575575
Minden versemben egy kirándulás éled.
titkot sétálok. Elrepült csókok
repítenek újra és visznek’ sétányok.

Odébb egy kis pad. Magam köré gyűjtöttem
zord magányomat. Az egyensúlyban
fogództam s a szédülésben megfogott a pad.  

Ott ültem. Szemem becsukva. Gondolkodok.
Szaladó évek. Egyszer csak furcsa
lett az érzés. Átléptem más téridőbe.

A távozásban éltem a pillanatok
múló idejét, hogy megmaradjak
egyensúlyban. Kettévált a fény - téridő.

S így született meg bennem is a negyedik
dimenzió, mely a lelkek otthona.
Csak becsukom a szemem, és látom azóta.     

TM