Kinn’ a Hortobágyon, belül a csárdába’,
Nagy urak mulatnak Isten-igazába’.
„Ezt húzd!” – „Azt húzd!” – az anyjuk Istenit,
Nem sajnálják a pénzt, van ott ’miből telik.

Foglalják a cigányt, nem húzhatja másnak,
Nem is lesz tán’ vége e nagy mulatságnak.
Hárman egy asztalnál, látszik nem akárkik,
De a rend kedvéért bizonygatják váltig.

Alig győzik a bort hordani beléjük,
Sülteket rakásra teszik le elébük.
A prímás csak húzza, nincsen megállása:
Ha úgy kell, hát úgy kell. – nála ez így járja.

Ekkor ajtó nyílik, pásztor-ember lép be,
És, mintha a prímás volna hű cselédje,
Úgy ugrik elébe: „az Isten megáldja!”
Ám a vonó sem rest ezen mondatára:

„Én vótam az apám legkedvesebb fia.”
Illegeti magát, kezében a pipa.
A három úr mérges, puffog mint a pulyka:
„Még hogy ezért minket?” – a másik rá: „Úgy a’!”

A harmadik is így: „skandallum, gyalázat!
Mivé lett a világ, nincs rá magyarázat!
Parasztért egy urat? Na, majd én beszélek,
Megtudják, ki vagyok, ha már ily’ merészek!”

Közelebb is lépett, össze a bokáját,
Elővette híres nagyúri formáját:
„Tudja meg hát az úr nem vagyok akárki,
Kilétem se’ titok, nevem gróf Szapáry!”

De mintha a pásztor nem hallotta volna,
Hogy egy pávakakas mellette dalolna.
„De hogy az ég áldja, ily’ szemtelenséget!”
Ily’ szókkal a másik, s az is odalépett:

„Úriember vagyok, tiszteletem teszem.
Báró Madarssy volna az én nevem.
És ha ez nem elég, hát a tények jönnek:
Birtoklója vagyok ötezer hold földnek!”

A pásztorunk előtt immár ketten álltak,
Ámde megértésre ott mégsem találtak.
Az csak dalolt, dalolt, és a banda húzta...
Ekkor a harmadik indult el az útra:

„Gróf Kállay vagyok, vegye tisztelettel,
Hajítson egy követ, mintha volna ember!
Ha nem kell a veréb, tessék itt a gólya:
Tízezer hold földnek vagyok birtoklója!”

Megállott a pásztor: „mintha ember volnék?
Na, hogy rám ne mérjék, hogy egyet se’ szólnék:
Gróf Czinege János, s nem egy puszta szó a’,
Hetvenezer holdnak vagyok bitorlója!”

Néztek csak az urak, na, bizony nézhettek!
S csöndesen helyükre visszatelepedtek.
Talán szégyenükben, de nem szóltak semmit:
Tudták ehez képest hát ők bizony senkik.

Czinege huncutul oldalra kacsintott,
Aztán a bandára íly’ szókat hajintott:
„No, húzzátok fiúk, ennyi volt a móka!”
... Így lett Czinegéből a Hortobágy ”grófja”.

Rácz Endre ©
2014 12. 11. Szerep