„Édesanyám – így szólt Gábor –,
Pénz kéne, hogy menjek bálba.
Költeném azt még ma éjjel
Sok-sok csinos, szép leányra.”

Édes fiam – szólt az anyja –,
Nem kell néked bálba menni,
Sok leányra, szép leányra,
Könnyelműen pénzt költeni.”

„Így is jó lesz, édesanyám,
Hallgasson kend nyűtt szívére.
Énnekem meg úgy lesz tovább,
Ugrom kútnak hűs vizébe!”

Édesanyja, e szavakra,
Rosszallóan rátekintett,
Nem szólt semmit, de két karja:
Bolond vagy te! – így legyintett.

Kiment Gábor az udvarra:
Egy nagykövet két kezébe,
Ahol kútnak volt az odva,
Mélységével szembe nézve.

Beszólt ekkor: „édesanyám,
Na, hát akkor Isten áldja!”
Nem hallatszott ezek után,
Csak a víznek csobbanása.

Szaladt drága édesanyja,
Minden munkát hagyva félbe,
– Öreg lába, mint rohanva –
A kút gyilkos száját nézve:

„Jaj, egyetlen édes magom,
Mért is mentél a halálnak?
Ha ezt tudom, eléd rakom,
Kincseit e szegény háznak!

Ha még egyszer elém jönnél,
Küldenélek cifra bálba,
Úriasan felöltöznél,
Szép- zsinóros új ruhába!”

Előugrott ekkor Gábor:
„Itt vagyok hát édesanyám!
– Nem látszott a kútkávától,
Mert, hogy ott bújt el a zsivány. –

De ha már így megígérte,
El is mennék én a bálba.
Adja hát kend, ahogy kértem,
Hadd költsem sok szép leányra.”

„Adom fiam, nem kell kérjed.
Mért hagynálak ”napon- lógva”?
De ennyivel be kell érjed”:
S megrakta, úgy magyar-módra.

Rácz Endre ©
2012 06. 29. Szerep - Nagyrábé