Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A gyáva oroszlán

Adalberto
Adalberto képe

Állítólag az oroszlán nagyon bátor és erős állat. Ezért is nevezik az állatok királyának. Egy igazi oroszlán nem fél senkitől és semmitől. Mindenkivel szembemer szállni. Még az ember is tart tőle.

Ennek ellenére egyszer hallottam egy gyáva oroszlánról is. Olyan gyáva volt, hogy még egy kicsi egértől is megijedt. Ha véletlenül találkozott egy egérrel, mindjárt ijedten keresett magának menedéket valamelyik sűrű bokor mögött.

Ki is nevették ezért a társai. Ujjal mutogattak rá:

–  Nézzétek, itt jön a gyáva oroszlán! Megszégyeníti a nemzetségünket, a félelmetes oroszlánokat.

Ez nagyon bántotta, és szégyellte magát. Legszívesebben világgá bujdosott volna, de még ahhoz is gyáva volt. Egész nap a bokor mögött gubbasztott. Még az orrát sem merte elődugni.

Amint ott búslakodott, váratlanul megjelent előtte egy csíkos zebra. Látszott rajta, hogy még kölyök, és nem sokat tud az életről.

Édesanyja elfelejtette figyelmeztetni, hogy óvakodni kell az oroszlánoktól, mert azok veszedelmes állatok. Az oroszlánoknak kedvenc csemegéjük a zebrahús.

–  Szia! – köszöntötte a gyáva oroszlánt a kicsi zebra. – Jössz velem játszani?

Az oroszlán nagyon megijedt, amikor meglátta a zebragyereket. Számára igen furcsa volt. Még sohasem látott ilyen különös fekete – fehér csíkos állatot. Mókásan ugrándozott a gyáva oroszlán előtt, aki tanácstalan volt, nem tudta, mit tegyen? Maradjon vagy elfusson? Végül bátortalanul kinyögte:

–  Nem bánom, játszhatunk.

Ez boldoggá tette a kicsi zebrát, és javasolta a gyáva oroszlánnak, hogy kergetőzzenek a végtelen szavannában.

–  Én elfutok, te meg próbálj elkapni! Ha sikerül, akkor én, kergetlek tégedet.

A gyáva oroszlán még sohasem kergetőzött. Azt sem tudta, hogyan kell. Ügyetlenül kezdett el szaladni a kicsi zebra után. Sokszor felbukfencezett a fűcsomókban, amin a kicsi zebra jót nevetett.

–  Nem tudsz elkapni. Én gyorsabban futok, mint te – kiáltotta vissza a gyáva oroszán újdonsült barátja.

–  Még hogy nem tudlak elkapni – ugrott egy nagyon a gyáva oroszlán, majd összeszedte minden erejét és a kicsi zebra után eredt.

Észre sem vette, hogy megfeledkezett a gyávaságáról. A kergetőzés annyira feltüzelte, hogy mindenáron utol akarta érni a barátját.

A kitartás és a sok próbálkozás egyszer csak meghozta a gyümölcsét. Egy éles kanyarban a kicsi zebra elé ugrott és elkapta.

–  Megvagy! – kiáltotta vidáman. – Most te fogsz kergetni engemet. Kapj el, ha tudsz!

Egész délután kergetőztek önfeledten. Amint esteledett a kicsi zebrának haza kellett menni. Megígérték egymásnak, hogy holnap ugyanitt találkoznak, és folytatják a kergetőzést.

Amikor a gyáva oroszlán újból egyedül maradt, különös érzés fogta el. Már nem volt annyira félős. Testét melegség járta át, és boldogan gondolt vissza a délutáni, játszásra, a kicsi zebrára.

Igazi jó barátok lettek. Az oroszán alig várta a következő napot. Éjjel álmukban is kergetőztek. Így ment ez hosszú napokon keresztül. Minden nap találkoztak, és estig játszottak. Különféle játékokat eszeltek ki egymásnak.

Csodálatosan teltek a napok a szavannában. Életüket már el sem tudták képzelni egymás nélkül.

Ellenben az egyik nap az oroszlán hiába várta a kicsi zebrát. Nem jött el a szokott időben és a szokott helyre. Pedig sohasem késett. Inkább mindig előbb érkezett.

Mi történhetett? – Tépelődött magában az oroszlán. – Csak nem esett baja a barátjának? Talán édesanyja megtudta, kivel játszik kisfia, és eltiltotta tőle. Nem lett volna csoda, hiszen minden zebra fél az oroszlánoktól. Azt meg zebrák nem tudják a kicsi zebrán kívül, hogy ő nem olyan oroszlán, aki széttépné a barátját. Képtelen lenne csak egy körömmel is fájdalmat okozni neki.

Idegesen járkált a bokor körül. Nem lelte a helyét. Hiányzott a játszótárs, az önfeledt, közös futkározás. Egyedül nem lehet olyan jót játszani. A kicsi zebrával mindig kitűnően megértették egymást.

Közben telt – múlt az idő. Az oroszlán nem tudta, mit tegyen. Félt elhagyni a bokor környékét. Mindig itt szoktak találkozni.

Valami azt súgta neki, hogy barátjával nagy baj történhetett. Lehet, hogy csak ő tud segíteni. Csak ne lenne ennyire gyáva. Egy, két hatalmas oroszán ugrással bejárhatná a szavanna összes területét, és megkereshetné barátját.

A félelem megbénította lábait. Újból gyáva volt. Nem mert elindulni, megkeresni a kicsi zebrát.

Fejében állandóan az motoszkált, milyen játszótárs, ha magára hagyja azt, akivel hosszú napokon keresztül boldogan tudott játszani.

Érezte, nem lesz az jó, ha csak tétlenül vár. Minden perc fontos lehet ilyenkor.

Félve, remegő lábakkal elindult, hogy megkeresse a kicsi zebrát.

Nem tudta, melyik irányba induljon el? Talán az lesz a legjobb, ha útját arrafelé veszi, amerre a kicsi zebra lakik. Valószínűleg idefelé jövet történhetett vele valami.

Még sohasem félt ennyire, mint most. Olyan helyeken járt, amelyek teljesen ismeretlenek voltak számára. Minden bokorban, minden domb mögött rémeket látott. Ha egy kismadár elsuhant felette, mindjárt remegni kezdett.

A hosszú gyaloglástól elfáradt. A szomjúság is gyötörte. Ennek ellenére mégsem fordult vissza. Csak ment előre. Érezte, barátjának szüksége van rá.

Igaza volt. Egy kiszáradt folyó medrében megpillantotta a kicsi zebrát, amint néhány ember – bizonyára vadászok – éppen egy ketrecbe akarták tuszkolni. Egy nagy hálóval kapták el, és ki tudja, hová akarják vinni.

Meg kell akadályozni ezt! Bármi áron is. Hallotta, hogy az embereknek puskájuk is lehet, amellyel egy szempillanat alatt egy oroszlánt is leteríthetnek. Lehet, hogy az a hosszú csövű valami a vállukon a puska. Még sohasem látott ilyet. Talán így jobb is. Nem félt annyira tőle.

Történjen bármi, meg kell menteni a kicsi zebrát. Csak ne lenne ennyire gyáva. Odarohanna, és kiszabadítaná a barátját.

Öregapja mesélte, hogy amikor fiatal oroszlán volt, öt álig felfegyverzett vadászt kergetett meg. Ijedtükben mind egy magas fára menekültek eldobálva puskáikat.

Ezt most ő is megismételhetné. Csak jó hangosan el kellene ordítania magát, megvillantani a fogait, s máris a kicsi zebra szabad. Ha jól számolta ezek a vadászok hárman vannak. Mi egy bátor oroszlánnak három ember.

Addig – addig ábrándozott a barátja kiszabadításáról, míg végül összeszedte minden bátorságát, és oroszlánmód elordítva magát, rohanni kezdett a vadászok felé.

   A vadászokban meghűlt a vér. Még annyi idejük sem maradt, hogy puskájukat lekapják a vállukról. Hagyat- homlok menekültek, féltve az életüket.

Az oroszlán lehasalt az autójuk elé, és onnét figyelte a három vadászt.

–  Kicsi zebra, jó barátom, siess, menekülj, én addig őrködöm, hogy ezek a rossz emberek vissza ne jöjjenek! Szaladj a szokott helyünkre, én is hamarosan ott leszek.

A kicsi zebra megfogadta az oroszlán tanácsát, és eliramodott. Amikor már jó messzire járt, az oroszlán is felállt, és méltóságteljesen elment.

Amikor az oroszlán és a kicsi zebra újból találkoztak, egymás nyakába ugrottak. Nagyon boldogok voltak, hogy mindketten megmenekültek.

A délutánból már nem sok volt vissza, de azért még egy jót játszottak, majd elindultak haza.

Az oroszlán rájött, nem is nehéz bátornak lenni, ha igaz ügy érdekébe kell tenni valamit.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!

Rovatok: 
Mese