Egy faluszéli kicsi ház udvarán vígan kapirgáltak az öreganyó baromfii. Csipkedték a füvet, felszedegették az ételmaradékot, amit a gazdájuk kiszórt elébük.
–  Egyetek, nőjön a begyetek! – mondogatta nekik az öreganyó.
Azok boldogan engedelmeskedtek, s ezért mind jó nagyra nőtt, és meghízott. Olyan szépek voltak, hogy öröm volt rájuk nézni. 
Öreganyó büszke is volt az állataira. A szomszédok irigykedve súgtak össze a háta mögött:
–  Milyen szép tyúkjai vannak az öreganyónak. Vajon, mit ad nekik enni?
A tyúkok nemcsak az emberek figyelmét keltették fel, hanem a közeli erdőben lakó rókáét is. A róka gyakran ellátogatott a faluszéli kicsi házhoz, és a nyálát csorgatva, hasát simogatva vágyakozott egy kis pipi húsra.
Mindig csak a kerítésig merészkedett elmenni. Félt betenni a lábát az udvarra, ahol a tyúkok voltak. Pedig az öreganyónak nem volt kutyája, amely rongyossá tehette volna a bundáját.
Amikor a tyúkok észrevették a rókát, káricálva menekültek az udvar másik végébe.
A tyúkok között volt egy idősebb tollas jószág, aki már évek óta szolgált az öreganyónál.
–  Ne féljetek, ez csak egy buta róka! Csak rá kell nézni, és látható könnyű túljárni az eszén.
–  Hogyan tudnánk túljárni az eszén? Mégis csak egy róka, aki a baromfiudvarok réme – kérdezték kíváncsian a többiek – Azért ólálkodik itt, hogy megegyen bennünket.
Erre az okos tyúk hangosan nevetni kezdett, de olyan hangosan, hogy még az öreganyó is meghallotta. Ijedten szaladt ki az udvarra. A szomszédoktól már hallotta, hogy róka jár a kertek alatt.
–  Mi a baj tyúkocskáim? – nézett rájuk aggódóan az öreganyó. Választ nem kapott, a tyúkok elcsendesedtek.
A róka, amint meglátta az öreganyót, mindjárt eliszkolt. Jóbban látta meghúzni magát a sűrű erdőben. Sokáig nem mert előjönni.
Egyik nap mégis erőt és bátorságot vett magán, az öregasszony házának a kerítéséig merészkedett. A tyúkok újból riadtan menekültek az udvar másik felébe. Csak az okos tyúk maradt ott, és bátran ránézett a rókára.
–  Na, mi van, róka? Mit akarsz? – kérdezte.
A rókát meglepte a kérdés, de gyorsan visszanyerte a lélekjelenlétét.
–  Csak nézelődök, csak számolgatom, hogy a házaknál hány baromfi lehet?
–  De hiszen te nem is tudsz számolni. Te egy buta róka vagy. Tudd meg, én egy okos tyúk vagyok, kinél nincsen okosabb a világon.
Ez nagyon felmérgesítette a rókát. Egy tyúk, hogyan lehetne okosabb egy rókánál? Ha nem lett volna magas drótkerítés, bizonyára megtépte volna a tyúkot.
–  Nem lehetsz te okosabb nálam – tiltakozott a róka. 
–  Pedig az vagyok – erősködött a tyúk. – Tegyünk egy próbát!
–  Tegyünk – egyezett bele a róka.
–  Ha az öregasszony elmegy a vásárba, és vesz egy harapós kutyát, hány kutyája lesz?
–  Egy – nevetett a róka. – Ez nagyon könnyű feladat.
–  És ha másnap is vesz egyet?
–  Akkor két kutyája lesz.
–  Az öregasszony harmadnap is vesz egyet…
–  Miért venne mindennap egy kutyát? – csodálkozott el értetlenül a róka.
–  Azért, hogy a kutyák szétszakasszák a bundádat – mondta határozott hangon az okos tyúk. – Holnap lesz a faluban a hetivásár, és az öregasszony el akar menni kutyát venni. Ma hallottam, amikor mondta a szomszédjának.
Ezen a róka elgondolkodott, és ijedten kérdezte:
–  Mennyi pénze van az öregasszonynak?
–  Legalább három kutyára való, láttam, amikor számolgatta a pénzét a bugyellárisában. De lehet, hogy négyre való is van ott. Jaj, lesz neked, ha megvárod! Négy kutya az nagyon sok. Éppen annyi, ahány tappancsod van. Mindegyikre jut egy.
A róka számolgatni kezdte a tappancsait.
–  Egy… kettő… három… négy…! Jaj, végem van! Nem várom meg a négy fenevadat. Nem kell nekem pipi hús. Elhúzom az irhámat, amíg még lehet.
A róka sarkon fordult, és mint a szálvész eltűnt az erdőben. Soha többé nem is merészkedett vissza az öregasszony házához.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!