Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A két március folytatása 16.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

Komárom várának bevételével, és az ostromgyűrű szétszakításával nagyon előnyös helyzetbe kerültek a Felvidéken harcoló magyar seregek. A  várőrséggel megszaporodva az osztrákok hátát már közel ötvenezres had szorította, és Rákospatakon túl pedig ott állt ugrásra készen Aulich Lajos tábornok hadteste. A két tűz közé szorult császári csapatok egy része Simunich vezetésével Komárommal szemközt, Szőny körül táborozott, és még a Duna jobb partján Újszőnyben fekvő  erődítményeket is uralta. Görgey a kémjelentésekből tájékozódott, hogy Welder táborszernagy, az oszrákok újonnan kinevezett főparancsnoka arra kényszerül, rövid időn belül kiürítse a fővárost, és hadaival Pozsony irányában hátráljon. Ott egyesülhet az osztrák segédcsapatokkal, és újult erővel törhet hazánkra. Hogy mi a célja a Szőny körül állomásozó Simunich hadtestnek,aki a Duna jobb oldaláról még mindég hevesen lövette Komáromot,  azt csak sejteni lehetett. Itt kapott szerepet a kémkedésben, felderítésben már jeleskedő Pomutz , akit a Komáromi várba vonulás után Klapka századossá nevezett ki. Pomutz százados, már április 23.-án, hétfőn este a két „cigánylegénnyel“ indult veszélyes küldetésére. De ahhoz is ragaszkodott, hogy velük menjen Majni Béla, aki eddig Vadász százados irányításával végezte munkáját. Persze, a százados erről hallani sem akart.

-Béla a főldim. Megígétrem neki, hogy Komárom bevétele után felhozzuk Ceglédről a kedvesét is, és kicsit pihenhetnek. Hiszen állandóan veszélyes feledatokat teljesített, megérdemli a pihenést.-

-Igazad van, százados úr, de én Budán olyan talpraesett embernek ismertem meg, hogy most nagyon hasznosnak látnám, ha velünk tartana, hiszen már összeszokott csapat vagyunk. –

Vadász Józsi még vitatkozott volna, de Klapka tábornok, aki szintén jelen volt, erélyesen parancsba adta, hogy Majni Béla ezen túl Pomutz György százados  irányításával fog múködni. Így Vadász József sajnálkozva mondott le legügyesebb felderítőjéről.

 Pomutz parancsára rongyos osztrák bakaruhát öltöttek. Az volt a terv, hogy Szőnynél átjutva a Dunán a komáromi csatában eltévelyedett bakáknak fogják vallani magukat. Igaz, hogy németül csak a százados beszélt, de az osztrák hadak soraiban szolgáltak magyarok, meg tótok is. Ezért nem volt feltünő, ha a baka  csak a vezényszavakat értette németül.  A négy felderítő az éj sötétjét használta ki, és kicsiny halászladikjukon áteveztek a folyó jobb partjára. Úgy döntöttek, Pozsony irányából  érkeznek , ezért sötétedés után egészen Nemes Örs-ig lovagoltak,és csak ott ültek ladikba, hogy Bazsahegy fás, ártéri erdejéhez közel  kössenek ki. Éppen vállukon cipelték be a kis ladikot a fák közé, mikor a parton elég nagy mozgolódásra lettek figyelmesek. Gyorsan az erdő sűrűjébe húzódtak, mert közvetlenül elöttük a parton agy szakasz dragonyos ügetett, és utánuk húsz erős muraközi igás ló egy jól megrakott bárkát vontatott a folyással szembe Pozsony irányában.  A lovak hajtói nem sokat beszéltek, és a bárka is csak egy rejtett viharlámpával volt megvilágítva, de ekkora munkát nem lehetett teljesen halkan végezni. Pomutz századosnak jó szeme volt, és a három társa is megerősítette, hogy a vízi alkalmatosság ágyúkkal, hadi felszereléssel volt megrakodva. Még alig fordult be a kanyarulat után az első bárka, követte a másik is.

-Jó hogy átjöttünk.- jegyezte meg a százados.

-Titokban akarják kimenekíteni az ágyúkat Pozsony felé.-

Osztrák egyenruhát viseltek ugyan, de mégsem volt tanácsos osztrák egységgel találkozni, hiszen nem biztos, hogy minden simán menne,  fogságba meg nem akartak kerülni. A fák takarásában leosontak egészen a felső kisbástyához, amit az osztrákok Sundberg-nek neveztek.

-Fiúk, jó lenne valahogy elfogni egy tisztet, és vissza evezni a mieinkhez. Majd csak megoldódik a nyelve, és elmond mindent, amit Klapka, vagy Görgey tudni akar. Nincs értelme tovább maradni, hiszen látjuk, hogy mi a célja Simunichnak. –döntött Pomutz.

Béla és Sándor Pista már előre is oson, még a százados a gömöri fiúval  biztosították a hátukat. Mivel a Duna parton elég nagy volt a sürgés-forgás, hiszen a hadianyag bárkákra pakolása csak éjjel történt, hogy a komáromi magyar hadak semmit sem sejtsenek, ezért Bélának és Pistának nem okozott gondot elvegyülni közöttük. Megragadtak egy nehéz ládát, és a parton kikötött bárkába akarták cipelni, de félre kellett állniuk, mert egy 16 fontos ágyút tolt fel a rámpán hat tűzér egy főhadnagy irányításával. A tűzérek nagy erőlködéssel feltolták az ágyút, és ékelték ki a bárka padlózatához, ezért nem is vették figyelembe, hogy a parancsnokuk egyszer csak eltűnik. Az történt ugyanis, hogy mikor a tűzérek nagyon el voltak foglalva munkájukkal, és a főhadnagy is csak rájuk figyelt, Béla megragadta a torkát, Pista meg egy husángal úgy fejbe verte, hogy szegény eszméletét vesztette. Elesett volna, mint egy zsák, ha a két legény meg nem ragadja a hóna alatt, és nem cipeli magával a fák közé, úgy támogatva, mintha részeg lenne. Ott már Pomutz, meg a gömöri honvéd megkötözték, és a száját is betömték, mert éppen kezdet t ébredezni ájulásából. Amilyen gyorsan csak lehetett, igyekeztek észrevétlenül a ladikhoz jutni, és vissza evezni a Duna bal partjára, mert most már igazán nem volt veszélytelen egy megkötözött osztrák tűzér főhadnaggyal az ellenség között tartózkodni.

Szerencsésen át is eveztek, és már hajnalban Görgey tábornok szállásán voltak.

A főparancsnok nem volt csalódott a „Pomutz csapat“ munkájával, hiszen az ellenség mozgásáról már így is elég hírei voltak, ha az elfogott  főhadnagy nem is volt valami közlékeny.  Most Pomutztól azt is megtudta, hogy Simunich Pozsony felé akar hátrálni, és, hogy egyre kevesebb ágyúval tud csak részt venni a védekezésben, hiszen a tűzerejét igyekszik kimenteni, nehogy a magyar hadak kezére kerüljön. Klapkával megtárgyalva úgy döntöttek, hogy nem fognak késlekedni, és április 26.-án, megtámadják Szőny környékén, a Duna jobb partján védekező állás foglaló osztrák ostromló hadakat.

A magyar honvédek égtek a harci láztól, de a támadásnak mégis volt egy nagy akadálya, a kiáradt, szélesen, vadul hömpölygő Duna. Bárkákkal, vagy ladikokkal átkelni lehetetlen volt, hiszen Simunich még mindég rendelkezett annyi ágyúüteggel, hogy a Dunába lőjje a támadókat. Görgey a Garam ,Zsitva,  és más folyók átkelésénél tapasztalta, hogy sajnos a magyar műszaki csapatok, és ácsok elég gyenge teljesítményt nyújtottak. Most is állandóan kibúvókat, kifogásokat kerestek, miért nem készülhet el az átkelő híd. Egyszerűen nem akarták kitenni magukat annak a veszélynek, hogy a túlsó partról ágyútüzet zúdítsanak rájuk.  A főparancsnokot majd szétvetette a düh.

-Gyáva kutyák vagytok. Megígérem, hogy szüntelenül lövetem az osztrákok ágyúfészkeit, de ha a híd  szerdán estére nem készül el, a műszakiak tiszti karának minden ötödik tisztjét főbe lövetem.-

Görgey betartotta a szavát, és annyira lövette a Sünyi oldal árterét, hogy az osztrákok meg sem tudták közelíteni a Duna partját. Így a híd 25. -én késő estére majdnem elkészült.Igaz, hogy a túlparton az utolsó métereket gázolva, de átjuthatott a magyar had a Szőnyi oldalra.

Folyt.köv.

Rovatok: 
Irodalom