Rég a foglya minden ember,
minél több van, annál több kell,
de pont annak nem jut elég,
ki ledolgozta az életét.
Telhetetlen hatalmasok,
sírdogálnak ártatlanok,
van, ki éhes, van, ki fázik,
a gödörből ki sem látszik.
Áremelés minden héten,
drága áram, nem lesz gáz sem,
ássák minden ember sírját,
kevés marad, akik bírják.
|
Versek, prózák az oldalon,
szívesen látogatom, olvasom,
életek, öröm, remények,
mind egy dallam, mind egy ének.
Nevek, fényképek és arcok,
írásokban életek, harcok,
elmondanak gondolatokat,
a sírós és boldog napokat.
|
Olvasom a verseit,
megérint a tartalom,
sorain szemem szalad
a gyönyörű dallamon.
Szépnek lát világokat,
kedvesek a szavai,
benne van törekvése,
és az elért útjai.
Néha lágyan elringat,
máskor viharos, éget,
érzem, ki írta őket,
egy boldog, öreg lélek.
|
Szeretem a könyvek illatát,
az újat, ha nyomdából jött,
a régit, sokszor forgatottat,
aminek borítója megtörött.
Kinyitnak sok száz ajtót, kaput,
új világot hoznak, regélnek,
szórakoztatnak, megsiratnak,
és annyi mindenről mesélnek.
|
Ha beteg a lélek, gyengül a test,
a fájdalom néha el nem ereszt,
fakul a bőr és görbül a hát,
végsőkig gyötri fekete árny.
Szomorú szem, sírós a hang,
kondul a végső lélekharang,
csontja kilátszik, keze remeg,
lassan csukódnak homályos szemek.
|
Sok száz éves régi lépcső,
kőből rakott, moha lepte,
ha az erdő be nem növi,
ott is marad mindörökre.
Koptatták saruk, bakancsok,
mosolyogva és örömmel,
vagy éppen a fájdalomtól,
kapaszkodva tíz körömmel.
Lógó orral búslakodva,
tiszta szívvel, nagy boldogan,
megszámlálni már nem lehet,
de benne van a nyomokban.
|
Szirénázik, nagyon siet,
benne bízik most egy élet,
rajta múlik, perc is számít,
milyen gyorsan, hova szállít.
Sebet kötöz, újraéleszt,
rögzíti a törött térdet,
hallgatagon dolgát végzi,
hosszú a nap, ő is érzi.
Ha a beteg alig bírja,
halál volt meghívója,
talán kaphat még pár évet,
szükség van rá, el nem késhet.
|
Eső után kiscsizmában
de jó tócsában járni,
pláne, ha a ruhácskámra
nem kell nagyon vigyázni.
Oda-vissza megtaposni,
fröcskölni és locsolni,
ujjamat is belemártva
ide-oda tocsogni.
Eső után jön a csiga,
itt a szedés ideje,
kicsi vödröm hamar telik,
már alig férnek bele.
|
Szél tombol a hegyek között,
hajolnak a fenyvesek,
jeget dobál, havat hordja,
trombitái zengenek.
Ember bújik félelmében,
reszket, fázik mindene,
pedig nemrég még örömmel,
hódítani jött ide.
Sétálgatva indult reggel,
megmászni a nagy hegyet,
reménykedve, tele kedvvel,
hogy ő bármit megtehet.
|
Cipeled a hátizsákod,
hol félig van, hol tele,
tőled függ, az életedtől,
mi mindent pakolsz bele.
Kicsi zsebben van az öröm,
nagyban pedig a bánat,
vajon mi az, ami görbít
hátat és a két vállat?
Ha szeretnél boldog lenni,
pakold ki a nagy zsebet,
kevesebb a teher rajtad,
könnyebb lesz az életed.
|
Tanultuk az iskolában,
hogy éltek az ősök,
kik voltak és merre jártak,
hol laktak a hősök.
Magoltuk az évszámokat,
születésről, halálról,
nézegettünk színes képet
királyokról, csatákról.
Nagyon rég volt, mikor történt,
krónikások megírták,
eltelt sok év, sok évszázad,
elferdült az igazság.
|
Ha egy barát elköltözik,
sárgulnak a falevelek,
langyos eső megsiratja,
búsan fújnak őszi szelek.
Te szívesen marasztalnád,
de kevesek már a szavak,
nem tarthatod vissza többé,
hiába, mert úgysem marad.
Útra kel a madarakkal,
bár szomorú ez a lélek,
de várja őt, azt reméli,
egy boldogabb, és szebb élet.
|
Ősz Hajnalban az utcai lámpák fénye alatt ködpamacsok járják éjszaka búcsúztató táncukat, és a borzongatón nyirkos levegőben megrebbennek a fák lombjai. Fázósan összegombolt kabátok kerülnek a munkába siető, apró párafoltokat lehelő emberekre. Reggel megtelik az utca gyerekhangokkal, akik iskolába egyáltalán nem sietnek, hátukon a nehéz táskával.
|
Ballag az ősz ködöt, hűvöst hozva reggel,
fákon halványan rozsdálló levelekkel.
Harmatos pókháló csillogása fűben,
csend, béke, nyugalom kezdődik az őszben.
Hajamba levél hull a rozsdálló fáról,
a forróság már csak emlék lett a nyárból,
még jólesően simogat az őszi nap,
melegíti, ha felé tartom arcomat.
|
Felégették a világot,
eltaposták a virágot,
fekete lett minden zöld,
tüzes pokol lett a föld.
Véget értek a harcok,
nem maradtak arcok,
csak égett csontvázak,
ott, ahol bombáztak.
Ha kialszanak a tüzek,
kihajtanak a rügyek,
tán minden újra éled,
kezdődik egy újabb élet.
|
Hol vannak a gyöngyharmatos reggelek,
hol van a varázslatos, szép pirkadat,
az idő már régen eljárt felettem,
a sok álom már csak álmodás maradt.
A lét enged fojtó szorításából,
messze tűnnek baráti kapcsolatok,
már nem kérek a régi szabadságból,
hűlnek a szenvedélyes gondolatok.
|
Aranyló szőlőszemek
napsugárban fürdenek,
döngicsélő méhek között
gyűjtik édességüket.
Szüretre készül a gazda,
szőlőjét kóstolgatja,
jó termés érzésével
pincéjét takarítja.
Lefesti a hordókat,
élezi az ollókat,
olajozza a nyikorgót,
prést és a bogyózót.
|
Tartom sorsom súlyát,
megakadt, nem mozdul,
görgetném már tovább,
mint a sziklát, Sziszüphosz.
Folyton elgurul,
ha megállítanám,
de meg-megakad,
ha gyorsan gurítanám.
Hegy állja utamat,
vagy lejtő gyorsítja,
görbíti hátamat,
majd lábam futtatja.
|
Nem rezdül a levél,
álmosító a csend,
kis faluban harangszó,
hangja messze cseng.
Déli pihenőn van
az elfáradt birkanyáj,
csak a puli figyeli,
mozdul-e végre már.
Falatozik a juhász,
fa alatt tarisznyából,
megtörli bicskáját,
jót húz kulacsából.
|
Talpam alatt száraz homok,
nem terem meg semmi,
lehullnak a virágszirmok,
fa is lombját veszti.
Rég volt eső, minden porzik,
apadnak a tavak,
vészjóslóan szárnyuk tárják
háztetőn a varjak.
Tüzek gyúlnak, égő pokol,
erdők, rétek, nádas,
kerülgeti, nyaldossa már
háztetőt, ha száraz.
|