Erdélyben jártunk autós körúton a barátainkkal, egyikük ott született, az ő szülőfalujába tértünk vissza. Közben megnéztünk pár nevezetes helyet, aludtunk faházban, sátorban, mint rendes kirándulókhoz illik.
   Az én páromnak egy pár héttel előtti szemműtétből adódóan rendszeresen kellett szemcseppet használnia.
   Történt egyik este, hogy félhomályban véletlenül a szemcsepp helyett a magunkkal hozott jódot cseppentette a szemébe. Volt nagy riadalom, ijedtség, mostuk, öblítettük, mindent, amit tudtunk, elkövettünk vele. Másnap reggel indultunk tovább Korondra. Ő mindeközben is folyamatosan csepegtetett a jódtól meggyalázott, eddigre vörösre változott szemébe. Próbálta fájdalmát csökkenteni, nem panaszkodott, de nem is gondoltuk, hogy komolyabb probléma lehetne belőle. Betértünk egy butikba, ahol az eladó egy 45 körüli férfi megkérdezte, hogy mi történt vele?
   Amikor elmondtuk, azonnal így szólt:
   - Ezzel nem lehet játszani, meg kell mutatni orvosnak, gyere elviszlek. Ti meg várjatok meg itt.
   Ezzel csapot-papot otthagyott, és elrobogtak. Vártunk jó darabig, pár óra is eltelt, mire visszaérkeztek. Párom szemén hatalmas kötés. Kiderült, hogy legalább ötven kilométert autóztak egy szemorvoshoz, aki ellátta gyógyszerrel, kezeléssel. Pénzt nem fogadott el, mert ez a jótevő a saját butikjából vitt neki mindenféle ajándéktárgyakat. Ezzel a mi kirándulásunk véget is ért, elváltunk a csapattól és eljöttünk haza. Első utunk itthon a szemészet volt, ahol elmeséltük mi történt. A doktor azt mondta, hogy ez mentette meg a szemét, ha akkor, ott, nem kezeli ki az erdélyi kolléga, megvakul.
   Hát ez az emberi jóság, segítőkészség csodálatos története. Egy angyalt küldött utunkba az ég. Ismeretlenül megtette értünk azt, amit sok ismerős sem tenne. Megérdemli, hogy névvel szerepeljen ebben a történetben Máté Károly, akit az Isten áldása kísérjen, míg csak él, és még azután is!

TM