/03.08./
Korán kelt fel a nap
tüzes fényével
Minden nőt köszönt
sugara özönével
Virágot kaptam
nem is egy szálat
Nőnap van ma
hála, öröm napja
Minden minket köszön
szellő is ezt súgja.

Köszöntelek drága gyermek
Szívem  legkisebb virágszál
Köszöntöm az édesanyád
Ki ajándékot hozott a világra

Köszöntelek kis unokám
Jöttödet mindenki  szeretettel várta
Köszöntöm az édesanyád
Ki ismét boldogságot hozott e házba

/A Mi Szigetközünk/

Hegyek közt hömpölyög a Duna
Hordalékát mosoni síkságon lerakja
Duna ölelésében Szigetközt építi
Mint anya ölelése válik két ágra,
Majd folyóit karjaiba zárja.

Mi lesz az útszéli keresztekkel?
Ha vad csapat zúdul  ránk
Mi lesz veled akkor édes hazánk?
Mi lesz az imára hívó harangokkal?

Mi lett veled szép Európa?
Csendben tűröd fájdalmaid
Hol itt, hol ott gyúlnak tüzek
Gyilkolják keresztény áldozataid!

/Nagyszombat-i múzeumban/

Néma harangok
Mi történt veletek?
Talán szomorúságban
Tört meg szívetek
Megrepedt testetek?
S gyászba borult Európa
Egy átok súly alatt ?

Várom az unokám
hogy megszülessen
Áldott az anya
ki gyermekét hordja

  Történetem egy nyugati  határszéli kis falúban játszódott, amely falú egy kisdombra épült a Hanság mocsaras lápos vidéke mellett.

Ott állt a Hargitán
Nézett Magyarország felé
Mögötte harsogott az ECHÓ tv.
Székely föld a székelyé

Ó drága kikeleti napsugár
Ragyogj, ragyogj végre már
Várom már erre száll
Egy szép hangú, boldog madár

Egy nép ismét talpra áll
Egy nép mondja
„Eddig, s ne tovább!”

Ó díszes madarai a világnak
Hazámra mily fagyöngyöt szántak
Szép tollú madarak énekeljetek
Csőrötökbe ne fagyöngy magot vigyetek

Ne szálljatok szép hazám
Dús lombú fájára
Ne hozzatok élősködő
Fagyöngyöt rája

Ősszel érő csipkebogyó
Tövise felsértette szívemet
Tavasz eljött, pattan bimbó
Nem vigasztal engemet

Fényben úszott,
Most koldus szegény!
Kifosztottan áll az élet peremén
Se háza, se vágya eltűntek már
Kezéből az idő homokot szitál

Elmúlt az élet, pergett tova
Magány köszönti, nincs otthona
Dolgos éveit a múlt tagadja
Kivert, magány utolsó rokona

Rózsaszín pillangó
Kedves kis lepke
Repül  oda, repül  ide
Boldog a lelke

Védd  meg a könyvet!
Szép magyar anyanyelvünket
Nem tud így írni, más nemzet
Nem fűti ily heves lelkület!

Ragyog a Hold február éjszakáján
Nézem színét, megváltozott talán?
Kék és vörösben tündököl a fénye
Ilyen régen volt, vagy százötven éve.

Mit jósol nekünk, egy égi jelet?
Mit fest fel az égre, üzenetet?
Tüzes fényével int le ránk
Majd kékre, szép reményre vált?

Hívó szóra elindult az emberek áradata
Hömpölyög, mint a tenger árja
Mindent elsöpör, mi útját állja
Csak mi magyarok vigyázunk Európára!

Nem ismer Istent, sem Isten fiát
Tör, zúz, szobrot, Isten templomát
Ördög vigyorogva üli meg lelketek
Saját hazátok, országotok nem véditek meg!

Írom soraim versenyt az idővel
Szomorú magányban,az eltűnővel
Egyszer csak itt terem unokám
Míra a kis szöszi, csőrfös lány
-Mama kérdezi mosolyarccal
Te írsz verset nekem ?
Jó csak írjál, de szépet, azt kedvelem
S, ha nem írsz, játssz velem
Mert tudod, ha majd nem tudsz írni
Nem kell azért neked sírni
Folytatom én az írást