Tavasz van. Minden mi életnek mondható elindul egynyári útján, hogy aztán újra nyugovóra térjen egy hófödte álomban. Tavasz, a mindenség reggele, egyetlen szó csupán, mégis mindent rejt, ami csoda: ébredés, születés, élet.

    Az orvos reggel, már egész korán ért Annáék házához. Sietett megnézni kis betegét, akit éjfél körül hagyott ott, miután sikerült csillapítani láztól égő testének gyötrelmeit. Mikor belépett a kis, állott szagú házba, mindenütt sötét volt, csupán a kislány szobájából szűrődött ki pislákolón a fény.

Ez elég jó tervnek látszott, de először arra volt szükség, hogy valahogy bejussanak Pestre. Együtt semmi esetre sem mehettek, hiszen már az gyanút keltene, ha a drótostót három cigánylegénnyel érkezik. Így Béla egyedül ballagott Pest szűk mellékutcáin, és sokszor még arra is kényszerült, hogy szennyes, ürülékes pocsolyákat kerülgessen, mert akkor még a mellékutcákon bizony nem volt semmilyen csatornázás. 

   A kis városszéli fogadóban már kora hajnalban nagy volt a jövés-menés. Ki-ki végezte a maga megszokott, mindennapos dolgát.

Gödöllőt elhagyta, és, úgy gondolta, legjobb, ha Pest-Budát érintve Komárom felé veszi az útját. Még Vadász századostól tudta, hogy a főváros az ellenség kezén van, és hogy Komárom ugyan tarja magát, de kemény ostromgyűrűvel van körülvéve. Úgy vélekedett, Pest-Budára meg sem próbál bejutni, csak a környéken tanyázó ellenséges alakulatokat figyeli meg, és tovább halad  Felvidék felé.

    Tudod…velem mindig történik valami. Akkor is volt story, amikor Dedike megszületett.

    Vége lett a jó világomnak, amikor elmentél a PIÁR-ba tanulni.

   Emlékszem… Kicsike voltam, Te ültél az ágyam sarkába kuporodva, és meséltél nekem arról, hogyan építesz várat a fából készült építő kockákból.

Vadász százados már pár napja elment Ceglédről, de Béla állandóan a szavain rágódott. Nem volt tanult ember, még írni-olvasni sem tudott, ezért neki igen keveset jelentett az a szó hogy „trónfosztás”.

Gyönyörű este volt, a nappali forróságot már elnyelte a kezdődő éjszaka komor sötétje, miközben egy langyos szellő úgy simította végig a tájat, mint ahogyan a legpuhább anyakéz szokta simítani édes gyermekét.

Építészetet tanultam, tehát ismerem az aranymetszés szabályait - a matematikában, geometriában is.

Mindketten csurom vizesek voltak, és a lány csak azért nem reszketett, és azért nem vacogtak a fogai, mert aléltan, magatehetetlenül feküdt Béla karjaiban. Vadász százados maga is sebet kapott a koponyáján. Egy osztrák dragonyos úgy akkurátusan fejbe kólintotta, de szerencsére az ütést a csákó, és az abba tömött zsebkendő, amit azért tett bele valamikor Vadász Józsi, hogy a csákó tartsa a formáját, megvédte a fejét.

A ravasz  Jelassics nagyon jól tudta, hogy a magyar seregek táputánpótlása sem megbízható, ezért biztos volt benne, hogy lépre csalja Klapka hadait.  Persze, az előre látó hadvezérek nem dőlnek be minden kósza hírnek, és legalább megerősített fürkésző csapatot küldenek, hogy meggyőződjenek a valódiságáról.

 Nem történt semmi, és mégis mennyi minden történt. Számoltam a napokat. Írtam: Még két hónap és nálatok leszek. Még négy hét és nálatok leszek. Még egy hét és nálatok leszek. Már csak hat nap... már csak ö nap. Még két nap és nálatok leszek.
Így történt. Megérkeztem és betöltöttünk egy hiátust.

A Horvát bán mindég szeretett mindenható nagyurat játszani. Mikor a két fiatalt meglátta, lekezelő, hangnemben, németül szólt hozzájuk, de ezzel csak annyit ért el, hogy Erzsike artikulálatlan hangon visongani kezdett.