A napokban meghalt egy 21 éves fiú, mert az orvos a mellkasi fájdalmára való hivatkozását egy „ majd elmúlik”  fél mondattal lerázta magáról. Nem volt kontroll, nem volt visszahívás, hogy ellenőrizzék a panaszt! Meghalt egy várandós kismama is, mert kilenc órán keresztül, vizsgálat nélkül várakoztatták a veszprémi kórházban. Magán emberként és újságíróként is megráztak a velük történtek.
 Hatalmas tisztelet sok orvos, és egészségügyben dolgozó iránt, akik esküjükhöz és hivatásukhoz méltón látják el csodálatos munkájukat. Ám sajnálattal tapasztalom, ez sok kórházban nem így van!
 Könnyű ráfogni mindent a covidra, a rengeteg betegre, a nagy számú orvos-nővér pályaelhagyóra, a külföldre távozókra, az eü. dolgozók túlterheltségére, ha nem tapasztalnánk mást is! Az orvosi eskű be nem tartását, az arroganciát, a felelőtlenséget, a beteg emberek semmibe vevését.
 Nem általánosítok, mert csodálatos orvosokról, egészségügyi dolgozókról is beszámolhatok!
 Megingathatatlanul jobb oldali voltam és vagyok, mégis elismerem, az „átkosnak” nevezett rendszerben nem voltak várólisták, legfeljebb sorszámot kellett húzni, elkerülendő a soron kívül érkezettek tolakodását. Mindenkit elláttak lelkiismeretesen a „körzeti orvosnál”, az SZTK-ban. Ha kellett, aznap már műtöttek is, nem vártak hónapokat, éveket!   Sokáig tilos volt a hálapénz is.
  Magyarország népessége rémisztően fogy. Covid nélkül is egyre több a beteg, a fiatal halottak száma! Hova tűnnek az ő nyugdíj befizetéseik, a magán-nyugdíj összegyűlt, ellopott pénze?! Hol az elszámoltatás?!   Kik a felelősek ezért?! Miért van annyi rákos, strókos, infarktusos beteg, és a sok-sok öngyilkos?!  Mert ennek oka van, de ezt a kérdést nem szokták feltenni?! 
 A rendszerváltásnak nevezett átverés óta tisztességes ellátást csak az kap, aki fizet! Most ismét eltörölték a hálapénzt, de helyette totálisan leépítik az egészségügyi rendszert, rákényszerítve a betegeket a magán-orvosi ellátásokra. 5-10 perces, felületes orvosi vizsgálat után 25-30000 Ft-ot fizet a beteg, majd tovább küldik a szakvizsgálatokra, a kontrollért újra fizetni kell. 
   A népesség 70 %-a 10-12-14 órát dolgozik, hogy a mindennapi szükségleteit előteremtse, ezt a nagy többség nem tudja megfizetni! Ők halálra vannak-lesznek ítélve?!
( Nyilván ez a cél!) Miért fizetjük a TB-t, ha rákényszerítenek a  magán-orvosi ellátás igénybe vételére, ha élni akarunk?! 28.500 ft-os, ill. 57.000 Ft-os rokkantsági ellátásból egyáltalán nem, de az alacsony nyugdíjakból sem lehet emberi módon megélni!
   Olyanok döntenek a fejünk fölött, akik azt sem tudják, mennyibe kerül egy kiló kenyér, egy liter tej, hiszen – valamennyi politikusra és pártra igaz – havi több millióból dőzsölnek! Nyilván ezért olyan „népszerű” a politikusi pálya, amitől aztán egy sem akar megválni! Meg kell nézni a facebokon önmagukat százával ajánlgató önjelölteket, hogy aztán szemébe röhögjenek a becsapott választópolgároknak!
   Általánossá vált tendencia a covidra való hivatkozás, ami miatt szinte lehetetlen a háziorvoshoz bejutni. Több órás telefonálgatás után jó ha a beteg eléri a háziorvost, hogy felírják a gyógyszereit, vagy megbeszélje, mikor is tudja az orvos fogadni, miközben a várótermek legtöbb esetben panganak az ürességtől! Mit csinálnak közben a háziorvosok, az asszisztencia, ha nincsenek vizsgálatok, nincs gyakorlatilag ellátás?!
  Sorozatosan olvasom az interneten, hogy orvosok nem látnak el oltatlanokat, mi több gyermekeket sem!
Hol a lelkiismeret, hivatástudat, felelősség, az orvosi eskű?!
 * Pár évvel ezelőtt Édesanyám 4-5 szem földiepret vitt a kórházban utolsó napjait élő nagyanyámnak. Megkérdezte a nővéreket, adhat-e belőle a betegnek. Igennel válaszoltak. Kisvártatva berohant az orvos és minden előzmény nélkül, tucatnyi tanú előtt úgy ordítozott Anyukámmal, hogy földbe gyökerezett a lábunk. (Takarodjon innen, mindjárt kirúgom, kitiltatom innen… stb – szó szerinti idézet! ) Döbbenten hallgattuk, hiszen Édesanyám semmi rosszat nem tett, minden „szabályt” betartott. (Nyíregyházi kórház.)
* Másik alkalommal a sürgőségire kellett vinni Édesanyámat. Embertelen kínokkal, de türelmesen várakozott, közben az orvosok kávés poharakkal a kezükben vídáman sétálgattak a folyosón. Fél napos várakozás után megkérdezte, sokat kell még várnia?! Az orvosnő olyan hangnemben válaszolt, megalázva Édesanyámat a jelen lévő betegek előtt, ahogy ember állattal sem teszi. Édesanyám haláláig nem tudta a jeleneten túltenni magát. ( Nyíregyházi kórház)
* Arc-ideg bénulásom miatt mentem az orr-fül-gége szakrendelőbe. A 60 év körüli főorvos lelkiismeretesen megvizsgált, majd – protokoll szerint - tovább küldött a sürgősségire, ahol iszonyú huzatos helyiségben, nyolc órás várakozás után behívtak a rendelőbe. A fiatal orvos durva kifejezéseket használva (kretén, idióta, hülye, agyalágyult) szidalmazta az orr-fül-gégén lévő, apja korabeli főorvost, mert szerinte annak kellett volna vérvételre küldenie.  Most neki kellett a nővért utasítania, hogy a „beutalót” kitöltse, megcsinálja az EKG-t és a vérnyomás mérést. Ő semmit nem csinált. Azért meglepődve olvastam a további négy órás várakozás után kézhez kapott ambuláns lapon, hogy semmi gond a veséimmel, szív és egyéb szerveimmel. Mindezt tőlem három méterről, az asztalánál ülve állapította meg úgy, hogy rám sem nézett, hozzám sem ért. (Nyíregyházi kórház)
*  A közelmúltban testvérem sógora gyomorvérzéssel került a kórház belgyógyászatára, ahol kilenc napig volt. Amikor megjött a ct eredménye, és kiderült, hogy gyomor rákja van, azonnal levitték a covid osztályra. (Kilenc napig nem volt covidos… meg akkor sem!) Mivel ott látogatni nem lehet, a covid-osztályos első napon bátyám telefonon beszélt a sógorával. Másnap nem érte el, egy nővér tájékoztatta, hogy a beteg jól van. Harmadnap egy orvostól ugyanezt az információt kapta. A negyedik napon megkért egy ismerős eü. dolgozót, nézzen utána, miért nem tud beszélni a sógorral. Kiderült, a beteg három napja halott. (!!!) A nővér és orvos félretájékoztatta a hozzátartozót, a kórház nem küldött értesítést, hogy a beteg elhunyt. (A legközelebbi hozzátartozó elérhetősége a beteg felvételi lapján ott volt!)
   Bátyám megszerezte az eredeti boncolási jegyzőkönyvet és azt összehasonlítva a hivatalosan kapottal, igen meglepődött: Azok teljesen eltérők voltak!  A halottat nem láthatta, csak remélni meri, hogy őt temette el!
* Hogy hal meg EGY nap alatt gyomor rákban egy beteg, akinek a nővér és orvos tájékoztatása szerint is stabil volt az állapota? (A covid
osztályra kerülve, szinte azonnal meghalt…)
* Ha kilenc napig nem volt covidos, kilenc nap után hogyan lett az?! (Ha az lett, felelős a kórház!)
* Miért nem értesítették a hozzátartozókat  három napig (sem azóta) a beteg elhalálozásáról?!
* Miért más a két boncolási jegyzőkönyv, ki hamisította meg?!
* Kinek érdeke a hozzátartozók megsarcolása, dupla költségek felszámolása, (tárolás, dupla hullazsák, stb)
Nézzük tovább a fura eseteket:
*  Mammográfiára mentem. A vizsgálat elvileg fájdalom mentes. Úgy megnyomták a mellemet, hogy csillagokat láttam hetekig a fájdalomtól. Gondolom, ez az oka, hogy a hölgyek hanyagolják ezt a fontos vizsgálatot Nyíregyházán…
*  Eltelt pár év, görcsöt észleltem a mellemben. A mammográfia után csináltak egy Uh vizsgálatot, majd (CT és szövettan nélkül) szenvtelen hangon közölte az orvosnő, hogy rosszindulatú daganatom van. Mondtam, szeretném felhívni orvos barátomat, hogy megbeszéljem Vele a továbbiakat, kimegyek addig. Úgy nekem esett az orvosnő, hogy mit képzelek én, majd rám fognak várni a betegek?! A váróteremben mindössze egy személy tartózkodott… A hangnem itt is elképesztő volt. Egy héttel később a CT leletet nem akarták kiadni, mondván, nincs ott az orvos. Követelésemre mégis meglett rögtön az orvos is, a lelet is. (Nyíregyházi kórház)
* Súlyos betegségem okán a sürgősségin kötöttem ki. Várakozva, előttem toltak hordágyon egy idős bácsit. Az egyik beteghordó szinte bosszúsan megjegyezte: „Mit akar már EZ ITT, nyolcvan évesen?!”  (Nyíregyházi kórház)
* A közelmúltban időpontot szerettem volna kérni a cukorgondozóba. Korábbi orvosom nyugdíjba ment, utódja lerázott azzal, hogy csináltassak nagylabort, annak alapján meghosszabbítják a gyógyszeremet. Hiába hivatkoztam a rosszulléteimre, lecsapta a telefont. Korábbi ambuláns lapomra rá van írva, - tekintettel egyéb súlyos betegségeimre – nem kell megvárnom a visszahívás időpontját, azonnal menjek, ha bármi gond van!   Mire a nagylabor elkészült, fellépett nálam egy kettős és homályos látás. Gyakorlatilag vak voltam. Elmentem az ügyeletre. Az orvosnő vérnyomás és EKG mérés után elküldött koponya CT-re, majd szenvtelen arccal közölte többször megismételve, hogy a CT negatív, de agyi áttétem van, ezért kért egy MRI-t is. Az ambuláns lapomra ráírta, szedjek aspirint. Máshová küldés nem volt. Másfél héttel később az MRI elkészült, teljesen negatív lett. (Arról nem beszélek, mit élt át a családom és én, s hogy mit jelentett immár kettő hete teljesen vaknak lenni.)
   A háziorvos adott beutalót szemészetre, neurológiára. A szemészeten minden vizsgálatot végig csináltak, minden rendben volt. Ők nagyon lelkiismeretesek voltak!A neurológián mindössze ennyi zajlott:
Orvosnő: Szokott fájni a feje?
Én: Persze hogy szokott.
Orvosnő: És mitől szokott fájni a feje?
Én: Nyilván attól, hogy nem látok…
Közölte, hogy neurológiailag rendben vagyok, de kiír egy gerincvíz-vételt… (nem vállaltam. Az orvosnő értelmi szintjét nem részletezném, a fentebb idézett párbeszéd mindent elmond! )
Kettő héttel később isszaküldtek a neurológiára, ahol egy másik orvosnő széttárta a kezét, hogy nem tudja, mitől nem látok… - Akkor most mi lesz velem? – kérdeztem. - Ő azt nem tudja – válaszolta.  Nem ecsetelem, mit jelentett kettő hónapig teljesen vaknak lenni.
   Elmentem Debrecenbe, ahol három perc alatt elmondta az orvosnő, mi okozta a vakságomat és mi a teendő, hogy rendbe jöjjek. Három nap múlva kutya bajom nem volt… De Debrecen egy  - pozitív - másik történet. 
   A cukorgondozóba egy hónappal későbbre kaptam időpontot. A papíromat fél óra elteltével vették be, további több, mint egy óra múlva hívtak be. Megérkezésemtől eljövetelemig teljesen egyedül tartózkodtam a váróteremben! Rajtam kívül egyetlen beteg sem várakozott!
   Az orvos a beadott papírok alapján átnézni a beteg kórtörténetének utolsó fázisát. Esetemben az orvosnő erre sem vette a fáradságot, annak ellenére, hogy korábban nem ő kezelt. Próbáltam elmondani mi a gond, de fél percenként közbevágott, bár többször rászóltam, hogy „Megengedi, hogy elmondjam?!”  (Nem engedte!) Megnézte a cukormérőmet, majd vitatkozni kezdett, hogy többször is normális volt a vércukrom. Újabb vita lett, mert az elmúlt 20 évben 10 alá egyszer ment, mindig 12 és 28 között mozog a cukrom. Megkérdezte, hányszor szúrom magam, s bár ott volt a korábbi ambuláns lapjaimon, hogy ötször,  ismét vitatkozni kezdett, hogy négyszer… Ráhagytam… Arrogánsan kérdezte, hogy szoktam-e sportolni.
-  Rákos betegségemből gyógyulgatok, kisebb gondom is nagyobb ennél – nyeltem nagyot, fékezve magam nehogy ráborítsam az asztalt. 
   Százával említhetnék hasonló eseteket. A magyar egészségügy, az orvosok nagy többsége  MOST ITT tart.  Mi pedig fotelból űlve hogyan várhatunk változást? Választások előtt megy az ígérgetés minden párt és jelölt részéről, aztán tovább tűrjük a politikai elit dőzsölését (pártoktól függetlenül), közben teljesen tönkre megy az egészségügy, pedig az életünk a tét!

 Gy.Zs.