Bús, borongós őszi hangulat,
hűvös kézzel lelkemben kutat.
Hová futott el napfényes nyarunk?
Rőt avarágyon lassan ballagunk.

Hová lett fénye barna szemeidnek?
Igaz, én így is örökké szeretlek.
Megfáradt kezed vállamon pihen,
megvénültünk pajtás, az élet ilyen.

Hová lett hangod bársonyos varázsa?
Elveszett léptednek ismerős ringása.
Sántikálva rójuk együtt az utat,
közben a kezünk zsebünkben kutat.

Ni csak, egy kis drazsé, megosztozunk rajta,
mogyoró van benne, kicsit avas fajta.
Boldogan majszoljuk, jólesik nagyon,
szívünkben szeretet, hatalmas vagyon.

Kéz a kézben lépünk utolsó utunkra.
Többé nem gondolunk jövőre, se múltra.
Kicsit időzünk még kétes jelenünkben,
így sétálunk ketten a borongós őszben.