Régi bűneim, már megbűnhődtem százszor,
S ha átkoztam bolondul, visszaszállt reám.
Szerettem hűen, és szerettek is párszor.
Hát mért szültél világra, oh, mondd, jó anyám?
Régi bűneim rám százszor róhatjátok…
De kérdem én: oh, mondd, hát ki nem vétkezett?
S ha e világban csak megvetést találok,
Mért mondjam, szeretlek, s nem, hogy szerettelek.
Régi bűneimnek ón-súlya mért nyomaszt?
S oh, mondd, e régi bűn, mért kisért a mában?
És ha már meggyóntam százszor és százszor azt,
És adtam, szerettem… hát mért nem találtam?
Régi bűneim még vissza-visszatértnek,
Egy örök harc, mit vív ellene képzetem.
Oh, mondd, hát mért bűn, ha néha még remélek?
S e bűnökért, megbocsájtást nem kérhetek?
Régi bűneim már megbűnhődtem százszor,
S mit kérek én, nem sok, csupán, hogy nyújts kezet.
Mit adhatok az jó: múltból és a mából,
Mint egy bűnbocsánat – tessék –, költészetet!
Rácz Endre ©
2016 10. 11. Szerep