Az óvónő képzőben lélektan órán a tanár így szólt:
- A fejlődés lélektani ismeretek szerint minden embernek kell, hogy legyen kétéves kora körül egy emléke, amikor olyan dolog történik vele, amire visszaemlékszik, amíg él. Valóban, nekem is van, nem felejtettem el.
Kétéves voltam, amikor egy nyári esős napon bent a lakásban ültek szüleim. Édesanyám varrt, édesapám barkácsolt, én sétáltam ki a szobából a konyhába, meg vissza a nyitott ajtón keresztül. Váratlanul felemeltem az édesapám mellett lévő egyik szerszámot.
Többszöri "tedd le, nem gyerek kezébe való" figyelmeztetés után sem tettem le, enyhén a kézfejemre legyintett, én meg visszalegyintettem az ő kezére. Addig folytattuk, amíg végre elsírtam magam. Utólag hálás vagyok, valóban örökre okultam belőle: "Kés, villa olló nem gyerek kezébe való"
Apukámat három hónap múlva baleset érte, itt hagyta földi életét.
Anyukámra maradtunk ketten, a másodikos nővéremmel. Mind a hárman helytálltunk. Képes voltam elmenni vele az iskolába, hogy ne hiányozzon azért, mert anyukának dolga volt, nem vihetett magával. Beültem mellé a padba, nem zavartam az órákat, sőt ülve elaludtam. Egyszer csak leestem a pad alá, de nem sírtam.
Anyukám két év után, hogy apa nélkül ne maradjunk, keresett magának párt. A szomszédasszony összekommendálta egy özvegy emberrel, aki el is jött hozzánk. Nemsokára anyuka elárulta nekünk, hogy férjhez megy hozzá.
- Mind a hárman férjhez megyünk? - kérdeztem.
- Á, nem, nekünk karácsonykor lesz az esküvőnk, utána szólítsátok apunak.
A következő nyáron aratás után a búzakéve asztagba lett összerakva. Apu megjegyezte, milyen jó nagy lett.
- Ugye, apu lassan-lassan meggazdagodunk?
- Akkor gazdagodnánk, ha növekedne a földterületünk. Elégedjünk meg azzal. hogy kicsit jobban élünk, mint tavaly.
Apu apja, Pali tata, mikor meglátogatott, ölébe ültetett, az asztalt, amikor körbeülte a család. Mikor visszaléptem a földre, a szoknyámat paskolta.
- Tata, ez fáj!
- De én szeretetből teszem.
- Ne szeressen annyira - válaszoltam.
Jani bácsi, a harmadik szomszédunk, eljött segíteni, amikor vájkot vertünk. A fejős kecske kipányvázva legelészett. Másnap reggel, mikor újra jött, a kecskének ugyanott volt a pányvája.
- Vera, miért nem viszed arrébb a pányvát, új füves rész kell neki.
- Mégis él - válaszoltam. Jót nevettek mondásomon.
2026. szeptember 14.
TM
