Buga Jóska lassan ballag a szekérrel,
Két szép pej ló húzza, Jóska csak vezényel.
Néha a pálinkát kortyra veszi szája,
Hadd tegye a dolgát kiszáradt gigája.

Ballag a két pej ló, hosszú út előtte,
Egyik helyt sivár az, máshol a gaz nőtte.
S bár az út göröngyös, mégsem búsul Jóska:
Rekedt hangtól ékes ott egy régi nóta:

„Két pej lovam húzza zörgő szekeremet.
A lelkemre jóból, víg dal tekeredett.
A pálinka fűti, a jó bor kontrázza.
Minek is néznék én a sok rusnya jányra?

Mer’ az én szerelmem méztől édes szilva,
Attól tudok nézni, bambán, mint a birka,
Tőle a beszéd is nehezemre esik.
De mégis az Isten áldja minden csepjit!”

Meg is áldotta azt, és ugyanúgy Jóskát,
Merthogy befejezte a megkezdett nótát.
Már a szekér mélyén alszik hanyatt dőlve,
Csak a két lába van az ég felé lökve.

Így ballagnak tovább, csend lett már a társuk.
Közeledik lassan csöndes kis tanyájuk.
A hű feleségnek csak annyi a dolga,
Hogy a két pejt immár bevigye az ólba.

Ébredezik Jóska, körülnéz, hogy eszmél:
„Hínnye, az angyalát, Jóska, hol ébredtél?
Már ha Jóska vagyok?” – nézett két lovára…
Vagyis a szekérnek árválló rúdjára.

Ekkor gondolatát szépen rendbe szedte.
S nem az volt a gondja, milyen szép az este,
Hanem a hiányon… vagy tán többje volna?
Gondolatát ekkor ekként szedte sorba:

„Hát, ha a nagy égnek úgy állok alatta,
Mint aki, a paptól, Jóska nevet kapta,
Hát akkor az üggyel nem kérkedek sokat:
Elloptak előlem két pej kanca lovat.

De hogyha én mégsem Buga Jóska volnék,
Hát akkor az ügyről egész másként szólnék:
Azt a két pej lovat minek is keressem?
Istené a hála, van egy új szekerem!”

Majd a pálinkából ivott még egy kortyot.
Egy-két árva nótát csöndesen dalolt ott.
Majd az ijedtségre, vagy tán az örömre…
De magát, ültéből, újra hanyatt lökte.

Rácz Endre ©
2016 07. 13. Szerep