Béla bácsi kedvenc karosszékében ült, kezében egy könyvvel és békésen szundikált. Szépeket álmodhatott, mert mosolygott. Legrémesebb álmában sem juthatott eszébe, hogy a másik szobában éppen az ő sorsát beszéli meg a fia és a menye. Mindketten jogászok voltak. Ádám egy nagyvállalatnál, Rita pedig ügyvédi irodában. De mindketten vállaltak megbízatást is. Sokat jártak vidékre.

- Nagyon jó helye lesz apádnak a szociális otthonban, kettőben is érdeklődtem. Egy hónapon belül be is költözhet, – mondta Rita. Soha nem tudunk kikapcsolódni, nyaralni, külföldi utazások, mint a kolleganőim, minden nyáron mennek valahova.

-  Nem gondolod, hogy ezt velem kellett volna megbeszélni? – válaszolta Ádám, dühösen.
-  Már beszéltünk erről.
 -  Miért akarod szociális otthonba dugni? Nincs vele semmi baj, csak egy kicsit feledékeny. Hát Istenem, velünk is előfordul, hogy elfelejtünk dolgokat.

-  Igen, ma még eszébe jut, de mi lesz holnap? Kezd eléggé szenilissé válni. Egyébként is ki fogja ápolni, ha megbetegszik?

- Lehet, hogy igazad van, ezt még azért beszéljük meg, most menjünk dolgozni!
   Elmentek, Béla bácsi már ébren volt és az utolsó mondatokat hallotta. A hallása jó volt, csak a látásával volt egy kis probléma, de csak olvasáshoz kellett szemüveg. Nyugdíjazása előtt főkönyvelő volt egy valaha jól menő cégnél. Mára már más van a helyén, rendszerváltáskor a gyár megszűnt, mint annyi más az országban. Béla bácsi 80 éves volt, valóban feledékeny egy kicsit. Felesége, Margitka, öt éve halt meg, azóta nagyon egyedül érzi magát. Egész nap egyedül van, kissé depressziós. Nincs kedve beszélgetni sem, ha néha elmegy sétálni, gyönyörködik a kis gyerekekben, a fiatalok nem ajándékozták meg unokával. Előbb a karrier, majd utána, persze arra nem gondoltak, hogy ketyeg a biológiai óra. Rita 45, Ádám 47 éves. Ebédje az mindig volt, mert egy gondozási központban befizetett és ennyi séta kell. Már volt infarktusa, bottal járt, kissé komótosan.

- Este megkérdezem a fiamat, hogy engem akarnak otthonba küldeni, vagy másról beszéltek. A saját lakásomból ki akarnak tenni? Ezt nem gondoltam volna, hogy öregségemre ide fogok jutni.
  Eszébe jutott Ádám gyermekkori, majd későbbi évei, és bizony egy könnycsepp végiggördült az arcán. Délben elfogyasztotta az ebédjét és a napi délutáni tévézéssel töltötte az idejét, amíg a fiatalok haza nem értek. Együtt jöttek, hazafelé jövet Rita igyekezett meggyőzni Ádámot az igazáról, Béla bácsival kapcsolatban. Sikerült.
Este, ahogy megjöttek, Béla bácsi azonnal megkérdezte Ádámot:

-  Kit akartok szociális otthonba küldeni? Reggel hallottam, hogy azt beszélitek.

-  Ide tessék figyelni, Apuka! – szólalt meg Rita, még mielőtt Ádám egy szót is szólhatott volna. Mindig egyedül tetszik lenni, mi gyakran későn jövünk haza, arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne társaságban lenni, beszélgetni, mi lesz akkor, ha teljesen le tetszik esni a lábáról? Ki fogja Apukát gondozni?

- De még jól érzem magam. Fiam, te meg sem szólalsz? Neked nincs véleményed?
-  De van. Én is arra gondoltam, hogy jobb lenne ott neked, mint egész nap itt egyedül lenni.  

-  Persze arra nem gondoltatok, hogy én mit szólok hozzá, esetleg nem akarok innen elmenni. Ezt már el is döntöttétek?

- El. Két helyen is érdeklődtünk, a hét végén elvisszük Apukát, és amelyik jobbnak tűnik, azt tetszik választani.

-  De én nem akarok elmenni! - kiabált Béla bácsi.
Felállt a fotelból megtántorodott és elvágódott.

-  Hívd a mentőt gyorsan! – szólt Ádám.
   A mentő 10 percen belül ott volt, az orvos infarktusra gondolt, azonnal az intenzív osztályra vitték. Beigazolódott a gyanú, valóban infarktust kapott Béla bácsi. Két hétig volt az intenzíven, majd átvitték az osztályra, még három hétig volt bent, rá sem lehetett ismerni, annyira rosszul nézett ki. A családot megismerte, de nem szólt hozzájuk egy szót sem. Néha látogatták, akkor sem beszélt velük. Az orvos azt mondta, hogy hazavihetik, de nem lehet egyedül hagyni. Ápolásra van szüksége. Bevitték az egyik szociális otthonba, amit már előre megbeszéltek az intézmény vezetőjével.
   Béla bácsi még két hétig élt, majd egy éjszaka csendesen elaludt.  

Nyírbogdány, 2017. július 18.