Előzmények...
Régen, amikor a Duna elöntötte Magyarország Kisalföld területét, a Nyugati határszélen hatalmas ingoványos, lápos terület keletkezett.Még a tatárjárás idején is megfordultak a tatátok visszafelé, mert több tatárt pusztított el a lápos terület, mint a harcosok fegyverei.
Kislány koromban már más volt a világ. Eldöntötték vezetőink, hogy lecsapolják a Hanságot, így több csatornát, folyómedret alakítottak ki: Fehérmetszés, Feketemetszés, Rába, Rábca stb., s több erdőt ültettek. Nagy rétek keletkeztek. Állami gazdaságok foglalkoztak velük, így sok munkájuk volt az embereknek.
Kalandom a vaddisznó családdal...
Édesanyám barátnőjének férje munkavezető volt az államigazgatásnál. Feladata a Hanság lecsapolása, fák ültetésének megszervezése. Akácfák, tölgyfák ültetése, gondozásának megszervezése. Nagyon sok mesét, történetet hallottam az emberektől, így nagyon szerettem volna megismerni én is a Hanságot. Megkértem édesanyámat, engedjen el a barátnőmmel együtt dolgozni a brigáddal. Franciska barátnőm kérlelte Imre bácsit, járjon közbe érdekünkben: így édesanyám, nehezen, de elengedett vízhordónak az embereknek.
Zetorral együtt minket is kivittek a munkaterületre.
Örültem, hogy láthattam számomra különleges tájat. Sok madarat, állatot láttam a nagy területen.
- Kislányok, hozzatok vizet a forrástól a csatorna túloldaláról! - mondta Imre bácsi.
Mi fogtuk a vízhordó kannákat és elindultunk, de sokat kellett gyalogolni, így gondoltunk egyet, átugrunk a kis csatorna túloldalára, nem megyünk el a gyaloghídig, mert az messzebb volt.
A probléma ekkor keletkezett. Franciska nagyobb lány volt, mint én. Nagyot ugrott, s átugrotta szépen a kis csatornát. S utána én következtem. Egy nagy fűbuckára ugrottam, és legurultam. S hopp! A fűzsombék mögött egy vaddisznócsalád kellős közepébe estem!
Visítottak a kismalacok, mert ők is megijedtek, NEM CSAK ÉN! Szétszaladtak, amerre csak tudtak! Én jól megütöttem magam, de láttam, itt nagy a baj, futni kell!
A vizeskannát eldobtam, futottam - utánam az anyakoca. A felbőszült anyakoca már majdnem utolért! Egy félig kidőlt fa törzsére felmásztam. Az anyakoca utánam, de visszagurult! A vaddisznó dühösen nézett rám, s röfögött! A kismalacok visítottak, így az anya visszatért hozzájuk. Egy darabig még várakoztak a fa alatt, majd elment a csatorna mentén az egész család.
Franciska rohant Imre bácsihoz, kérte őket, segítsenek. Az emberek jöttek, s leszedtek a fáról. S rajtam jót nevettek!
Ezek után nem volt kedvem a Hanságot felfedezni, gondoljátok?!
Mégis megszerettem a Hanságot, s állatvilágát. Több szép élményem volt ezután, s rossz is...
Mosonmagyaróvár, 2026. január 3.
TM
