Van egy csöndes kis falucska,
Ott nőttem ki szik porából.
Első léptem ott taposta
Ezt a földet, s ott volt bátor.
Ott születtek gyermek álmok,
Színes álmok, mint a csillag.
Egyet-kettőt most is látok,
Mosolyog rám, úgy kacsintgat.
Van egy csöndes kis falucska,
Hol a nóta szépen hangzott.
Úgy is, ha egy árva sutba,
Csupán könnyet s bút fakasztott.
De hát mégis magyar nyelven
Hangzott az, s én úgy imádtam…
S jött a szó, s a szóra percek…
S új kincsemmel… prédikáltam.
Van egy csöndes kis falucska,
Párja nincs… ha messze, távol…
Első csókját félve lopta
Ajkam, ott egy szép leánytól.
Azóta már hányat kaptam,
Mégis vissza, visszasírom.
Feltűnik még kép-alakban,
Ócska, gyűrött, rongy’ papíron.
Van egy csöndes kis falucska…
Mennyi pajtás… mennyi emlék…
Mennyi álom űz a múltba…
S abban élni hogy szeretnék!
Hej, a nádas gödrök-köze,
Ma is meg van, ma is látom.
Édesanyám szemöldöke,
De sokszor volt érte ráncon.
Van egy csöndes kis falucska,
Messzi-messzi szép határral.
Ott rohant egy kis fiúcska,
Mit törődve más bajával:
Hóba, fagyba, napsütésbe,
Sárba, nádba és a síkon,
Kis kutyáját húzta, kérte,
Önfeledve, ócska szíjon.
Van egy csöndes kis falucska,
Hová jó így visszatérnem…
Mert e csöndes kis falumban…
Itt esik jól földre lépnem…
Ezer csillag ragyogása
Hoz reám itt édes álmot…
S ha a végső megtalálna…
Örök nyugvást itt találok…
Rácz Endre ©
2016 11. 20. Szerep