Mikor apámat elvesztettem,
nem tudtam két éves fejemmel,
hogy többé nem láthatom soha,
nem sírtam és meg sem csókoltam.

Később vágytam, hogy újra lássam,
szívszorongva gondoltam rája,
a sírjára virágot vittem,
hogy nem láthatom, már elhittem.

Első babám várva
beestem járványba,
tizenkettedik hét,
némi reményt ígért.

Tudatom felfogta,
mikor orvos mondta,
bízzunk az Istenben,
ép gyermek szülessen.

Szívem nem nyugodott,
erősen dobogott,
szívszorító helyzet
okozott félelmet.

kézen fogtál, és a szemembe néztél
valami szép meglepetést ígértél
nem értettem, nem oly rég ismertelek
de mégis elég, hogy megszeresselek

te csak nevettél, s átkaroltad vállam
"nem kell félned, hisz jó helyen vagy nálam"
egy kis meglepetés, csak ennyit szóltál 
s gyengéd karokkal magaddal ragadtál

Már csitulnak a fájdalom tengerhullámai.
A rend köröttem lassan helyreáll.
Az élet új ritmusa fáj,
az óra egy ütemre jár.
Valóság álom nélkül,
álom valóság nélkül.
Futó találkozások, apró sikerek,
ó, milyen felszínesek!
Inkább sírnék.
Piros szemekkel vágnék veled hagymát,
és megkeresném széjjelhagyott zoknid párját.

megyek Feléd, már oly sok éve,
olykor bátran, a világgal szembenézve,
máskor önmagamba zártan, távol, - félve,
a nyájat oly sokszor kikerülve,
letérek a nagy, széles útról,
szívem elhagyott ösvényeken barangol,
a szembejövőknek szám a pásztorról dalol,
van, ki vezetne hozzá, de közben elveszít valahol,
van, ki fékez, elhárít utamtól,

kezemben átnedvesedett zsebkendő
kabátom alatt vad, ziháló kebel
lépteim hangjára a sok macskakő 
egyre hangosabb kopogással felel

kip-kop, kip-kop, érzem, fáj minden lépés
de lábaim egyre visznek előre
itt minden már csendes, nyugodt és békés
itt senki sem von már senkit kérdőre

Egy gyertya a múltba repít,
itt állok a sírodnál,
látom magam gyermekként,
felém kezet nyújtottál.

Védőn hajoltál fölém,
járni tanítottál, óvtál,
bátortalan lépteimnél
a támaszom voltál.

Örökké hálás vagyok neked
mindenért, amit kaptam,
összeszorul a szívem attól,
hogy vissza semmit nem adtam.

Ültünk a zöldre festett padon,
hallgattuk a lombsusogást,
kezed a kezembe fűzted,
éreztem a szívdobogást.

Álmodoztunk a jövőről
madárdalos délután,
elringató muzsikával
a lemenő nap bársonyán.

A kopott kicsi padra
egy szívet is karcoltál,
közben egy dallamot
csendesen dúdoltál.

Kortyol egy kis kávét, lassan kevergeti,
eltemetett emlékeit mélyről keresgeti,
mesél a sorsáról, én csak hallgatom,
érzem, hogy szívében mennyi a fájdalom.

Volt ő boldog is, valamikor régen,
szaladt pillangó után, vadvirágos réten,
de ennek az ideje rövidre volt szabva,
itt hagyta mindenki, anyja és az apja.

Búcsúztam tőled, amikor elmentél,
mosolyogva integettem,
de könnyeimet nem láthattad,
mert előled elrejtettem.

Átsírtam a délutánt és éjjelt,
sajgott a szívem utánad,
csak azt reméltem, megtalálod
az utat, ami a vágyad.

Késő délután jártam arra,
a nap sugara búcsúzott,
egy padon ültem egyedül,
amikor megszólított.

Kivitte a kiserdőbe
eltemetni a kutyát,
most leült, arra gondolt,
mond érte egy imát.

Megérdemli, jó barát volt,
sok évig a társa,
ő volt, aki minden este
úgy haza várta.

Rozsdás, törött kandeláberek mellett
Bandukoltam lefelé a domboldalakról
A kisváros közepe irányában
Hiányos és rozoga lépcsők során.

Omladozó vakolatú házak közt bolyongva
Titkon álmodozva, bízva,  reménykedve
Talán elér engem is egyszer 
Egy külvárosi kapualjban a kis boldogság.

Száraz könnyekkel a szememben
egy párás ablak előtt állok.
A gyűrű, mit adtál, kezemben
már éget... feledni próbálok.

Nézem a párán át a tájat,
lassan kihal az esti város.
Köd borítja a csupasz fákat,
a szél sem fúj, már ő is álmos.

megszületett...
milyen régóta vártuk már jöttét
megérkezett...
éreztem szíve lágy lüktetését

átöleltem...
magamba szívtam babaillatát
megköszöntem...
életem legszebbik ajándékát

boldog voltam...
hisz egy szép álmom így beteljesült
nem gondoltam...
de az ég hirtelen elfeketült

Megláttalak... és egy pillanat volt csupán,
de éreztem, lesz még holnap, s holnapután.
Egy pillanat műve volt, beléd szerettem,
lehet, korai, de jövőnket terveztem.

Megláttál... és látod, csak egy pillanat volt,
érezted te is, az a perc elvarázsolt.
Nem hitted el, de mégis belém szerettél,
s egy szál rózsával hű szerelmet üzentél.