— Hát az úgy volt… – folytatta a mesélést az öreg Sándor, miközben a gyerekek még mindig a disznótoros történeten kuncogtak, amit épp az előbb hagyott abba. Szavait közelgő felesége hangja törte meg, aki egy vendéget invitált:
— No, csak kerüljön beljebb, ott van Sándor a műhelybe.

A szerepi kovácsműhely ma is zsúfolásig megtelt kíváncsiskodó gyerekkel. Szerettek ott bámészkodni, várva az öreg mester meséjét, amit hittek is meg nem is. De nem is ez volt a lényeg. Az öreg mester olyan valósághűen tudta előadni meséit, hogy közben még a felnőttek is gyereknek érezhették magukat egy percre. Hát akkor egy gyerek hogyne élvezte volna e mesék minden pillanatát.

Döbbenet. Az ember csak áll, és nem tud megszólalni. Múlt héten még “intettünk “ egymásnak. És most olvasom a hírfolyamban, már el is temették.
 

— Hej-hej, ez a csönd, Ilonkám… ez a csönd – sóhajtott Rácz Gyula, a meleg, de üres szobában. – Jöhetne már valamelyik unoka, hogy egy kis életet leheljen ebbe a nagy csöndbe.

Félve indultam, tele szorongással. Istenem mi fog történni? Hogyan értem meg, mi az amit mondanak számomra ismeretlen nyelven. Kár volt aggódnom. Bár a magyar nyelvet senki nem beszélte, de valami véletlen megérzés folytán német repülő társaságot választottam, és ebben végig nagy szerencsém volt, mert azért a német nyelvet kicsit megértem.

Csönd volt. A tél fehéren terült el a hideg éjszakában, eltakarva mindet, ami élő.
Későre járt, már a tanyások is rég hazamentek, s nyomukat eltakarta a frissen esett hó.
A falu olyan élettelennek tűnt, mintha a nap lementével minden más élet is nyugovóra tért volna…

Kérem, hogy ezt az írást ne "tetszikeljétek" Ennek a témája nem olyan, amire a tetszik" gombot meg kell nyomni!

Komárom várának bevételével, és az ostromgyűrű szétszakításával nagyon előnyös helyzetbe kerültek a Felvidéken harcoló magyar seregek. A  várőrséggel megszaporodva az osztrákok hátát már közel ötvenezres had szorította, és Rákospatakon túl pedig ott állt ugrásra készen Aulich Lajos tábornok hadteste.

Ennek a témája nem olyan, amire a tetszik" gombot meg kell nyomni! A szomorúságon, fájdalmon kívül jól látható, milyen országban élünk! Tanulságos! Hozzáfűznivaló lehet, de tetszikelés talán mégsem! 

   Volt két szomszéd, egyiknek fia volt, a másiknak lánya.  A kislányt Zsófinak, a fiút Pistinek hívták.   A gyerekek még kicsik voltak, amikor a két család a településre költözött. Együtt jártak óvodába, iskolába.

Kérem, hogy ezt az írást ne "tetszikeljétek" Ennek a témája nem olyan, amire a tetszik" gombot meg kell nyomni! Mindezt azért írtam le, mert a szomorúságon, fájdalmon kívül jól látható, milyen országban élünk! Tanulságos! Hozzáfűznivaló lehet, de tetszikelés talán mégsem! 

folytatás...
   Liza lelkében a poklok kínjával másnap bement Csilla rendelőjébe a kolléganőnek bejelenteni, hogy lánya meghalt. Csillának még nem volt önálló prakszisa, ezért egy idősebb orvosnő mellett rendelt. Megnézték a számítógépet, de nem találtak benne semmi nyomot, ami az öngyilkosságra utalt volna. 

Kérem, hogy ezt az írást ne "tetszikeljétek" Ennek a témája nem olyan, amire a tetszik" gombot meg kell nyomni! Mindezt azért írtam le, mert a szomorúságon, fájdalmon kívül jól látható, milyen országban élünk! Tanulságos! Hozzáfűznivaló lehet, de tetszikelés talán mégsem! 

Liza állt az ajtóban némán, döbbenten, rémülten. Képtelen volt felfogni, elhinni, amit hallott. Ez biztosan félreértés, Csilluka másnap reggel wellness hétvégére indul a barátjával. Csak futni ment, ez szokásos esti programja volt.     

Kérem, hogy ezt az írást ne "tetszikeljétek" Ennek a témája nem olyan, amire a tetszik" gombot meg kell nyomni! Mindezt azért írtam le, mert a történet szórol-szóra igaz. A szomorúságon, fájdalmon kívül jól látható, milyen országban élünk! Tanulságos! Hozzáfűznivaló lehet, de tetszikelés talán mégsem! 

Borús nyári nap volt, eső közelgett, mely fullasztó, párás forróságot tolt maga előtt.

  Egy dunántúli kisváros buszmegállójában üldögélek. Az úgynevezett váróterem egy ütött, kopott, minden eresztékében rokkant üvegkalitka. Mocskos ablakait celluxszal ragasztották össze, hogy a repedések mentén szét ne essenek!

A honvéd őrnagy, aki szintén a kis helységben tartózkodott, nagyot nézett, hogy nemes Vadász József nemzetőr százados az ép jobb karjával átöleli a „drótostótot“. Maga is nemes ember volt, és nem értette a pórnéppel, a „jobbágyokkal“ barátkozó nemeseket. 

  Még a „két „cigány“ vígan ropta a táncot társuk hegedű nyekergésére, addig Majni csak szerényen a kerítés tövébe kuporgott. Mikor a „prímás“ abbahagyta a hegedülést, és a három cigánylegény a lőrétől megrészegűlten a Duna partra tántorogva a hídfő melletti fa alá heveredtett, a drótostót is  jobbnak látta elkotródni a kocsma udvaráról.