A tizenharmadik bölcsnek női alakja volt, az ő szemében egy olyan univerzum ragyogott, ami mindenen áthatolt ott. Egy teljesen új vízivilágot megmutatva nekik. Abban a vízivilágban különleges építmények voltak, amiben olyan élőlények éltek, amik hasonlóak voltak a kis csipet csapathoz.
     A bölcsek most már mind a tizenhárman egymás mellett álltak, és mindenkit bevezettek annak a világnak a szívébe. Csodálatos barlangszereken keresztül. Minden barlangrendszernek volt egy gyémánt a kapujában. Hozzáérni nem lehetett ugyan, de látni lehetett
lényének teljességét.
     Egy csodálatos utazás vette kezdetét, ami bennük is megváltoztatott mindent. Hiszen ilyen csodát nem mindennap láthatott még senki. Voltak ők már sok helyen, láttak sok mindent, de ez annyira más volt. Szívdobbanásukban egy teljesen új világ virágzott abban a vízivilágban. Az állatok a víz alatt énekeltek, a növények tánca pedig olyan volt, akár egy könnyed szellő érintése. A víz hullámain pedig azok a bolygók pihentek, amikkel már láttak.
     Amikor már kigyönyörködték magukat, a bölcsek megérintették a kis csipet csapatot. Az érintés által pedig mindenki kapott egy vízisárkányt, aminek hátára felülve a vizeken túlra is eljutottak. Egy hatalmas hegyre tették le őket, ahonnan mindent beláttak még a vizek mélységein túl is. Ahová még nem mehettek, mert ahhoz még fel kellett készíteni őket valamire. Ami már nem csak róluk szólt, hanem egy olyan elrejtett világ titkairól, amit idáig csend övezett.
     Amit idáig ők is csak mesékből hallottak.

TM