A Ligeti hársfák alatt
tánczene szól a színpadon.
Közönség még ülve marad,
egy pár már táncol  a placcon.

A  lány fehér táncruhája
bokáig ér bő fodrokkal.
Libben a tánc ritmusára
vörös hosszú hajkorona.

Partnere egy nagy kalapos
ifjú fekete öltönyös,
Arca hódítóan bajszos,
és a tánca sem közömbös.

Elöntötte zöldáradat
az ártéri földet,
folyóparti fűzfák alatt
föllazult, de szörnyen.

A gyökerek megmozdultak,
megdőltek a törzsek,
letört ágaik lecsúsztak
a pázsitos zöldre.

Öreg törzsek úgy siratják
a letört águkat,
mint háborúkor az anyák
katona fiukat.

Kertem rózsafája
tele van bimbóval,
egy kelyhét kitárta
rózsaszín szirommal.

Áldott a napsugár,
simogatja őket,
szeret, mint anyukám,
álmomban átölel.

Nyári szegfű szíve
oly sok színben ragyog,
mint köröttem minden,
mikor veled vagyok.

Városi utakon
elfogyott figyelmem,
itt a folyóparton
talán kipihenem.

A csend és nyugalom
gyógyítja a lelkem,
vízparti teraszról
kört cikázik szemem.

Csendélet asztalon,
szép virág mindahány,
gyógyírra alkalom,
bűvös az illatár.

Domboldalon kutyusával,
Mónika ül barátsággal,
modellje gyermekdivatnak,
fején csodás masnis kalap.

Azért nagy a karimája,
naptól félti anyukája,
blúza buggyos  ujjú, pöttyös,
kék nadrágja trapéz, öblös.

Benne olyan könnyen mozog,
libben-lobban, sosem szoros,
zöld pázsiton kék virág van,
eltelik az illatával.

Margitnak névnapján,
mikor a nap felkel,
lent a kertek alján
búsan elmerengek.

Manci barátnőmnek
szedek gyöngyvirágot,
kinn a temetőben
csakis hozzá vágyom.

Hű volt és szeretett,
egészen a sírig,
törölgetem szemem.
Hiányolom mindig.

Véle temetődtek
iskolás éveim,
titokba kötözve
közös emlékeink.

Jó reggelt gyermekem,
tiéd szeretetem,
bár már anya lettél,
soha nem feledtél.

Hosszú az ötven év,
fogtuk egymás kezét.
kanyargós volt utunk,
jó hogy boldogultunk.

Töröltünk könnyeket,
ültünk sok ünnepet,
borultunk szívünkre,
a féltett kincsünkre.

Erőszakkal támad a hétfejű sárkány,
Tüze vírus, háború és világválság.
E kihívás kínozza az ember lelkét,
Fokozza a békéért vívott küzdelmét.

Végleg oltani kell a sárkánytüzeket,
Békét, védeni kell benne a gyermeket.
Hogy félelem nélkül élje az életét,
Boldogan kacagjon gyereknap ünnepén.

Tenger parton de jó lakni,
friss levegőt szippantani,
homok padkán táncolgatni,
kedvenc nótám dúdolgatni.

Vizes homok cuppanása,
hullámoknak morajlása,
ritmust kap a láb mozgása,
vibrál a fény napsugárban.

Átölelem két karommal,
kicsi szívem nagyot dobban,
azt súgja, hogy járjam gyorsan,
sellőlány sem tudná jobban.

Május első vasárnapján,
Köszöntelek édesanyám,
Piros rózsákkal kezemben,
Boldogságban, szeretetben.
Megölellek, csókot adok.
Mindörökké hálás vagyok,
Szerető gyermeked lettem

Májusi illat borítja a tájat,
Boldogan megújul az illatárban.
Trilláznak vígan az égi madarak,
Élvezik a fényt hozó napsugarat.

Ha túl nagy a zaj, elfáradtál estére,
szörnyen zúg a fejed egy méhkas elérte,
menj ki a vízpartra, ülj egy üres padra,
nézd a naplementét mily nyugodt sugara.

Simogatja még a tengert és a padot,
fáradt arcodra ad  fénysugár kalapot,
hallgasd a vízfodrok csendes csobbanását,
s eltűnnek fejedből lassan a nagy lármák.

Ovis kis gyerekek,
csöndben nagy titokban,
sok tojást festettek,
ajándék közt ott van.

Büszke rájuk apu,
mindkettőt öleli,
puszit ad az anyu,
szíve örömteli.

Húsvéti nyuszika,
kosár tojást  festett,
Bokorba simítva,
óvatosan rejtett.