Itt a tavasz, kék az ég.
Kikeltek a kiscsibék.
Esik az eső, fú a szél,
Vándorgólya hazatért.

Kell az eső a szomjas földnek-
De nem a madárfészkeknek.
Nyugati szél tépázza a fákat,
Mint egy vadcsikó vágtat.

Napsütésre, melegre vágyunk,
Virág nyíljon, amerre járunk.
Természet megmutatja hatalmát,
Ő az úr, üli felettünk diadalát.

Majd felragyog a nap arany koronája,
Felszárad az eső, a pára.
Menyasszony ruhába öltözteti a fákat,
Méhraj ad rá koronákat.

Szeretlek tavasz, te remények virága,
Téli fásultságból az embert is felrázva.
Szívemet öröm tölti el,
Lelkem téged ünnepel.

Szeretem szeszélyes évszakod,
Hol esőt hozol, hol a nap ragyog.
Szeretem a virágok ezerszínű pompáját,
Ébredő napodnak aranykoronáját.

S megbocsájtom, ha jössz dörgő fellegekkel,
Fákat hajlító, süvítő széllel.
Mert a föld érkezésed alig várta,
Jöttödre a fákat felcicomázta.

Lábad elé virágszőnyeget terített,
Megzabolázta a folyóvizeket.
Madárkórus neked zengi dalát,
Ő is köszönti a tavasz diadalát.

Mosonmagyaróvár, 2018. április 5.

TM