Mások már az álmok,
sötétek, tőlük félek.
Csapongók, rémesek,
nem üdén fényesek.

Álmomban esek, kelek,
zuhanok gödörbe.
Kiutat keresve
kerengek körbe-körbe.

Nem tudom, hogyan
lelem meg végre
gyatra önmagam?
Sikoltanék nagyot.

Mindenki itt hagyott.
Isten se hall már,
hisz hangom elfogyott,
csak némán tátogok.

Rémálmom van
minden éjjelen, hogy
honnan jön és miért bánt?
Nem érthetem.

Menekülnék, de
nem mozdul a lábam,
elrepülnék, de
nem nőtt ki a szárnyam.

Így a gödör alján
leguggolok némán,
itt eresztek gyenge gyökeret,
amíg a föld majd végleg eltemet.