December eleje, nemsokára Mikulásnap. Vasárnap délután van, a kislánnyal kilovagolnak, apja nevet, ő nem szeret lovagolni, inkább a motor mellett érvel. Munka miatt ő is elmegy, szép délutánt kíván a lovagláshoz. Csendesen ügetnek a lovak egymás mellett, békés, nyugodt körülöttük minden. Az idő is kellemes, a nap ereje már nem érződik, de világít a lovasoknak. Mindjárt vissza kell mennünk, szól a lányhoz, aki bólint, de szokatlanul csendes ma. Valami történik, suhant át a gondolat rajta.

  Belül érzi, és ekkor a lány is kéri, siessenek haza, valami rossz előérzete van. Próbál nem figyelni a feltörő megérzésre, forró csokit készít, a kandalló elé ül egy könyvvel a kezében. Egy óra sem telt el, amikor kopogtatnak. Két rendőr áll az ajtóban. A lány is lejött a szobából, falfehéren nézett a rendőrökre. Tudták, mit fognak mondani. A férfi balesetet szenvedett, és a helyszínen meghalt. A lány felsikolt, és elájul.

  Bármi történik, egész életében maradj vele, suhant át a gondolat rajta.

  Sok év múlva a birtok vidám nevetéstől hangos. A lány hófehér ruhában, boldogan az oltár felé tart, karja abban a karban, aki felnevelte, vigyázott rá, a nehéz éveken együtt vannak túl. Szemét az égre veti, anyjának, apjának mutatja, jól vagyok, élek, és puszit nyom a másik boldog arcra.

  A végzet beteljesítve, suhant át a gondolat rajta.

TM