Persze, az a holnap azért elég nagy túlzás volt. Igaz, hogy másnap mindketten bejelentkeztek a kivizsgálásra, de időpontot csak két hét múlva kaptak. Laci már nagyon szégyellte a hirtelen durva kirohanását.

A lagzi csodálatos volt. A fényképek sokasága is bizonyította, amelyeket most, pár héttel az esemény után a „férjecskéjével”, ahogyan Lacit az esküvő után szólította Marika, nézegettek.

Éppen csak véget ért a régi, a majd egy fél évszázados rendszer. Azóta a kezdetén fiatalok már rég öregek, nagymamák, nagyapák lettek. Felnőtt egy nemzedék, amelyik nem is tudta, milyen az a másik rendszer. Magyarok voltak, legalábbis az édesanyjuk magyarul tanította őket beszélni, de már kevesen jártak magyar iskolába, hiszen Szlovákiában éltek.

Kalapos Pali már hajnalban kiosont a pincéből. Nem törődött Ferenc fiatal úr intelmeivel, hogy lapuljon ott, amedig a vész elmúlik.
„A lapulás a te mesterséged.“ – gondolta Pali, és a Szakaly patak partján növő bokrok takarásában a kocsma felé igyekezett.

„ A három kenyheci honvéd biztosan becsületesebben védi a hont, mint sok évszázados jogokkal felruházott nemes.“ -gondolkodott Vadász főhadnagy.

Persze, Palit sem kellett félteni. Nagyon jól tudta, hogy itt már nem babra megy a játék. Gondolkodott, hogyan tudná lerázni a három koloncot, de úgy, hogy ő ne kerüljön bajba.

Mivel Vadász József nemzetőr főhadnagy a felső-tiszai hadtastel Tokajban tartózkodott, a kenyheci fiúk kicsit fellélegehettek.

Az öregasszony már hónapok óta magányosan éldegélt. Célja az életben nem igen akadt.
Az élet mozgalmasan telt el felette. Gondolataiban merülve, szótlanul ült a szobájában.

A visszavonuló magyar hadak inkább a pesti (vagy miskolci) út vonalán elterülő falvakon mentek keresztül.

Ági befejezte a nyolc általánost, a gimnázium előtt a nyári szünetben, elment a nagymamájához nyaralni. Boldog volt, hiszen abba a gimnáziumba vették fel, ahova anyukája is járt! A nagyszülők mindent megtettek, hogy egy szem unokájuk jól érezze magát.

Az egyszerű falusi paraszt ember soha nem kívánta a háborút. Az bizony szenvedéssel, rombolással, kegyetlenkedéssel, akár erőszakoskodással is járt.

     1945 május nyolcadika. Az egész Európában, sőt az egész világon megszólaltak a harangok. Egy szörnyű világégésnek a végét hirdették csengő, ünnepélyes, vidám hangjukkal.

Mészáros Lázár december 18 án vette át a Forró és Szikszó között összpontosított hadtestet, és Schlick újabb támadásának visszaverésére, meg persze, Kassa visszavételére készült. De ez nem ment egyik napról a másikra.