Csodálkozó kék szemekkel tekintett a világba. Az ő kis világába. Minden érdekelte, ami körülötte élt és zajlott. A bogarak, a lepkék, a virágok, az állatok és persze, a kicsi társai. Úgy ötven kisgyerek. Szőkék, barnák, feketék, és volt köztük egy kis vöröshajú is. Őt Petinek hívták. Mindenki mosolygott, amikor ránézett. Fehér bőrén csak úgy virítottak a vörös szeplők. Mégsem csúfolta senki. Ő volt Zsuzska legjobb barátja. Naphosszat játszottak együtt a homokban, a játszószobában. Csak az éjszakákat töltötték külön, mert a kisfiúknak és kislányoknak külön szobájuk volt. De másnap, a reggelinél mindig boldogan ölelték meg egymást.
Zsuzska szőke hajfürtjein a reggeli napsugár aranylóan csillogott. Kék szeméből a kiváncsiság sohasem tűnt el, mindig érdeklődéssel nézett a külvilágra. Négy éves volt, mindent tudni akart, mindenre rákérdezett. Úgy érezte, semmi sem hiányzik az életéből.
Itt van Kati néni, Márta néni, akik vigyáznak rá, és a konyhában Panni néni főzi a finomabbnál finomabb falatokat. Aztán itt van Józsi bácsi, ő a kertet gondozza, van egy hangos, zörgős kis traktorja, néha megengedi, hogy q gyerekek felüljenek mellé. 
Szeretett itt lenni, de kicsi szívében érezte, hogy valami mégis hiányzik. Nem tudta megmagyarázni, mi lehet az, csak azt látta, hogy társai közül néha-néha valaki elbúcsúzik, elmegy. Jön érte egy néni, meg bácsi, aztán egyszer csak nem jön vissza többet. 
Kérdezgette Márta nénit és Kati nénit is, hová tűntek el a kis társai. Aztán minden egyes alkalommal végighallgatta, hogy a nénik és bácsik megszerették őket, és magukhoz vették, hazavitték őket, és attól fogva ők lesznek az anyukájuk és apukájuk.
Zsuzska ilyenkor maga elé meredt, ízlelgette a szavakat, bár nem értette, mit is jelent az, hogy anyuka és apuka. Aztán azon törte a fejecskéjét, hogy őneki miért nem lehet anyukája és apukája. Pedig ő is jó kislány. Aztán ahogy jött a gondolat, el is ment. Rohant Petihez, és együtt építettek homokvárat. Az volt az ő kis otthonuk. 
Egy nap egy fiatal házaspár érkezett a gyerekotthonba. A hölgy szőke hajkoszorúján ugyanúgy csillogott a nap, mint Zsuzskáén. Zsuzska érdeklődéssel figyelte a számára ismeretlen, de mégis olyan kedves, barátságos nénit. Az első pillanatban úgy érezte, hogy mégis ismeri, hogy már találkoztak. Mosolyogva elindult felé, és csacsogó hangján csak annyit kérdezett:
- Szia, Zsuzska vagyok. Leszel az anyukám? - majd mosolyogva kézen fogta, és vitte a kis birodalmába. - Gyere velem, megmutatom a szobám, az ágyam, megmutatom a játékaimat. Ugye, megnézed? 
Kérdően nézett fel a karcsú nőre, aki meglepetesében szó nélkül követte. 
Zsuzska bársonyos kis keze belesimult a tenyerébe. Szinte érezte a kislány szívének izgatott lüktetését az ujjai között. Az ő szíve is megdobbant.
Nem volt konkrét elképzelése, hogy kislányt, vagy kisfiút szeretne, bár igazán, inkább a kislányhoz húzott a szíve. De ez a kis cserfes, szöszke lány, ez igen, őt szívesen megismerné közelebbről.
A szobában Zsuzska megállás nélkül csacsogott.
- Itt vannak a ruhácskáim, ezek a játékaim. - mondta - És tudod, nagyon szeretek rajzolni. Megmutassam? - kérdezte ellenkezést nem tűrő hangon.
- Persze, szeretném, jobban mondva, szeretnénk látni - mondta a hölgy, miközben rámosolygott a férjére, aki szintén hevesen bólogatott.
Zsuzska elővette a rajzait, büszke, de ugyanakkor kíváncsi mosollyal nézett a két felnőttre.
- Ugye, nektek is tetszik? - kérdezte - Akkor elvisztek magatokkal?
A hölgy az ölébe ültette Zsuzskát, és megsimogatta szöszke fejét
- Engem Évának hívmak, és ő a férjem, az ő neve András. - mutatkozott be Éva. - Szívesen megismernénk téged, egyszer eljöhetnél hozzánk, megnézed hol lakunk, és ha neked is tetszik, akkor megbeszéljük. De addig türelmesnek kell lenned, mert nagyon sok mindent el kell addig intézni. Beszélnünk kell Márta nénivel és Kati névivel, hogy egy napra engedjenek el hozzánk.
- Az nagyon jó lenne - mondta lelkesen Zsuzska! - Van kutyátok, van kertetek, van cicátok? Nagyon szeretek a kutyusokkal és a cicákkal játszani.
- Igen, van kert is, kutya is, cica is. Majd meglátod.
Aznap Zsuzskának nem jött álom a szemére! Egész éjszaka csak azon törte a kis buksiját, hogy neki is lesz anyukája, apukája. 
Bár nem értette a szó jelentését, de érezte, ez valami csudajó dolog lehet... 
- Nekem is lesz anyukám, apukám... - dúdolgatta magában - Anyu..., Apu..., Anyu..., Apu... - és álomba ringatta magát.
Néhány hét múlva a kis szöszke lány már az új családjával élt, onnan járt óvodába, de nem feledkezett meg kis barátjáról, Petiről.
Peti sokszor meglátogathatta őt, még azután is, hogy Peti is családra talált.

2024. július 20.