A hajnal lassan lopakodik,
az éjszaka foszladozik,
ébreszti a madarakat,
elűzi a démonokat.

Az álmokat hamar kitörli,
nem tudnak soká gyötörni,
feladatok vannak napestig,
gondolatokat hoz ezernyit.

Végül a nap kimenekül,
az éjszaka széjjelterül,
elhallgat minden zajongás,
rikoltozás és zsibongás.

Törte a magyart, mikor beszéltünk,
figyelnem kellett, hogy értsem,
többször vissza is kérdeztem,
próbálja lassan mondani, kértem.

Gyermekként vitték idegenbe,
tiltakozni sem tudott,
országról országra jártak,
végül Párizsba jutott.

Nem szólok egy szót sem,
hallgatok csendben,
figyelem a káoszt,
nincs ez így rendben.

Gyűlnek a gondolatok,
mondanám, de kinek,
ha a szem nem látja,
a fül pedig süket.

Keresem szüntelen,
hol van az igazság,
de megbújik mélyen,
túl sok a hazugság.

Ha nem teszed, amit szeretsz,
folyton eldöntik helyetted,
mit lehet, mit szabad,
ez lesz a kereszted.

Cipeled magaddal,
egyre nehezebben,
letenni sem tudod,
szinte lehetetlen.

Mi a jó, és mi a helyes,
tetteid kritizálják,
dicséretet soha nem kapsz,
terveid kidobálják.

Ess, eső, ess!
Öntözd meg a fákat,
sok a szomjas állat,
olyan nagyon várnak,
hozd a felhősátrad.
Ess, eső, ess!
Öntözd meg a földet,
a száradó zöldet,
hozzad a felhőket,
engedd el a könnyed,
ess, eső, ess!

Ha már nem nyílik több virág,
kiszáradnak a vizek,
vagy folyton esik az eső,
és nem lesz más, csak hideg,
ha elégeted az összes könyvet,
mégis folyton csak fázol,
mi marad akkor neked,
mire emlékszel a mából?
Meleg szobára, kristálytiszta vízre,
pihentető fürdőre,
vagy egy finom ízre,
közös nyaralásra, könnyű sétákra,

Gondosan megfésülte fehér szakállát, leporolta sapkáját, köpenyét és felsóhajtott.

Nehéz zsákja hátán
húzza élete súlyát,
cipeli minden terhét,
bánatát és búját.

Gyűltek ráncai,
meggörbült a válla,
nem csillog a szeme,
keskeny vonal szája.

Hogy tudná letenni,
szabadulni tőle,
vagy cserélni bármire,
homokra vagy kőre?

Hát, tudjátok gyerekek, hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Ez a kislány nagyon szerette a piros színt, ezért mindig piros ruhában mászkált. Még a melltartócskája, meg a bugyikája is piros volt.
Egyszer elhatározta, hogy meglátogatja a farkast, aki az erdőben lakott egy takaros kis barlangban.

Gabi Lajcsi
hami fagyi
Matyi pacsi
party pajti.

Öcsi löki
feje töri
köszi nyögni
Öcsi szökni

Tesó üti
magán ügyi
tuti bünti
nuku süti

Anya zsűri
messze küldi
újra sütni
együtt ülni

Ahova nem hívnak, oda nem megyek,
csalóka álmokat nem űzök, kergetek,
kerülöm a sivár, puszta helyeket,
jártam arra régen éppen eleget.

Virágos rétek, napsütötte dombok,
égig érő fákon zöldellő lombok,
patakok, kis tavak, rétek bársonya,
testem nyugalma, lelkem temploma.

Sűrű, sötét éjjelen
lóg az ereszen,
szárnyával takarózik,
lassan himbálózik.

Rovarok a fényben
csillannak az éjben,
kettő szárnycsapás,
egy röpke villanás.

Megvolt a vacsora,
bár nem nagy lakoma,
becsomagolva alszik,
csak cincogása hallik.

Minden zene egy emlék,
minden dallam, minden hang,
az is, ha este megszólal
a templomi kisharang.

Gyerekként jelezte az időt,
gyorsan futás hazafelé,
mire elhallgat, utolsót kongat,
érjek is a kapu elé.

Nem volt óra, sem telefon,
de tudtuk mindig, mennyi van,
ha megérkezett a déli busz,
az ebéd asztalon, fiam.

Sok éve nem nézett tükörbe, kerülte mosdáskor és fésülködéskor is.
Most eljött az idő, saját maga is megdöbbent ráncai láttán. Haja szorosan hátrafésülve elkötve, szeme alatt sötét karikák, legörbülő szája mellett mély árok.

   Ha varjak keringenek a vár fölött, időjárás lesz, szokta mondani "Persze Pityu". A faluban csak így emlegették, mert szavajárása volt, hogy "persze, persze". Legényember volt, kalapját a szemébe húzta, huncutul nevetett, mikor a szomszéd feleségével beszélgettek a kerítésen keresztül, ami afféle gyepű volt inkább ágakból, apró kövekből rakva.

Takarosan megfésülve,
hajában a kontytű,
kezében kis táska,
blúza fehér, könnyű.

Markában zsebkendő,
de nem foszlós papír,
arcán a melegtől
kinyílt a rózsapír.

Nézelődik, keresgél,
nem tudom, hogy mit lát,
de az látszik, kedveli,
szereti a klímát.

Amikor levették a polcról és felpróbálták, már érezte, hogy az a kiálló bütyök nyomja puha bőrét.
Ennek ellenére dobozba rakták, majd hosszabb zötykölődés után egy előszobában találta magát.
Rendesen körülnézni sem volt ideje, amikor valaki így szólt.
- Csókolom a talpbetétjét, hát Ön az új partnerem?

Némán ülünk a konyhában,
három diák mellettem,
senki nem szól egy szót sem,
telefon a kezekben.

Kérdezek tőlük valamit,
hümmögés a válasz,
így hát én is befogom,
nem jártatom számat.

Nem néznek egymásra,
nem érdekli a másik,
hiszen a tik-tokon
pont egy kutya ásít.