Kedves Mindenki!

   Arra az elhatározásra jutottam, hogy nem lesz több kutyám, se cicám, és semmiféle házi kedvencem. Nem azért, mintha nem szeretném őket rajongva. Á... megőrülök értük.
   Más oka van.
  A közelmúltban történt ugyanis valami, ami miatt így döntöttem. Radarunk, aki egy 45-50 kilós kutyuska, úgy döntött, hogy a viharos szél által kitépett hátsó kapun az éjszaka leple alatt kereket old. Ő lógott meg, aki a kilenc év itt léte alatt ki nem tette a patáját az utcára. Még jó magyar debreceni kolbásszal sem lehetett kicsalogatni soha. Az állatorvos házhoz jött az oltással, mert nem tudta elvinni az uram a rendelőbe. Pórázhoz nem szokott, kerti eb létére. Ha ráadtuk, négy lábát szétdobva az anyaföldhöz tapadt, körmeivel pedig erősen kapaszkodott a fűcsomókhoz.
  Hogy mi vihette rá a kalandtúrára, csak feltételezni tudjuk. Elképzelhető, hogy egy partiképes kutyalány csábította el, és csavarta el a buksiját. A szerelem még kutyáéknál is nagy úr. Aztán a mi tékozló eblegényünk nem talált haza. Családunk fiai kocsival pásztázták át a környéket, mi lányok pedig riasztottunk minden ebtelepet, és boldog boldogtalan ismerőst és ismeretlent.
   Sokan megosztották segítségkérő posztjainkat.
   Az eltűnés harmadnapján aztán csengett a telefon. A mi kis bolygó hollandink egy fiatal házaspár kertjében "csövezett". Hogy hol ment be? Az nem derült ki. A fiatalasszony elmesélte, hogy látták a hirdetést a neten, és nagyon drukkoltak, hogy megtaláljuk. És mit ad Isten? A Radar náluk kötött ki. Én rendületlenül bőgtem a telefonban az örömtől. A mi szökevényünk hazakerült. Még szuvenírokat is hozott nekünk, mert tele volt kullanccsal.
   Nagyon megtépázott minket ez a három napos Radartalanság. Miközben kerestük ebünket, sok-sok kutyatörténetet olvastam. Gazdit kerestek olyan kutyusoknak, akiknek meghalt a gazdájuk. Láttam a végtelenül szomorú kutyaszemeket. Akkor határoztam el, hogy nem szeretném, ha a kutyáim árván maradnának. Radarka 9 éves, bízom benne, hogy 6 év még nekem is megadatik. Ha elmennénk mindketten az urammal, Radarkánkat nem tudná a családból senki befogadni. Ottó fiam Angliában dolgozik, Zoli fiamék cicásak, és a mi Radarunk nem csípi a macskákat. Évi lányom Pesten lakik a harmadik emeleten, és egész nap dolgozik, ráadásul a mi kutyusunk szabad kerti lakos.
   Jacky, az más tészta, ő kicsi, fehér bohócka, a 6-7 kilójával a lányommal ellenne. Több kutyánk nem lesz, bármilyen édes, pici, vagy óriás kölyökkutyát kínálnának fel. Nem szeretnék szomorú szemű kutyust hátrahagyni. Még nem tudom, hogy hogy tudom majd betartani a fogadalmamat.
    Hogy tudok majd kutya nélkül élni. Tudom, hogy lehet élni nélkülük, csak nem érdemes. Bár, ha jól belegondolok... lehet öreg kutyát is örökbe fogadni. Ez is egy megoldás. Azt hiszem még nem teszem le a nagy esküt a döntésemre.

TM