Mikor a kaszás átvonul a tájon,
életünk függ hajszálon.
Ilyenkor a sorson múlik,
testünk vajon porba hullik?

Sanyi és Éva városban nőttek fel, szerető családi légkörben. Mikor elhatározták, hogy közös életet kezdenek, közös terveket szőttek, amely szerint esküvőt tartanak Isten és ember előtt, annyira bíztak egymás tartós szerelmében, szeretetében, hűségében.
Sanyi így szólt szüleihez :

   A faluban tánciskolát indítottak. Teca és Panni beiratkoztak, szorgalmasan jártak, és megtanultak táncolni. Nem csak a lépéseket, hanem partnerrel is, mivel akkor társastánc volt a divat. Időnként össztáncot rendeztek, amelyre bárki kapott belépőjegyet. Lehetőség nyílt arra, hogy új partnerekkel is gyakorolják a tánclépéseket. Egyik alkalomra készülődve Panni így szólt:

    Vidéki háznál, ahol állatokat tartanak, mozgalmas az élet. Józsi és Joli koránkelők, mindennap Kukori hangjára ébrednek. Olyan pontos az, mint az óra. Ezután kezdődik az állatok etetése.
- Jolikám, te is kérsz egy kupicával?

Kis falunknak kultúrháza,
az ajtaja nyitva, tárva.
Kezdődik a farsangi bál,
zenekaruk már muzsikál.

Teremtőm, köszönöm, hogy már szép korú lettem.
Hogy mennyi van még hátra, bizony nem kérdezem.
Minden napnak örülök, szeretem családom.
Kinn virágok, madarak, kis cicám viháncol.
 
De elhunytak szüleim, férjem, testvéreim,
barátaim, korombeli egy él, más senki.
Fájó hiányérzet már nem múlik el soha,
De emlékverset írok mindenkiről sorban.

A sors Csernobilnál atomot robbantott,  
Szürke felhő borította be a napot.
Nem volt más, mint egyik arca a kaszásnak,
Mérget ontott le, nem csak édes hazánkra.

Május volt, zöldellő konyhakertünk oda.
Földbe ástuk, felszínről eltűnt a pora.
Mégis fertőzött, évek múlva temettük
férjem, három sógorom két éven belül.

- Édesanyám, várj még,
most jött a távirat,
halál nem árnyjáték,
rohanok, bármi van.

Addig a jó Istent
sírva arra kérem,
a mennyekbe vigyen,
te vagy legjobb lélek.

- Kislányom, úgy siess,
az időm már kevés,
dobog még a szívem,
már csak a kedvedért.

Mikor apámat elvesztettem,
nem tudtam két éves fejemmel,
hogy többé nem láthatom soha,
nem sírtam és meg sem csókoltam.

Később vágytam, hogy újra lássam,
szívszorongva gondoltam rája,
a sírjára virágot vittem,
hogy nem láthatom, már elhittem.