Gabi Lajcsi
hami fagyi
Matyi pacsi
party pajti.

Öcsi löki
feje töri
köszi nyögni
Öcsi szökni

Tesó üti
magán ügyi
tuti bünti
nuku süti

Anya zsűri
messze küldi
újra sütni
együtt ülni

Ahova nem hívnak, oda nem megyek,
csalóka álmokat nem űzök, kergetek,
kerülöm a sivár, puszta helyeket,
jártam arra régen éppen eleget.

Virágos rétek, napsütötte dombok,
égig érő fákon zöldellő lombok,
patakok, kis tavak, rétek bársonya,
testem nyugalma, lelkem temploma.

Sűrű, sötét éjjelen
lóg az ereszen,
szárnyával takarózik,
lassan himbálózik.

Rovarok a fényben
csillannak az éjben,
kettő szárnycsapás,
egy röpke villanás.

Megvolt a vacsora,
bár nem nagy lakoma,
becsomagolva alszik,
csak cincogása hallik.

Minden zene egy emlék,
minden dallam, minden hang,
az is, ha este megszólal
a templomi kisharang.

Gyerekként jelezte az időt,
gyorsan futás hazafelé,
mire elhallgat, utolsót kongat,
érjek is a kapu elé.

Nem volt óra, sem telefon,
de tudtuk mindig, mennyi van,
ha megérkezett a déli busz,
az ebéd asztalon, fiam.

Sok éve nem nézett tükörbe, kerülte mosdáskor és fésülködéskor is.
Most eljött az idő, saját maga is megdöbbent ráncai láttán. Haja szorosan hátrafésülve elkötve, szeme alatt sötét karikák, legörbülő szája mellett mély árok.

   Ha varjak keringenek a vár fölött, időjárás lesz, szokta mondani "Persze Pityu". A faluban csak így emlegették, mert szavajárása volt, hogy "persze, persze". Legényember volt, kalapját a szemébe húzta, huncutul nevetett, mikor a szomszéd feleségével beszélgettek a kerítésen keresztül, ami afféle gyepű volt inkább ágakból, apró kövekből rakva.

Takarosan megfésülve,
hajában a kontytű,
kezében kis táska,
blúza fehér, könnyű.

Markában zsebkendő,
de nem foszlós papír,
arcán a melegtől
kinyílt a rózsapír.

Nézelődik, keresgél,
nem tudom, hogy mit lát,
de az látszik, kedveli,
szereti a klímát.

Amikor levették a polcról és felpróbálták, már érezte, hogy az a kiálló bütyök nyomja puha bőrét.
Ennek ellenére dobozba rakták, majd hosszabb zötykölődés után egy előszobában találta magát.
Rendesen körülnézni sem volt ideje, amikor valaki így szólt.
- Csókolom a talpbetétjét, hát Ön az új partnerem?

Némán ülünk a konyhában,
három diák mellettem,
senki nem szól egy szót sem,
telefon a kezekben.

Kérdezek tőlük valamit,
hümmögés a válasz,
így hát én is befogom,
nem jártatom számat.

Nem néznek egymásra,
nem érdekli a másik,
hiszen a tik-tokon
pont egy kutya ásít.

Langyosra hűltek a gondolatok, túl forró a nyár,
most a papír, meg a toll hiába vár.
Próbálom összeszedni, de patakká folyik,
mint kötött pulóver a szó, betűkre kopik.
Kergetem, nem hagyom, míg össze nem állnak,
talán csak könnyed játékra vágynak,
amint visszaszállnak, rakosgatom, formálgatom,
örülök, hogy leírhatom, sokáig olvasgatom.

Betakarta a hegyeket
sűrű, sötét felhő,
mennydörög, villámlik,
csöpörög az eső.

Feltámadt, fúj a szél,
csavarja a fákat,
levegőben repteti
leveleit, százat.

Tetőn kopog hangosan,
bebocsátást kérve,
lefolyik az ereszen,
tócsa lesz a vége.

Vékony szálon táncol a lét,
a sors forgatja kerekét,
hol így, hol úgy fordul át,
lehet gonosz, vagy jóbarát.

Mindig a legjobbat várjuk,
mit rontottunk, örökké bánjuk,
visszasírjuk a szép időnket,
de nem tervezzük a jövőnket.

Görnyedten húzza a banyatankot
vásárlásból hazafelé,
senki nincs, ki elkísérné,
senki, aki segítené.

Járdaszegély már akadály,
ráncigálja, de elakad,
bosszankodik, nem adja fel,
neki ez nagy feladat.

Három fiú arra sétál,
kettő röhög, egy odamegy,
megemeli, semmit nem mond,
nem vár érte köszönetet.

Fekete éjszaka fátylán lépked a hold,
kísérik őt fényes csillagok,
néha egy felhő odabólint,
ha kellek, én is itt vagyok.

Maga elé húzza hajnaltájt,
búcsúzóul betakarózik,
mire az első sugárral
a nap idelopózik.

Nem kergettem hiú ábrándokat,
csak egy korcs kutyát az udvaron,
játszottam az életemet,
hogy repült el, nem tudom.

Múlt héten még gyermek voltam,
ma már nyugdíjas leszek,
kettő közt ez meddig tartott?
Csak egy apró szösszenet.

Mi volt a jó, mi volt a rossz,
eldönteni nem tudom,
megszépít már minden régit
emlékező albumom.

Áldás az eső, forró nyári napon,
még akkor is, ha hirtelen nyakamba kapom,
nem baj, ha sár van, kerülöm a tócsát,
míg a napnak fénysugarát szórják.

Áldás a napfény sötét téli délután,
ha átsüt komor felhők fátyolán,
langyos ereje jólesően melegít,
látványa jókedvet hoz, felvidít.

- Figyelj rám egy kicsit! - kérte az anyuka fiától, aki teljesen belemerült telefonjába. - Dávid! Nézz ide!
Már készenlétben egy fotóra, próbálta felhívni magára a figyelmet eredménytelenül. Ekkor átült egy másik székre, közelebb Dávidhoz, és halk, de ingerült hangon próbálta visszahozni a valóságba.

A folyosón sétálgatott fel-alá, hóna alatt a mankójával. A sétálgatás mondjuk túlzás, mert leginkább csak ugrált egyik lábán. Az orvos azt mondta neki, hogy műtét utáni reggel fel kell kelni bármilyen nehéz is.