Szalad az idő, mint szélben szálló levelek,
a percek csendben felejtenek,
változik minden pillanat,
a most elfut, a múlt itt marad.

A szív mélyén őrizzük a tegnapot,
mely arcunkra rajzol ezer nyomot,
de néha megállnék egy kicsit csendesen,
hogy ne tűnjön el minden oly hirtelen.

Mert ami igaz volt, bennünk marad,
mint hajnal után az első sugarak,
az idő, soha nem vár senkire,
csak emlékeket rejt a jelenbe.

Néha egy arc a ködből felragyog,
mint dérlepte ágon reszkető csillagok,
szavak nélkül is mindent érteni,
amit a csend így próbál üzenni.

Régi utcák halkan álmodnak,
ablakok mögött fények ringanak,
egy illat, egy dal hív délután,
egy kávézó napsütötte teraszán.

Szalad az idő, de nem számít már,
hány hullám volt életünk taván,
csak az, kit ölelt két karunk,
és kiért szólt legszebben a dalunk