Születésnapod van. Hetek óta azon gondolkozom, mivel is lepjelek meg. Igaz, te mindennek örülsz. Kicsike szívedbe annyi szeretet szorult, amennyit csak a Jó Isten tud nyújtani az Ő teremtményeinek.

Két kezem ölel át
mint vastag kabát.
melegít és formáz
újaim bordáz

Lassan egybe olvad
a ma és a holnap.
szív és lélek
már együtt élnek

Testet ölt lassan
szándékosan,
az anyag orma
kialakul a forma

Forog a nagy korong
szorong és tolong,
körbe még körbe
emlék lesz belőle.

Január ötödikét, stampedlival kezded,
Ezért is nincs most okod védekezned,
Hisz születésed dátuma ez a nap,
Évek halmazában, csak egy kártyalap.

Festményeidet lassan, aranyárban méred,
Gyönyörűek a képek, nagy a tehetséged,
Minden festményed, élettel itatott,
Alkotóművész lettél, oly elhívatott.

áldott és örömteli karácsonyi ünnepeket kívánok MINDENKINEK 

szeretettel: 

                    Anikó

Kedves Barátaim!

Ezzel a csodálatos mesével kívánok áldott, békés, boldog Karácsonyi ünnepet!

Nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves Magyarerősnek békében, jó egészségben, és az új esztendőben se hagyjon el benneteket kedvetek az íráshoz!

Aki nem láttamozza a közleményt, azt kizárom a honlapról!

Kedves Magyarerős Tagtársak!

Hópehelytakaró
Csendben pihen odakint,
Izgatott kicsi szív
Éberen vár valakit.

Ablakon kukucskál
Az égbolt felé lesvén -
De nehéz aludni
Ilyen fontos estén!

Anyai puha kéz
Álomba csitítja,
Lassacskán elszunnyad,
A Mikulásban bízva.

A palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra város püspökének népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatásá

Mitől ember az ember,
a hús, a csont, és a vér?
Mit teremtett a Mester,
tán egyszer agyunkba fér.

Mitől létezik ember?
Kitől, mitől lét a lét?
Hány cseppből áll a tenger?
Hány fűszálból a zöld rét?

Hol a lét pihenője?
Hol a nyugalmas élet?
Az ember teremtője,
tán soha el ne téved?

A hold fent mutatja magát az égen,
tán csodálkozik a sok denevéren,
köd borítja a kopár, kihalt tájat,
nem látni mást, csak fagyott, száraz ágat.

Valaki áll a hídon, magányosan,
mire vár, kire vár oly tanácstalan,
esténként árnyékká válik, lebeg,
lélekként keresi fel ezt a helyet,

Kis nosztalgia egy toronyház tetején:
19 évesen 1 évet dolgoztam a Paksi Atomerőmű építésén...

Kisebb nagyobb kövek, már majdnem sziklák, mintha hanyagul eldobálták volna őket az óriások, közöttük zöld fű, virágok, tüskés és tüske nélküli bokrok. Ez volt a falu melletti kőtenger, ahol valóban tengernyi kő kandikált ki a földből. Eső után mélyedéseikben csillogó tócsák nevelték a szúnyoglárvákat, és szolgáltak itatóul a madaraknak.

Nem volt Isten, kiben hittem!
Ajkamról nem hangzott imaszó!
Szegtem, szabályt, köveztem utat, 
hogy megtaláljam önmagamat.

Tagadtam a törvényt, 
miben hittem régen én, 
hogy minden ember önmagáért él,
és senki nincs, ki segítene,
a harcot az embernek egyedül kell vinnie.

Mindenki másképp éli meg a dolgokat. Mindenki hajszol valami vágyat ha kell falat tör ha kell eltapossa a másikat, hogy megkapja amit akar.