Viharos szél addig fújta,
Kinyílt a felhő kapuja.
Légi huzatban az erő,
Zuhogott a záporeső.
Tiszta lett a légnek köre,
Nagyot szippantok belőle.
A tüdőmnek orvossága,
Szívem, lelkem boldogsága.
 
Szívem, lelkem boldogsága,
A tüdőmnek orvossága.
Nagyot szippantok belőle,
Tiszta lett a légnek köre.

A napsugár őszi fénye
langy melegét adja.
Szőlősorok között éled
szüretelők dala.

Egész évi szorgos munka
az embert dicséri.
Égi fények földre nyúlnak,
jutalom kíséri.

Isten áldotta magyar föld
A fürtöket ontja.
Préselés ideje, ha jön,
a jó mustot hozza.

Még hallom hegedűm hangját,
látom a gyermekek arcát.
Lelkük húrja meg-megrezdül,
ritmusérzés ez legbelül.
 
Ekkor megszűnik a világ,
nyílik lelkükben hangvirág.
Szétszórja virág porait,
zene csodás hangszálait.
 
Ha végigjutunk dallamán,
újra hallani akarják.
Kórusban zengik, játszd el még,

Bíborban búcsúzik a forró nyár,
mézédes szőlőre egy dongó száll.
Ősz érkezik ködfátyol ecsettel,
palettáján sokszínű festékkel.
 
Ősz fejemmel épp mára megértem,
hogy Bojt községbe egyszer elérjek.
Meghívott sógor vidám szüretre.
szőlőt kocsihoz hordó szerepre.
 
Szüretelő lányok énekelnek,
kendőjükön bojtdíszek lengenek,

   Az óvónő képzőben lélektan órán a tanár így szólt A fejlődés lélektani ismeretek szerint minden embernek kell, hogy legyen két éves kora körül egy emléke, amikor olyan dolog történik vele amire visszaemlékszik amíg él. Valóban nekem is van nem felejtettem el.

Leány barátság Mancival
Kezdődött az iskolával.
Padban egymás mellett ültünk,
Játszani is együtt mentünk.
 
Játékra sok időt kaptunk,
Soha egymást el nem hagytuk.
Barátságunk kölcsönös lett,
Született is sok közös terv.
 
Titkainkat megosztottuk,
Senkinek el nem árultuk.
Kis és nagy álmot terveztünk,

A művészi képzelet
alkotott egy kavicsképet.
Kavics fiú és a leány
szerelme már nem talány.
Boldogan ölelkeznek,
nászutukra készülődnek.
Ajándékba kapott jeggyel
várja őket hajó, tenger.
Látnak is ott sok csodát,
türkiszkék az egész világ.
Egybeforr az ég és tenger,
nap szikrája úszik ezzel.

Éj leánya örömöt sző
sötét éjszakában.
Ezüstös fényruhát ötvöz
csillagos uszállyal.

Álmomban én is repülök
fénye vonzásában.
Visz magával, erdőn ülök
fenyők illatában.

Az egyik csillag megszólal,
itt vagyok leányom.
Ifjú arccal mosolyogva
édesapám látom.

Elmúlt század elején, Angliában,
Titanic luxushajó elindult.
Kétezer kalandvágyó utasával
Két nap múlva a tenger alá hullt.
Addig egy igaz szerelem született,
Rose tengerbe akart ugrani,
Jack elkapta, és nem sikerülhetett,
S szívük érzése kezdett szárnyalni.
Anyja érdekből Colnak szánta Rose-t,
Tiltakozott, már Jack-hez tartozik,

Oly csodás az égi világ,
változik a mozgásirány.
Lebukik a nap korongja,
máris világít a holdra.
 
Égboltra még kékség borul,
gólyacsapat benne vonul.
Most alakul a vé alak,
legelöl a vezéralak.
 
Karmester ő a mozgásban,
senki nincs lemaradásban.
Egyensúlyt a szárnyuk tartja,
szinte alig suhogtatva.
 

Az erdei tisztás szélén
öreg kút a bokrok tövén.
Káváján lécek kopottak,
vizet mégis mindig adnak.
 
Forrás nem apad el soha,
táplálja őt víz-ér bora.
Aki meglát, örül neked,
vadőr mindennap jön erre.
 
Mélységedbe mikor lenéz, 
víztükörből arca felnéz.
Rocska leér, széjjel mossa,
felfelé fut, vize csobban.

Szorgalmas emberi kezek
ápolják a nagy kerteket.
Szeptember már megérkezett,
a sok gyümölcs mind megérett.
 
Augusztusi forró nyár,
édeni ízt hozott immár.
Szőlőfürtök mézédesek,
ízlelgetik is a méhek.
 
Kezdődhet a szőlőszüret,
a termelő mind örülhet.
Magas a must cukorfoka,
minőségi lesz a bora.
 

Édesanyám mindig mondta,
Fajdkakas van udvaromban.
Nézd a tollát, milyen fényes,
A tartása oly fenséges.
 
Nemes vére tarajában
Vérvörös, mint tűznek lángja.
Kemény csőre a fegyvere,
Nem áll ki senki ellene.
 
Sarkantyúja lába dísze,
Körme éles, élte kincse.
Tarka tolla színpompája,
Mint királynak a palástja.