Nézem az Országházát...
Nézem gyönyörködve, s emlékeimben
Duna felől millió csillag, korona, kereszt
ragyog felette...

Néztem az Országunk házát.
Duna másik oldalán a munkahelyemen...
De nagyon vágytam én az Országházba,
S megadta nekem Istenem.

Verset mondtam a gyönyörű téren...
Nemzeti és más ünnepen.
Örült a szívem, lelkem,
Köszönöm, hogy az élményt megélhettem.

Az Országunk háza szent hely, úgy hiszem.
Minden magyar ember így gondolja,
- vagy nem?
Éveim elszaladtak, de nem gondoltam,
Idegen zászló lobogjon e szent helyen.

Mit tettek a magyarok, ez ünnep, nem honfoglalás!
Még ilyen nem volt, gondolja más.
Értetlenül néznek le ránk... mi ez a felfordulás?
Ünnepelni lehet, méltón, ez nem vitás!

Igen, ünnepelni lehet, méltón a győzelmet.
De a teret szemétlerakónak nézni!
Országház előtti teret nem LEHET!
Magyarsághoz nem méltó cselekedet!

Szomorú a lelkem, csak ennyit mondhatok,
Nem alázhattátok meg ennyire e szent helyet,
s az ünnepet...
Nincs hozzá jogotok!
Ünnep után szeméttelepet hagytatok!
Engem tiszteletre nevelt jó anyám, s jó apám,
Tisztelni és szeretni drága jó hazám!

Szomorú vagyok látvány miatt, hát leírtam,
Könnyeim a sorok közé zártam.
Ünnepelni lehet a győzelmet,
De méltón, ahogy a magyar nemzetnek lehet!

Mosonmagyaróvár, 2026. május 11.

TM