Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, ott ahol a kurta farkú kismalac túr volt egy gyönyörűséges ország. Ennek az országnak minden útja arannyal és drágakővel volt kirakva. A szomszédos népek irigyelték is ezért nagyon az itt élőket, és mindenáron el akarták foglalni, de ameddig a király fiatal volt és erős mindig visszaverte a támadást.

(Kép forrása: ingyenes  https://pixabay.com/hu/f%C3%A9rfi-lovagl%C3%A1s-l%C3%B3-lovas-barrie-160... )

(Kép forrása: https://pixabay.com/hu/sz%C3%ADv-wing-sz%C3%A1rnyak-sz%C3%A1rnyas-alak-3... Ingyenes clipart)

Hol volt, hol ne volt, fent messzi északon, ahol az örök jég és fagy birodalma van, élt egy gonosz királynő. Azt beszélték róla, hogy azért volt gonosz, mert jégből volt a szíve. Állítólag valamikor még kislány korában egy boszorka elvarázsolta, és ameddig világ a világ a fagyos északon kell élnie, ha nem akarja, hogy jég szíve elolvadjon.

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, de még az égig érő üveghegyen is. ahol elterült a Tündérország magas gyémánthegyek ölében, élt egy kicsinyke tündér.

Egyik nap, ki tudja, hogyan egy nagy dió pottyant le a földre az égből, éppen a tündér lába elé.

 Volt egyszer, hol nem volt, volt egy kedves, jóságos varázsló, akinek nagyon-nagy szíve volt. Soha senkit sem bántott, értő szívvel fordult az egyszerű, szegény emberekhez, a tudatlan, de érdeklődő, okosodni vágyó fiatalok felé, és segítette életüket, ahogyan csak tudta.

  A falucska kicsi pékségének a boltjában három kenyér volt a polcon vevőkre várva. Éjjel sütötte őket a pék. Még melegek voltak és finom, friss kenyérillat járta át a boltot.

Hol volt, hol nem volt, egy távoli kicsi faluban élt egy szegény ember a feleségével és gyermekeivel. Olyan szegény volt, mint a templom egere. Napokig nem volt, mit enniük.

 Télvíz idején senki nem akarta felfogadni, munkát adni neki. Hiába próbálkozott mindenhol, lógó orral kellett odébbállni.

─ Most nincs munka. Gyere vissza tavasszal, akkor talán alkalmazlak.

Minden gyermek már türelmetlenül várta a Mikulást. Napokkal előtte lázasan tisztogatták a kis csizmájukat. Szüleiktől minden nap megkérdezték mennyit kel még aludni?

   December vége felé Karácsony táján minden kisgyermek türelmetlenül várja a Jézuskát. Előtte már hetekkel ábrándoznak, vajon, mi lesz a fenyőfa alatt? Minden kisfiúnak és kislánynak csodálatos ez a nap. Talán gyermekéveik alatt a legszebb.

        Példabeszéd - idegen tollakkal

Volt egyszer egy mesetenger,
nem járt arra sose ember,
nem láthatta volna úgysem –
nem vitt arra gyalogút sem.

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy manóapa és egy manóanya. Volt nekik egy manófiúk és egy manólányuk. Boldogan éltek a kicsi manóházukban.

Még egészen aprócska legényke voltam és barátommal, Petivel mindenféle rosszaságra kaphatóak voltunk. Pedig szegény szüleink mindig figyelmeztettek bennünket, hogy nem szabad rosszalkodni.

   Hatalmas, kiterjedt koronájú diófám, ha hagyom, belealszik az őszbe úgy, hogy termését megtartja fent az ágain - egyszerűen elfelejtette lepotyogtatni a diószemeket.

Talán ez nem is mese, amit most elmondok néktek gyerekek. Én is úgy hallottam.

Réges-rég vadregényes Erdélyország kicsinyke falujában volt egy magyar zászló. Tudjátok, amelynek színe piros, fehér, zöld.

   Egyszer nagyon régen, talán még öregapám sem tudná megmondani mikor, élt egy szegény asszony a kislányával. Sokat éheztek, mert nem volt, mit enniük. Az asszony eljárt dolgozni az urasághoz, de az oly kevés napszámot adott neki, hogy a pénz még hideg vízre sem volt elég.

Egyszer régen a forró sivatagban, ki tudja, miképpen egy kicsi vízcsepp kiloccsant a kulacsból a homokba.

Hol volt, hol nem volt, egyszer a manók országában megbüntettek egy kicsi manót, mert nem fogadott szót, nem azt tette, amit tennie kellett volna.

Peti nem szeretett iskolába járni. Őt jobban érdekelte a játék és a csavargás a haverokkal. Édesanyja ezért gyakran korholta kisfiát:

(Kép forrása: clipArt/free)