" Az ébrenlét s álom között"
Mond az eszünk csütörtököt.
Hölgy az ágyán csak ücsörög,
Bambul, míg az óra csörög.

Odakinn már hajnal hasad,
Bíborszínű a pirkadat.
Fényében ragyog az ablak,
És a csodás női alak.

Fényben ülni üde érzés,
Kürtszó hozna megbékélést.
Azért bánatos e szépség,
Várja a jel érkezését.

"Ott jár a jó kedv mókusa,"
ahol ehet ropogtatva,
hogy megteljen a pocakja,
többit gyűjti  az odúba.

Bebújt már a rőt színekbe,
testén, fülén és a farkán,
selymes szőre rozsdabarnás,
hófehér az izmos melle.

Olyan gyorsan, mint a villám,
csapong, ugrál fáról-fára,
hol jár, szemünk nem is látja,
lomb mozgása mutat irányt.

"És jó volt élni, mint ahogy soha, " 
Tündér szállt erdei otthonunkba.
Szerelmet varázsolt  számunkra,
Mely lángolva lett életünk sorsa.

Esti fényben sokszor sétát tettünk,
Őszi falevelek talpunk alatt.
Múló sorsukkal vívtak viadalt,
Kéz a kézben mentünk el felettük.

"Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak,"
Melegebb vidékre repült fecske, gólya,
Itt hagyott fészkeik a tavaszra várnak.
Mikorra visszatér hűséges lakója.

Itt maradt kertünkben több piciny madárka,
Rigó, cinke, veréb, kik az egész nyáron
Ágról ágra szálltak, repültek trillázva,
Hallgatnak hidegben, torkuk meg ne fázzon.

Beutalót kaptam, jött a nyár, nyaraltam,
Almádiból szóltak, családom is hozzam.
Mikor megérkeztünk, bizony, sokan lettünk,
Átöltöztünk, ettünk, vízben hűsre leltünk.

Ismerkedtünk este, egy új dal kedvenc lett,
A tánca is tetszett, körtáncba lépkedve.
Egymás kezét fogvatáncunk volt a Zorba,
Dallamáról szólva, feszültséget oldja.

"Itt születtem én ezen a tájon, "     
jászok földjén most karom kitárom,
ölelem szívemmel volt otthonom,
emlék koppan sétáló botomon..

A nagy gödör maradt meg mellette,
áradáskor vizet mind elnyelte,
mikor Zagyva kilépett medréből,
védett minket az árvízveszélytől.

Örökké szeresd  

Békés lélekkel
születik minden gyerek,
örökké szeresd.

 Együtt

Szívek és lelkek
boldogsága egyszerre
békét teremtett.

Kézfogás    

Szép jellemvonás
a baráti kézfogás,
lélek megbocsájt.

.A három B   

Barátok, család,
Békésen él valahány,
Boldog lesz hazánk.

Kanyargós a  Pilisi hegy völgye,
ózondús, szellős a levegője,
ez az otthonunk minden hétvégén,
szemem elé libben egy emlékkép.

"A nagy diófa alatt kicsi ház,        
lombját rázza a nagy szüreti láz,"  
hasadva ajtót nyit  burok zöldje,
s koppannak a diók a tetőre.

"Hegedülnek, szépen muzsikálnak,
jó kedve van az egész világnak."
Bármilyen is az emberek sorsa,
dalolnak a szép muzsikaszóra.

Gyorsabb után hallgatós a nóta,
könnyek hullnak, szomorú a strófa,
ha boldogok sírnak örömükben,
húrok hangja rezdül a lelkükben.

"Itt az ősz! Itt az ősz,       
Szőlőhegyen jár a csősz."   
Madarak csapata
Odaszáll az illatra.

Riasztó lövésre
Felszállnak a kék égre.
Az égi utakon
repülhetnek szabadon.

Szüretelők dala
Száll szerte domboldalra.
Puttonyok megtelnek
És friss mustot préselnek.

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,"        
A napfényben  simulnak egymás szirmához. 
Mintha a kert egy nagy virágcsokor lenne,  
Hortenziák szíve illatozik benne.   

A tarka színek melengetik szívünket,    
Tücsökzene mámorító a lelkünknek.
Érzések húrjain ül a táj szépsége,
Nem is gondolunk még a jéghideg télre.

Mi szívünknek szeretet, lelkünknek virág,
Ki ezekkel élhet, annak szép a világ.
Édes otthonunk, ha mindkettőt megadja,
Szeretteink ölelnek, s virágot adnak.

Szívszeretet lángja lobog fel az égig,
Kertünknek virága lelkünkben él végig.
Mely kívül-belül mindenkit széppé  tehet,
Kiskertet gondozó rossz ember nem lehet.

Lelkünk élete végtelen,
a családunknál kódolva,
úgy gondolom, nem véletlen,
kiknek mása az unoka.

Vigyázzunk tehát lelkünkre,
létünk nagyon ne szennyezze.
Fehér legyen annak tükre,
mint virágszirmok levele.

Napjainkban ez nem könnyű,
az egész világ nagy gondban,
mindenki csak annak örül,
ha család, rokon mind jól van.

"Itt van az ősz, itt van újra,
S szép mint mindig énnekem."
Palástját magára húzva,
Árnyékol a fényeken.

Észrevétlen lopakodva
Este a ködszitával.
Párát hint a falombokra,
Fátyla alszik a tájban.

A harmatcseppek csillognak
Reggel a  fénysugárban.
Színes, tarka ruhát hordnak
A fák, bokrok, fűszálak.

Érezted már az őszi napsütést,
mikor az langy melegen simogat,
szívedből édes éles rezdülés
pengeti meg a lélekhúrodat.

"Az ősz szerelme, mint a kósza szél,
hol lágy zene, hol vészes szenvedély,"
s jókedvű játékos varázslatként,
sok falevél forogva hull feléd.