Tüzet őrzök, szét ne fusson,
áldozatra más ne jusson,
szunnyadjon el a zsarátnok,
ne szülhessen újra lángot.

Ez a közönséges ember kora,
a világot épp felzabálja.
Közönséges vak álma, nyelt bora,
közönséges élete párja.
Közönségesen böffent tömzs szája –
persze ez a legszentebb sóhaj!
Dögöljön meg, aki különb nála –
ilyen egy közönséges óhaj…

Róka jár a szőlőben,
móka várja szólóban:
elszemezget – savanyú,
belereszket - sovány ő…

2018.10.15.  Cs.T.

Megnyugodnék,
de most már késő:
szívem fejti
egy rozsdás véső,
vérmadarak –
hulló forgácsok,
apám fogja
a kalapácsot…

2018. 10. 13. Cs.T.

Mindenki talpig
kék-feketében,
menyasszony gyászol,
két szeme ében,
menyasszony táncol,
szénpor a könnye,
kilesni végzet,
vér hull a ködbe.
Olaj a tűzön,
én beleégek,
özvegyek ők mind:
szép feleségek…

Gagyi
           vagy világ: ócska, vak hóbort.
Agyi

Várunk ERŐSS hittel, KISS szerencsére:
talán visszaadja még Őket a Hegy.
Ismerősként  a hátán araszoltak
az égre – bennük alázat, benne kegy…

Az élet keserű inkább, mint édes,
az ember csak egyszer lesz hatvan éves –
alapból kíváncsi, a jóra éhes,
bűne eredendő, szűz álma ékes.
Elméje csorbul – mi hajdan éles…

2018.10.05.  Csorba Tibor

Hajdan élt juhász kipreparált idegei
földbe hajtott karókon hosszan kifeszítve -
bennük zsong még a minapi férfifeszültség -
körbekerítnek tenyérnyi rétdarabot:
a mennyiség bélpoklos istene kitiltott
édesebb tejre boldogító kis tilinkót

Vörösiszap, pernyegát –
Sarkon fordult, fejre állt.
Kifröccsent a bolond ár –
Belefulladt Kolontár.

Egyszer majd elmegyek innen,
s meglátod, úgy is jó lesz -

       Marcinak hatodik szülinapjára

Különös szám a hatos –
nem színes, nem illatos,
de kunkori alakos
és bizony akaratos:

Ez az én homlokom,
ne érintse senki:
se jött-ment, se rokon,
se germán, se jenki!

A két Bolyai útja távoli múltban metszi egymást,
Eukleidész ebben a speciális metszéspontban áll.
Einstein blöffölt: mihez képest elmélkedett relatíve?
Heisenberg óta határozatlan a kritikus tömeg,
tehát a centrifugában hiába dúsul az urán –

Világos kezd és hetven
lépésben mattot ad –
Trianonig menetel
huszárosan Arad.

Fügebokrom levelein
elmélázok néha –
hogy nézett ki kosztümében
szombat este Éva?

Régi jelképek, mik tündököltek,
hatalmat védtek és vétlent öltek,
zászlón hímzetten csatába hívtak,
koronán ülve aranyat híztak –
lassan ledőltek, egymásra hulltak,
s csak árnyékolják itt-ott a múltat.
Ám mindig jön új és folyton ócskább,