél.

TM