Végtelennek tűnik az a 20 év, amióta tagja voltál újságíró szervezetünknek, barátságunk azóta is töretlen volt. Utoljára az MVSZ. XI.Világkongresszusán találkoztunk. Elmondhatatlanul büszke voltam, hogy a testvéremmel együtt tartottatok előadást. Amikor megtudtad, hogy a bátyám, azonnal bizalmadba fogadtad, mintha évtizedek óta ismerted volna. Nyújtottad felé is azt a bizalmat, amiben nekem is részem volt annyi éven keresztül.
 Betegséged és betegségem miatt az utóbbi időben ritkábban találkoztunk. Ott, a Világkongresszuson, előadásod után oda léptem Hozzád, hogy köszöntselek. Azóta is, ha erre gondolok, könnyek szöknek a szemembe. Amikor megláttál, kitárva két kezedet felém, olyan szeretettel és örömmel öleltél át, mint a legszeretőbb szívű Édesapa.
Nem tudtam, hogy ez egy utolsó ölelés lesz.
   Az eszemmel tudtam, hogy beteg vagy, testileg gyenge, de a szíved erős volt, tettre kész, és még mindig úgy lobogott Benned a tenni akarás, mint a legégetőbb tűz.

Kedves János!

  Sohasem fogom tudni megköszönni Neked azt a sok jót, amit kaptam Tőled: a sok-sok szeretetet, bíztatást, jó szót, lelki támaszt. Azt, hogy hittel és bizalommal álltál mellettem a legnehezebb időkben is. Erőt adtál, ahogyan egy Édesapa teszi, ha bízik a gyermekében.
 Köszönöm azt a sok segítséget is, amellyel rendíthetetlenül segítetted újságíró szervezetünket, s azzal együtt a nemzeti újságírást. A hosszú évek alatt olyanná váltál, mint egy Édesapa, és én is úgy tekintettem Rád! Úgy is búcsúzom Tőled, mint egy szerető lány az Édesapjától!
  Égi utadon kísérjen szeretetünk, és Isten áldása. Én őrzöm azt az utolsó ölelést életem végéig!

    Újságíró szervezetünk valamennyi tagja nevében:
Gyöngyösi Zsuzsanna
elnök