Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Ne mentsenek meg! - 5.rész

zsuzsa
zsuzsa képe

folytatás:

   Liza a tanévet becsülettel végig vitte. Csak azok tudták, akik a közvetlen közelében voltak, hogy milyen szörnyű lelki kínokkal teltek a napjai, órái. A tanév végét követően táppénzre került. Zsuzsát elgondolkoztatta a táppénz, hiszen Lizának szervi baja nem volt, csak lelkileg volt padló alatt. De mint pedagógus, ott volt a nyári szünet, nem kellett bejárni dolgozni. Fizetett szabadságot felváltani félpénzes táppénzre, ez nem ép eszű dolog!. Azt is furcsának tartotta, hogy a nagyobb szobába senkit (még őt sem) nem engedett be. Eladott minden bútort, minden tárgyat. Elégette Csilla feljegyzéseit, iratait. Lassan üressé vált lányának a szobája. Aztán folytatta a saját holmijaival. Ismeretlen embereknek ajándékozott oda automata mosógépet, hűtőszekrényt, mikro-sütőt, egyéb fontos háztartási gépet. 
Zsuzsa arra gondolt, így akar az emlékektől megszabadulva másik otthont teremteni magának, hogy ne emlékeztessen semmi a múltra. Végül sorra került a lakás is. Rezzenéstelen arccal közölte, hogy eladta, csak az új tulajdonos kért a teljes ár kifizetésére három hónap haladékot, akkor vált lekötött pénze szabaddá. A három hónap az év utolsó napjaiban járt le.
Közben Lizát az orvos a táppénzes állomány fenntartása végett pszichológushoz és pszichiáterhez küldte.
  A pszichológus egy keleti (kínai) nőcske volt. A 10 percből, amíg Liza bent volt nála, nyolc percet a magán-telefonálgatására fordított. A betegre mindössze kettő percet szánt, ami abból áll: (Idézet!)
-  Na mi a gondja? – Liza próbálta elmondani, de a nő nem hagyta. Megszakítva a beteggel való foglalkozást folytatta a magán-telefonozgatást, csupán annyira jutott ideje, hogy hideg-rideg pofával közölje: - „El kell felejteni a problémákat. Ezen túl kell tennie magát!”
  Egy pszichológus ilyen szörnyű tragédiára mindössze ennyi tanácsot tudott adni…Liza szó és köszönés nélkül kifordult a rendelőből.
   A pszichiáternő volt az egyetlen, a "hivatalos" emberek közül, aki megpróbálta megérteni a fájdalomtól összeroskadt anyát.
 Zsuzsa sokat gondolkozott azon, Liza miért akart mindenáron táppénzen lenni, miért ment el a pszichológushoz, a pszichiáterhez –azon túl, hogy a háziorvos küldte?!
Egy ok miatt: mert így felírtak neki nyugtatót és altatót, amihez egyébként nem jutott volna hozzá. A dolog akkor kezdett hátborzongatóvá válni, amikor felmutatva egy inzulinos "tollat", megkérdezte Zsuzsát - aki cukorbeteg, és ilyen inzulinnal szúrja magát - hogyan kell azt használni. Ezen a toll-szerű fecskendőn nincs tű, azt külön kell hozzá megvenni és rátenni.  Ezt pedig Liza nem tudta. Zsuzsa azzal terelte a válaszadást, hogy mindegyik ilyen toll (mert vannak különböző színben- az inzulin összetéltelétől függően) - másfajta. így Liza nem firtatta tovább a dolgot. Zsuzsát idegesítette, hogy honnan szerzett be ilyen inzulin adagoló "tollat" Liza, de végül arra a következtetésre jutott, hogy esetleg Csillánál is lehetett ilyen az orvosi táskájában.
   Az ünnep előtt Zsuzsa, András és Liza elmentek a "sínhez" gyertyát és virágot vittek.
 A sín mellett, ott az erdő szélénél még korábban András és Liza kiválasztott egy fát, ahová rendszeresen tettek le virágokat. A fa környékén egy idő után döbbenten látták, hogy a fű önmagától (!), tökéletes, kb kettő méter átmérőjű szív alakban kezdett nőni. Nem mesterséges, emberi kéz alkotta fű, bárki számára látható! Megdöbbentő és... hátborzongató volt látni.  
   Jött a karácsony. Pár nappal vilia előtt LIza meglátogatta Zsuzsát, elvitte a neki szánt ajándékot. Vilia napján elment Andráshoz, neki is átadta az ajándékot, majd elbúcsúzott:- Már nem találkozunk! - mondta. András ezt úgy értelmezte, hogy ünnep utánig, mert elutazik az anyjához. El is utazott...

  Zsuzsa többször kereste telefonon, vinni akarta ő is az ajándékot, de Liza nem jelentkezett. András 27-én kiment a sinekhez a szokásos virágot vinni, és meglepődve látta, hogy egy kicsi koszorú és friss gyertya van oda téve. Tehát Liza visszajött, ezért azonnal ment hozzá, de hiába csengetett. - Talán elment valahova - gondolta. Később visszament, de ismét hiába.
   Másnap újra megjelent a lakásnál, de ekkor már az új lakástulajdonos nyitott ajtót. Lizáról semmit nem tudott, minden számla le volt zárva, átiratva és a kulcsokat is átadta. 
  András aggódni kezdett, mivel Liza a telefonját is felmondta, sehol nem tudta elérni. Felhívta kétségbe esve a helyi rendőrséget, de
 flegmán lerázták, hogy semmi érdemleges nem történt az elmúlt napokban.
-   Biztosan visszautazott az anyjához - gondolta András, de valami nem hagyta nyugton. Telefonszám hiányában Liza volt férjét - Endrét - hívta telefonon, aki Csilla halála óta időnként meglátogatta Lizát. Próbálta rávenni, hogy ne otthon őrizze lányuk úrnáját, legyen egy temetés. Mivel ő sem tudott semmit LIzáról, egy volt barátját hívta, aki ugyanott lakott, ahol Liza anyja. Ez a barát elmondta:  rendőrségi autót látott Liza anyjának a házánál, és megadta a várt telefonszámot.
   András azonnal hívta az öregasszonyt. 
- Nem tudok semmit Lizáról. Itt nem járt semmiféle rendőrség. Nem tudok semmit! - kapta a választ András, aki egyre idegesebb lett, mert érezte, hogy az öregasszony hazudik. Felhívta az ottani rendőrséget, akik ugyancsak nyegle hangnemben mindössze annyit mondtak: érdeklődjön a sárospataki rendőrségnél.
- Miért kellene ott érdeklődnöm?! Mi köze van Lizának Sárospatakhoz, hiszen oda semmi kötődése nincs! - de azért tárcsázott. Az ottani rendőrség végre emberi módon meghallgatta Andrást, és válaszolt: - Igen, december 29 -én találtunk egy női holttestet Óhután, a Pálos-romoknál. A személyleírás alapján lehet, hogy a keresett személy az, de még folyik a vizsgálat, biztosat nem tudunk mondani. Érdeklődjön az ünnep után, január másodikán.

***
  Zsuzsa december 29-én délelőtt negyed tízkor (!!!) hívta Lizát, de a telefon "ezen a számon előfizető nem kapcsolható"-t jelzett vissza. Másnap megmagyarázhatatlanul letargikus hangulatban volt, és ez valahogy nem akart múlni. Lizát továbbra sem tudta elérni.
Zsuzsa mindig babonás volt arra, hogy nő ne kívánjon először boldog új évet, mert akkor az év el lesz rontva. Ez nála mindig bejött... Bosszúságára egy ismerős nő hívta szilveszter délután,  köszönés helyett máris boldog új évet kívánt. Zsuzsa sírva fakadt dühében.A szilveszter is nyomott hangulatban telt, már éjféltől egymást követték a kellemetlenségek. A babona ismét megmutatta magát.
   A szilvesztert követő napot egyik lánya a családjával nála töltötte. Kora délután hazamentek, így egyedül maradt, és jött megint a szokásos rossz érzés... Talán ha pihen egy kicsit, elmúlik - gondolta. Telefoncsörgésre ébredt... a lánya hívta:
- Anya! Liza néni megtette! 
- Mit tett?! Mit mondassz!? Honna veszed! -
- Az iskolában mondták. András volt bent LIza néni iskolájában, és Ő mondta nekik. Még nem biztos, de nagy valószínűséggel Ő az...
Zsuzsa rémülten hívta Andrást telefonon.
- Ugye ez nem igaz!? Ugye neeem!
- De, igaz! Biztosan Ő az, de csak holnap tudok közelebbit mondani - mondta. - 
- De mi történt! Hogyan, mikor...?!
- Karácsonykor elutazott az anyjához. 27-én kimentem a sinekhez és láttam egy új, kicsi kis koszorút. Innen tudtam, hogy visszajött. Elmentem Hozzá, de nem nyitott ajtót, a következő napon sem. Harmadnap már az új lakástulajdonos fogadott. A többit majd elmesélem, ha hazajöttem Sárospatakról.

***

LIZA elment a lánya után…Egy karton lapocska volt mellette: Ne mentsenek meg!
   A halál körülményei és az, ahogyan mindezt hidegvérrel (de szívében tomboló fájdalommal) véghezvitte, megdöbbentő, mindazt leírni képtelenség, akkora fájdalom...

   Az új évet már – ha van túlvilág – a lánya mellett töltötte, mert az anyai szív csak a gyermeke mellett nyugodhat meg. Valahol… ott távol, utolérhetetlen messzeségben.

Utóirat:
   Az orvosnő vígan éli életét, eszébe sem jut, hogy a felelőtlen megjegyzése hozzájárult ahhoz, hogy egy ember önmarcangolva (amire semmi oka nem volt! ) vessen véget életének…
  A pszichológusnő is telefonozgathat tovább a betegek gyógyítása helyett, bár nem erre esküdött fel…
 Az itteni rendőrség?! … róluk inkább ne írjunk többet, mert ha megtennénk, az nyomdafestéket biztosan nem tűrne…

Rovatok: 
Irodalom