Egyik nap Jankó bandukolt a mezőn, a poros úton. A napsugarak igencsak égették a kobakját. Elfelejtette magával hozni a kalapját. Ezért nem volt kedve felfelé nézni az égre. Szemei állandóan az utat firtatták. Egyszer csak lent a porban megpillantott egy ócska, szakadt bugyellárist.

Amikor gyerekek voltunk, nem a jóságunkról voltunk híresek. Szüleinknek volt elég baja velünk. Mindig olyat tettünk, ami bosszúságot okozott a felnőtteknek. Általában azok a dolgok érdekeltek bennünket, amelyek tilosak voltak. Valamiért azzal nem is szerettünk játszani, amelyben nem volt valami veszély.

(Kép forrása ingyenes, internet)

   Állítólag az oroszlán nagyon bátor és erős állat, ezért is nevezik az állatok királyának. Egy igazi oroszlán nem fél senkitől és semmitől. Mindenkivel szembemer szállni. Még az ember is tart tőle.

A fagyos, téli erdőben állta egymagában a fenyőfa. Az erdő lakói a kicsi madarak, az őzek, szarvasok, rókák, borzok mind elbújtak a hideg elől.

Amint besötétedett a fenyőfa ábrándozva nézte az égen a csillagokat, amelyek fázósan pislogtak fent a magasban.

A Mikulás házában minden készen állt az indulásra. Az istállóban a rénszarvasok már türelmetlenül várták, hogy befogják őket a szán elé, amely telis teli volt mindenféle játékkal, csokoládéval, cukorkával, amit a Mikulás elvisz minden jó kisfiúnak és kislánynak.

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás– tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy kiskondás. Egész nap a disznókat őrizte egy hatalmas, bársonyos, zöld réten. Akármennyire is jó sora volt egyik nap elunta magát, és elhatározta, hogy kitanulja a varázslómesterséget.

Élt egyszer egy nagyon szegény ember. Volt neki egy kicsi házikója. Tulajdonképpen a házban csak egy parányi szoba, és még annál is kisebb konyha volt. A konyhához tartozott még egy éléskamra is, de abban soha nem volt ennivaló. Fehér falai kongtak az ürességtől. A polcokon talán még csak mutatóban sem volt élelmiszer. A plafonból hiába lógtak lefelé vaskampók, azokra bizony a szegény ember még sohasem akasztott sonkát, kolbász, szalonnát. Ott árválkodtak szégyenszemre. Talán jobb lett volna, ha kihullnak maguktól.

Anyó vett egy jókora sajtot, amikor a városban járt. Olyan nagy volt, hogy nem tudta megenni egyszerre. Gondolta beteszi a spájzba, ahol hűvös van. Majd szép lassacskán megeszegeti.

Akár hiszitek, akár nem, a bagoly nagyon bölcs állat. Ezt az én baglyomon tapasztaltam meg.

Kertünkben volt egy öreg körtefa. Ki tudja, mikor ültette oda nagypapám. Igazából már körtét alig termett. Többször elhatároztuk, hogy kivágjuk és helyette más, hasznosabb gyümölcsfát ültetünk.

Egyszer élt egy szegény favágó. Nagyon szegény volt, pedig kora reggeltől késő estig vágta a fát az erdőben. Alig pihent valamit. Felesége kérte, ne dolgozzon olyan sokat, mert még belebetegszik, és akkor ő, mit csinál egy beteg emberrel. Van nekik így is elég bajuk, nehogy még patikaszerre is kelljen költeni a kevéske pénzecskéjüket.

Valamikor nagyon régen élt egy nagyon szegény ember. Egy ócska, kopott kabátján kívül nem volt semmije. A kabátot állandóan magán tartotta. Még a legmelegebb nyári napon sem vált meg tőle. Csúfolták is ezért, aki meglátta, hogy nyáron is kabátot hord.

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy nagyon öreg király a lányával, Hajnalkával a kacsalábon forgó aranyvárban.

Egy nap az egész földgolyót beborította a sötétség. Az emberek vakon botorkáltak az utakon. Sehol egy parányi fény, amely utat mutatott volna nekik.

Képzeljétek csak el, amikor még kis srác voltam, egyszer találkoztam egy manóval. Aranyos kis emberke volt. Olyan igazi manó. Mesekönyvek tele vannak velük, és számtalan történet szól róluk. Most én is egy ilyen aprócska, parányi lényről szeretnék mesélni nektek.

(A kép forrása: internet, ingyenes)

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren élt egy király a feleségével. Volt nekik egy fiúk, aki sajnos születéstől fogva világtalan volt. 

Hol volt, hol nem volt egy kicsike tó partján a sűrű nádasok között élt egy béka. Állítólag olyan szépen tudott énekelni, hogy mindenki megcsodálta.

A közeli faluban élő emberek, nyári estéken, kiültek a házuk elé a kispadra, és ott hallgatták a csodás dalokat.

(Kép forrása: ingyenes, internet)

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás– tengeren, ott ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy király a feleségével.

Sokáig nem született gyermekük. Ezért mindketten nagyon szomorúan voltak.

Már úgy nézett ki, hogy magtalanul kell leélniük életüket, amikor egy vénséges öregasszony vetődött a várba.

Én (még) nem vagyok József Attila -
                 de nagy rá az igény, hogy az legyek...

Mindennapi falatom: pár szó...
Minek annyi Balatonszárszó?