Ősz volt, hullottak a falevelek
Meghatódva tervezni mentem

Tudtuk, hogy elmész egyszer
Megtérsz oda, hol nincs vissza út
Tudtuk,hogy szenvedés is az élet
Mindenkinek így vagy úgy, kijut

S erős vigasztalja a gyengét
Földről felemeli
Szeretet az segít, ad reményt
Vigasztalja a nap még kisüt neki

Magyar Kultúra Napja :
 Himnuszunk születése / l823.01.22 /

Drága Trubicza Ágnes! Névnapodon szeretettel köszöntelek /kicsit megkésve/, de annál nagyobb szeretettel: Anna.

Sok a vendég, jönnek dáridóra
Zúdul a sokaság, jöttek hívó szóra
Meghallották mások is, egyre többen lesznek
Hullik a szemét, törnek a vendégszékek

Nő a sokadalom, nagy a vigadalom
Zene halkul, tánc vadul
Már nem tudja ki, kivel ropja a táncot
Kit bántott meg, kit megalázott?

Turul madár útra készül
Száll a fellegekbe
Oda hagyva fészket hazát
Karmában viszi kardját nagy sietve

Turul madár száll az égen
Billegeti szárnyát
Keserűen repül messze
Siratja hazáját

Turul madár ne szállj messze
Nincs jó fészked idegenben
Szíved ott is keseregne
Magyar hazát nem feledve

Fehér-fekete a szarka
Fekete a szárnya, farka
Szereti a fényt, a tárgyat
Hogyha csillog tolla
Izgatottan keres
Ugrál erre-arra
Minden, ami fényes
Megvámolja, ellopja
Fészkét ezzel gazdagítja

Gólya madár, gólya madár
De hamar haza jöttél
Nem a meleg vár itt rád
Ha nem hosszú hideg tél 
Fagyos itt a szív, a föld is
Elbúvik a kis állat is
Nem hallod a cinke szavát
Szomorú élet vár itt rád .

Oly korban élünk
hol a törtető lelket zabál
Fényesek a páva tollai
lopott szóval kiabál

/2O13.O1.12/

Hallgattam a dalt, zongorista játszotta
Szállt az egekig a dal, s szép hangja
Lélek dallamát szívből játszotta
Hol magas, hol mély hangokat adta

Kiált a Föld, VIGYÁZZATOK!
Hol vagytok ti bús BÉKE galambok? 
Miért nem turbékoltok?
Talán elment kedvetek, s megfagytok?
Szóljatok már, hogy felfordult a világ
Hogy gyökerestől kifordult a fa, letört az ág
Rét kipusztult, nem nyílik nyárban virág
Hogy ember, embernek farkasa
Nem volt emberiség, ily önpusztító soha

/Kiss Rita, Rajka/

Rita virágai Sissinek is nyílnak
Összeköti velük a jelent s a múltat
Gödöllőn csodálják, Pesten és Budán
Új művész nyitja virágát
Paverpol technikán

Színes páva tollát mindenki csodálja
Alkotásait dicséri, aki csak látja
Jó szívét osztja, felnőttnek, s gyereknek
Nem sajnálja tudását megmutatni mindenkinek

Tegnap még jégvirág 
Nézett be az ablakomon
Ma napsugár ragyog az arcomon
Felolvasztja a jégpáncélt a földeken

Szülőfalumban történt történetem
Nektek biz én elmesélem
Új év hajnalán nagy hó esett
A vad nyugati szél is felkerekedett

Ó év fogta tarisznyáját
Üres volt már nem várták
El szaladtak belőle a napok
Elkoptak a hónapok

Mikor a gyermek
Szomorú arccal néz feléd
Mikor feléd nyújtja sovány kis kezét
Mikor a nincs ül tort az asztalon
Szívében megnő a fájdalom
Mikor éhesen várja a szülő üzenetét
Mikor a félelem tárul eléd
Mikor a gyermek szeme felragyog
Segítve nyújtod neki a falatot
Mikor összeteszi két kezét
Imával áldja érte Istenét

Szól a magyar nóta,
de csak keservét dalolja
Nem vigad már sírva
Nagy a szíve búja!
Se rokona, se barátja,
kivel vigadna a csárdában
Csárda is némán áll magában.