- Csókolom Nagyi, holnap eljönnétek velem moziba?
- Szia Viktorkám, hová?
- A Dunába - hangzott a válasz.
- Várj, adom a gyerkőcöket. Mindketten megörültek a meghívásnak, csevegtek pár percig, egymásnak adva át a kagylót.
- Ismerem az utat, az iskolába is erre járok, találkozzunk az újságosnál. Másnap reggel a felkelő nap mosolyával elindultak a találkára. Előtte még bementek a szemben lévő boltba vásárolni csokit. Nagyi szokásához híven így szólt:
- Válasszatok három csokit erre a célra. Nóra, mint mindig, a legdrágább, Gábor a legolcsóbb csokiból választott. Nagyi jutalmul az árkülönbség erejéig Gábor választékát kiegészítette.
- Köszönöm szépen - mondta örömmel, és egyben kijelentette, ezt Viktornak adja.
- Villamossal menjünk, szeretném látni az utcát, a házakat - kérte Nóra.
- Metróval menjünk, mert az gyorsan megy - kérte Gábor.
- Mind a kettővel utazunk - mondta nagyi. Gábor feltérdepelt a metró ülésére és az ablakon keresztül nézve élvezte a gyorsaságot. Viktor az újságosnál várt már bennünket. Volt nagy ölelkezés, a viszontlátás örömére, és Gábor átadta ajándékát.
- Megjelent a Képes Autós Magazin, szeretném megvenni, de nincs annyi pénz nálam - mondta Viktor.
- Bizony, ez elég drága - szólalt meg nagyi. Az újságárus megjegyezte, hogy ez felnőtteknek való.
- De ez engem nagyon érdekel, apukámmal mindig együtt nézzük, olvasni is tudok már.
- Ha nekem lenne annyi pénzem, én megvenném a barátomnak - mondta önzetlen szeretettel Gábor.
- Én is odaadok egy csokit - mondta együttérzéssel Nóra.
Nagyi meghatódott ezen és rögtön megvette a Képes Autós Magazint.
- Köszönöm szépen - mondta örömtől elérzékenyült hangon Viktor, és helyismeretében bízva felültünk a villamosra.
- Ismerős épületet meglátva nagyi rájött, hogy nem jó irányba mennek, de nem szólt semmit, várta, hogy Viktor is észrevegye. Igen, észrevette és szinte elpirult arccal mondta, hogy szálljanak le.
- Nincs semmi baj, csak két megállót jöttünk - mondta nagyi.
Mikor a Dunához értek, újabb meglepetés érte őket, megváltozott a program, másik matinét játszottak, amelyet egyiküknek sem volt kedve megnézni.
- Most mi legyen? - kérdezte nagyi.
Én tudom, menjünk el az autószalonba, ahol apáékkal már jártam, itt van közel, villamosra sem kell szállni - mondta Viktor.
A bejárathoz érve szerencsére a szalon tulajdonosa és a felesége emlékeztek Viktorra és udvariasan beengedték őket. Viktor örömmel ült be a mintaautóba, kérte, mindenki üljön be. Ő volt a sofőr és képzeletben már száguldott is utánozva a motor zúgását, nagyiék is szárnyaltak vele. Egymásnak átadva a kormányt, végül a nagyi is gyerekként játszott, szép volt a napjuk.
