(Mosonszentjános... ma Jánossomorja város)
(1950-es évek)
Emlékeimben téli valóságot járok.
Visszaköszönnek fagyos álmok.
Mikor a tél hóval döngette a fákat,
Többméteres hó takarta be az utakat.
Az emberek a bajban összetartottak.
Élelemmel, munkával a fagyban segítettek egymásnak.
Házunkat is reggelre betakarta a hó,
Néma csend volt, a kutya hangja volt hallható.
Bundi, a kutyánk, ugatott nagyon.
Nem tudott hozzánk bejönni az ajtón.
Jött a sok szomszéd a vészjelre.
Havat lapátolták, a házunkat körbe.
S mikor kiláttunk már az utcára,
Csodáltuk, a szomszédnak most is volt humora.
Hóból szüleimet megmintázta.
Nagyot nevetve mentünk ki az utcára.
Bizony akkor nagy volt az összefogás!
Ki- és betelepítés, borzalmas megélt világ...
Az emberek a hóban, fagyban is összefogtak!
Egymást kisegítve járták fájdalmas útjukat.
Hóalagútban, mi gyerekek, szaladtunk az utcán.
Nehéz volt a táska, iskolába járván.
De mi akkor is iskolába jártunk.
Várt bennünket minden jó tanárunk.
Dideregve álltunk a meleget adó kályha körül.
A szeretet, amit ott kaptunk, mindenki örült.
Hálás szívvel gondolok jó tanítóinkra.
Vártak bennünket, ha szorított is a tél vasfoga.
Rég volt, de nem feledem soha!
Mosonmagyaróvár, 2026. február 26.
(Régi időkre emlékeztem...)
TM
