Mohazöld reménységKirándulni hív az erdő,
vendéget vár télen, nyáron,
mikor mély álmából ébred,
vagy "ősz húrja zsong" a tájon.

Szőnyeget hint, megtisztelve,
ne gyötörje földje lábad,
avar, moha, színes szőttes,
szorgos keze sosem fárad.

Lágy lépteket szinte ringat,
puha moha szelíd bája
lelket nyugtat, s erdő csendjét
csalogatón eléd tárja.

A természet iránytűje
fák törzsére tapadt bársony,
észak szele sem riasztja,
mikor az a fákon táncol.

Ha rengeteg sűrűjében
eltévedsz, ó, szegény vándor,
élénk zöldje reménykeltő,
s a kiutat megtalálod.

Milliónyi apró tagból
összeálló zöld reménység,
varázserő, mit képvisel,
számomra ez nem is kétség.

Megérintem, megsimítom,
újra s újra megcsodálom,
derűt adó kedvességét,
hogy láthassam, alig várom.