Mindenütt e tájon egész falvak égnek,
Nagy, gomolygó füstjük halálról mesélnek.
Félre-vert harangok hangja sírva dalol:
Hej, szegény magyar föld, most a török rabol!
Galga bég serege, mint szörnyű sáskahad,
Tarol, és mögötte mi élő nem marad.
Áztatva e földet áldott magyar vérrel,
Bűnét eltakarva Allah szent nevével.
Azért hagy mi élő: aprócska gyermeket,
Kikből messze földön nevel majd sereget:
Hogyha úgy kell, egykor saját vérét szívja,
Elfeledett népét, földjét elpusztítja.
S a temérdek jószág, mi volt, mindent terelt,
Amit magyar ember fáradsággal nevelt.
Amit, gyilkolástól fáradt népe áhít.
Hiszen etetni kell vérengző kutyáit.
Ég már Ladány, Karcag, Kevi s indul Túrra,
A sárréti lápot Galga körbedúlja.
De a helyet, ami náddal van benőve,
Nem bírja, s mint gyermek úgy áll ott előtte.
„Ide mindazt, elém, mind, aki csak élő,
Ki e mocskos tájon bátorsággal lépő.
Feldúltam szerte a környező vidéket!
S hol van Szerep?Csakhűlt helyét lelém meg!
Ha mindjárt nem lesz, aki szólna titkot,
Közöttük napestig könyörtelen írtok!
De ha közülük csak egy is utat mutat,
Megválthatja könnyen iszonyú sorsukat!
Tudom, én e nád közt van egy apró sziget,
Ott bújnak meg gyáván, tagadva szent-hitet.
Gondolván, majd Galga tovább áll gyermeteg.
Én, ki leigáztam már oly sok nemzetet?”
„Itt vagyok én uram – lépett ki egy öreg –.
Leszek én, ha kéred útmutató követ.
Csónakom is itt áll, nem messze, a szélen.
Csak egy kísérőt adj, ki eljönne merészen.
Annak megmutatnám, aztán ha már tudja,
Dicső hadsereged könnyen el is jutna.
Rajtaüthetnél így bujdosó Szerepen.
Ne essék hát szégyen hódító neveden.
De egyet,jó uram,kérlek, hogy ígérj meg:
Nem ölsz meg e tájon több magyar cselédet.
Bízol majd elküldött, hűséges szolgádban,
Ha visszatérve így szól majd: hát ott jártam.”
Hitét tette Galga, Allah szent nevére,
Áldását az útra, s bátor követére.
Medvebőrre ivott jóízűn áldomást:
Hol még a tatár sem, hát ő bizony ott járt.
– Fut a könnyű csónak sűrű nádat szelve,
Néz egyre a török maga körül, szerte.
De nem lát csak nádat, karnyújtásnyi távon:
Hogy lesz ő itt vezér, ismerős határon?
Húzza a jó öreg, gyűri tova, egyre.
Az sem számít, hogy rég’ rá van esteledve.
A másnap ugyanígy, s annak éjszakája,
A sárréti nádon körbe-körbe járva.
Két nap, két éjszaka tart már az utazás,
S mit a török látott, csak a kék ég, nem más.
Nádtól sebzett bőrén vére tisztán ragyog,
Büszkesége álarc, az is kővé fagyott.
Harmadnapra aztán céljukat elérve,
Kikötött a csónak Kemény- szigetére.
Azok meg csak néztek: „hát ez, hol találta,
Ez a vén turbános miféle palánta?
Tán a nádban lelte, vagy madár költötte,
És ahogy meglátta rögtön ki is lökte?
Vagy a nádi farkas bízta rá kölykire,
Azoknak sem kellett, úgy lelt rá jöttibe?”
Mosolygott az öreg: „komolyabb az ennél,
Nem mulatság tárgya, bár ha azt szeretnél:
De sok szegény földim van török fogságba',
És hogy ezt elhoztam életüknek ára.
Hosszú volt az utunk, harmadnapja jövünk.
– Kacsintott az öreg– ez figyelte jöttünk,
Hogy az ide utat jól meg is jegyezze,
S büszke hadseregét e helyre vezesse.”
„Hát akkor mehet is – szólt a szigetbíró.
Ki e nádi-soron törvényekkel bíró –
Magyar ember szavát megtartotta szépen,
Töröknek se essen becsületén szégyen.
Így, ha visszaérnél, mondd meg jó uradnak:
Jártál hát a helyen hol a ”bújók” laknak.
Ő is állja szavát, ahogy azt ígérte.
És ha idetalál, várjuk tisztességbe'.
Indulj hát utadra, itt már dolgod nincsen,
Ne várd, hogy majd bárki maradásra intsen.
Előtted áll az út, és hozzá csónak is,
Ahogy idefelé, úgy tart az vissza is.”
Hét napig bolyongott mire partot talált,
S újra hét nap mire elérte táborát.
Galgához vezették nyomban az érkezőt:
„Láttad hát a helyet, mit a nád körbenőtt?”
„Láttam édes uram, ott álltam partjukon.
Ott bújnak egy szálig, hitemre mondhatom.
Sárból készült kunyhók állnak díszes sorban,
Temérdek jószáguk nád-szélű akolban.”
Na, megörült Galga, s parancsolt is rögvest:
„Csónakba az élő török honból jöttet!
Az sem baj, ha sánta, hogyha ölni képes,
Gyilkolni, rabolni, fél lábon sem kényes!
Ez az utolsó nap szerepiek egén.
Utolsó szavammal ezt is ígérem én:
Nem lesz ott a nádból egyik sem kiűzve,
Fejük is maradhat, karón lesz kitűzve!”
„Alázattal uram, mielőtt hazudnék,
És nagy bűnöm elől gyáván messze futnék,
Halgass, még egy percre, csak egy röpke szóra.
– Így vágott szavába ijedten a szolga. –
Igaz, hogy e nádat, tő-hegyről bejártam.
Igaz, nagy sokára vissza is találtam.
De ha fejem veszed, s kutyád vérem issza,
Ha százszor halok is, nem találnék vissza.”
– Ezután még soká dúlt török e tájon,
Sok fájdalmat hagyva szép Magyarországon.
De sok harang szava dalolta még sírva...
Sok magyarnak lett még puszta-föld a sírja.
De a nagy Sárrétnek peremén megállva,
Tette bátorságát éj-szín gyászruhába.
És magában mormolt csöndesen egy hitet:
Hej, Istentől óvott, rejtett Kemény- sziget!
Rácz Endre ©
2013 01.19. Szerep- Nagyrábé
