Erdei úton sétálok,
elmélázva meg-meg állok.
oly kanyargós út az élet,
egyeneset nem remélek.

A sok kanyart számon tartom
melyiknél mi változhatott.
oka két jelenség lehet,
magam vagy a  sorsnak keze.

Lelkes szívvel tervezgetek,
ha megvalósul örvendek.
változás útjára lépve 
mint aki célját elérte.

Gerberák öblös vázában, 
sokáig szépek szobában,
délről jöttek erős génjük,
életerő a szépségük.

Ugyanilyen édesanyám,
tőlem kapta anyák napján.
Én meg tőle szeretetet,
amit soha el nem vesztek.

Mindig a szívemben hordom,
apránként többfelé osztom.
idővel azt vettem észre,
mindig új nő a helyére.

Érett szőlőfürtök
tudnak tündökölni,
hamvas kékségükön
zamatot őrizni.

 A szép lányok szedik
daluk messzire száll,
a puttony megtelik
a prés is  készen áll.

A vörös must csorog
koccintás pohárral,
a hordó ha kongott
bort érlel gyomrában.

Magyarországnak szabadságharcai okán,
Sok hősnek vére  folyt évszázadok során.
Október huszonhárom is a szabadság napja,
Diktatúra ellen a fiatalok harca.
A műegyetem lépcsőin leérve,
Lyukas zászlóval vonultak a térre.
Fenntartó hatalom oszlató lövése,
Hősöket teremtett a kőre hullt vérrel.
Mégis az események felgyorsultak,

A tűnő napfények
ott a felhők között,
már lámpásként égnek
a földiek fölött.
A falu házai
árnyékba öltöznek,
kopasz fák ágai
feketén görcsösek.
Aludj el természet,
egy szebb jövőt álmodj,
az őszi enyészet
után szép karácsonyt.
Takard be a földet
hófehér pelyhekkel,
így szerezz örömet

Erdei tisztáson
nincsen árnyék soha,
magányos fa áll ott
őszi fény ragyogja.

Terebélyes lombját
barnára festette
egy szép lányka ott áll
hátát neki vetve.

Erdei tisztásnak
vajon mi a búja,
talán a szép lánynak
itt van randevúja.

Tér és idő játszott velünk,
Találkozás járt csak nekünk.
Jöttél aztán újra mentél,
Veled lenni úgy szeretnék.

Hosszú volt a várakozás,
Elhervadtak mind a rózsák.
Illatuk is elszállt velük,
Benne volt a mi szerelmünk.

De te mindig újra hoztad,
A rózsáid illatoztak.
Öleltük egymást reszketve,
Újra mentél, engedtelek.

A sorsomnak útja gyorsul és véget ér,
Minden ami  velem történt elmémben él.
Szívem, lelkem keresi a jót legszebbet,
Úgy érzem ez folyamat volt életemben.

Párra találtam a szerelem vitt hozzá.
Rajongott is értem ragaszkodott hozzám.
Egyenlő eséllyel léptünk házasságba,
Boldogságunk repült mindig jó irányba.

Még hallom hegedűm hangját,
látom a gyermekek arcát.
Hatására lélek rezdül,
csodás érzés ez legbelül.

Ekkor megszűnik a világ,
nyílik lelkükben hangvirág.
Szétszórja virág porait,
zene csodás dallamait.

Eljön a pillanat vége,
Megszűnt a zene élménye.
Kórusban zengik játszd el még,
Mert nekünk ennyi nem elég.

Hímzésminta virágai,
tündökölnek ágon.
A tervezőnek álmai,
futnak minden szálon.
⁠
Csokorban a rózsaszálak,
bimbót bontanak.
Hímző fonal áldásával,
majd piros színt kapnak.
⁠
Ágain tüskék levelek,
díszítik és védik.
Zöldellve majd levél erek,
körbe is kísérik.
⁠
Közöttük több futó virág,

A napsugár őszi fénye,
langy melegét adja.
Szőlősorok között éled,
szüretelők dala.

Egész évi szorgos munka,
az embert dicséri.
Égi fények földre nyúlnak,
jutalom kíséri.

Isten áldotta magyar föld,
A fürtöket ontja.
Préselés ideje ha jön,
a jó mustot hozza.

Telihold az éj homályát
és sötétjét űzi.
Kerek fénylő arcocskáját,
fa ágára tűzi.

Víz fölött a virágzó ág,
a fényében ragyog.
A sok szirom altatóján,
kelyhekben szunyadoz.

Tó tükre fényben fürdőzik,
édes csobbanással.
A langy szellő is üdvözli,
fodros hullámában.

Itthonról el vándoroltam,
a városba mentem.
Más a divat azon nyomban,
arra költekeztem.

Bokáig ér csípő szoknyám.
derekamon semmi,
Fehér blúzom karcsú formám,
meglátni engedi.

Naptól véd a divatkalap,
nagy a karimája.
Derékig ér hosszú hajam,
kacér masnijával.

Szeptemberi délutánon,
járom sétautam.
Csodálkozom unokámon,
lépeget nem unja.
⁠
Napsugaras folyóparton,
bal kezében játék.
Fogja kezem figyel nagyon,
követi az árnyék.
⁠
Simogató langyos napfény,
kezd már álmos lenni.
A csendes tájon elalél,
nyarat kipiheni.
⁠
Nedves volt a ködös hajnal,

Őszül a táj fátyolt lenget,
Távozó nyárnak integet.
Hűvösödő szellőt hozza,
Fehér törzsű nyárfák sora.

Levelei színt váltanak,
Sárgán,zizegve hullanak.
Vastagodó avar között,
Tücsök úrfi ugrál, zörög.

Fák mellett nyílik a hűs táj,
Sárga ott is minden fűszál.
Termények már mind beértek,
Gyűjtögetik szorgos népek.