Kedvencem Kipling: Ha című verse, ez inspirált pár gondolatot. 

Ha rád tör a vihar, és nem dőlsz meg,
csendben állsz, míg más csak ordibál,
és igaz szót szól benned az akarat,
s nem hajlít meg gáncs, se durva vágy,
nem csúfság az, ha könnyezel kicsit,
ha tudsz nevetni akkor is, ha fáj,
s megbecsülöd azt az ici-picit,
nem hajszolod mindig, ami jár.

Ne légy az, ki ordít, ha fél,
légy inkább az, ki hallgat és figyel,
ki nem hajlik meg minden zajra,
de tud hajolni, vagy térdelni, ha kell.
Ne hidd, hogy győzni mindig fontos,
néha a vesztés ad erőt neked,
aki nem bírja el a csend súlyát,
nem fogja érteni az eget.

Tudd, nem az számít, mit látnak benned,
hanem amit akkor is őrzöl,
ha senki se néz,
és ha mindened elvész, de magad nem,
már nyertél is, ennyi az egész.

Ami elmúlt, legyen emlék, vissza úgysem hozhatod,
ne keserítse életed, ne rontsa a holnapod.
Őrizheted szíved mélyén, néha leporolgatod,
de tudd, hogy úgysem változik meg, ettől még a tegnapod.
Ez már elmúlt, ne keressed, fontosabb legyen jövőd,
magányosak, szomorúak, mind a múltat kergetők.

Rég volt dolog ne legyen kísértés,
tanítson, hogy legyél te a győztes,
hisz minden fontos előtted van,
a tölgy növése is mindig csöndes.
Ha hibázol, ne ostorozd magad soká,
tanulj belőle, aztán tedd le, mint egy követ,
aki terhet cipel, az nem lép messzire,
de könnyű szíved hamar tovább vihet.

Ha már tudsz járni csendben,
nem leszel csak része a zajnak,
és akárki jöhet, akármit mondhat,
a fontosak már szívedben laknak.
Akkor tiéd a perc, a nap, a világ,
s mi több, önmagad lehetsz,
élsz szabadon, tisztán, boldogan,
magadért ennyit igazán megtehetsz.