Megkezdem e mesét,
de ne higgyétek felét.
S amit rejt a másik fele,
az is bizony mese!

Szegény asszony ült a lócán,
kapu előtt várta urát.
De a gazda oly későn jött,
az öregasszony beleőszült.

Hazaér az asszony férje,
de az asszonyát meg se ismérve.
Elmegy vígan mellette,
s a feleség rá, így szól e:

- Hé! Kend meg csak úgy mögy befelé?
-Hát hogy van é ez mifelénk?
- Eddig csókkal jött, csókkal ment,
most meg sö ez, sö az, sömmi se?

- Maga meg kicsoda?
- Tán a feltámadt nagyanyám lönne?
- De hisz ő alszik mélyen,
odalenn a földben!

A szegény asszony mérgelődik,
nem is tudja, mit tegyen. 
Eszébe jut, tovább megyen,
hátha más... megismeri-e?

Elmegy az utca végébe,
onnan visszasétál. 
De egy lélek nem sok,
annyi se ismeri fel arcát.

Köszön ennek, köszön annak,
meg fönn a magasba szálló ludaknak.
Köszöne a köveknek, a házaknak,
a kutyának, és a macskának.

A kerítéseknek, a fáknak,
a virágoknak, a békáknak.
Néz a földre, néz az égre,
de senki vissza nem köszöne.

Vörös lett az arca, meg a keze, lába,
kidülledt a szeme erre a furcsaságra.
Törte a fejét..., hogy nem ösmeri senki?
Nem vétett ő semmit, amióta itt él!

Leült hát bánatában egy kőre,
lehajtotta fejét. 
Észre vett hamar egy csillogó fényt.
Kezébe vette, s nézegette.

Egy tükör volt az, semmi más,
ám az asszony felkiált:
- Ki tette ezt velem?
- Jaj, jaj, szegény fejemnek!

- Addig vártam az Uram,
ősz lett minden hajszálam,
az arcom meg rusnya, csúf,
kezem, lábam csupa folt!

A fogaim kiestek,
nem maradt csak ez az egy,
mivel öszek, mivel rágom
az étölt meg?

Mit volt mit tenni,
hazament az asszony,
s kiabál be az ablakon:
-Hé! Jó embőr! Gyer elő!

Előjön a szegény ember,
s megkérdi miben segíthet néki?
Az asszony elmeséli, hogy s mint járt,
tegyen az ember valami csodát!

A férje kalapját a porba dobva így szól hangosan:
- Jaj, jaj, kiccele meg eccele,
aki tette, vegye meg!
Vagy adja vissza, amilyen volt, énnekem!

S láss csodát, az asszony haja fekete,
látszik a tengerkék szeme. 
A fogai épek,
és szép sima a bőre.

Erre az asszony örömében,
futni kezde szerte-széjjel.
- Igaz-e? - Igaz-e?
Mindenkitől ezt kérde.

S lám, igaz, mert köszöne néki a kutya,
a macska, a vadludak,
a kerítések, a fák,
a virágok és a békák.

- Ismerünk!  -Ismerünk!
Fekete hajad olyan, mint az éj,
arcod hófehér,
a szemed meg tengerkék!

De már az egész utca köszöne,
megkérdezik, hol volt-e?
Hogy ily sokáig odavolt,
az Ura is azt hitte, hogy mán holt.

Elregéli a történteket az asszony,
hogy s hogy, s mennyire várta haza a férjét,
s hogy az idő így elbánt véle,
ő meg már majd szétrobbant mérgébe'.

Tanácskoztak ennek hallatán az asszonyok,
hogy ők soha nem ülnek a lócára a napokon.
Hiába jön kedd, vagy szerda, meg csütörtök,
mi bizony a várakozásba bele nem őszülünk!

Így is történt. Azóta nem is ülnek a kapuba!
Nem várnak senkit az asszonyok, se a lóca!
Ti se várjatok haza senkit sem,
nehogy megöregedjetek véletlen!

2021. augusztus 13.